Vannak úgynevezett önbeteljesítő jóslatok, de ebben az esetben valószínűleg nem erről van szó. Az egyik német lap a vele a közelmúltban készült interjúnak A III. világháború már elkezdődött címet adta. Ebben Roubini a ’60-as, ’70-es években történtekkel hasonlítja össze a mostani helyzetet. Abban az időben valójában nem fenyegetett a nagyhatalmak közötti összecsapás, a nukleáris háború. A Szovjetunió és a Nyugat viszonyát az enyhülés jellemezte. Noha nyilván már akkor is létezett a jelenség, nem volt téma a klímaváltozás. Nem ütötte fel a fejét globális járvány. A világgazdaságban a szabad kereskedelem kezdte meg térhódítását, tömegek élvezték az ebből eredő előnyöket. A Nyugat népessége még nem volt elöregedőben, a nyugdíj- és társadalombiztosítás nem volt túlterhelve, nem vette fel azt az irányt, amely fenntarthatatlannak tekinthető. Az 1962-beli kubai rakétaválsággal a világ az atomháború széléig sodródott. Az 1968. évi atomsorompó-egyezménnyel viszont enyhülés kezdődött.

Ilyen párhuzamot vonva az orosz—ukrán konfliktus valamilyen formában történő lezárása után egy békésebb időszak következhetne. De a konfliktus egyúttal azt hozta, hogy „szőnyeg alá lett rejtve” számos egyéb gond. A világban elképesztő mennyiségű adósság halmozódott fel, mely meghaladja Földünk egyéves teljes GDP-jének a háromszorosát. Persze erre úgy is tekinthetünk, hogy ez csak „könyvelési tétel”, a szárnyát bontogató infláció akár gyorsan el is „moshatja” mindezt. A másik felmerülő gond pedig, hogy még a leggazdagabb országok nyugdíjrendszerei is összeomolhatnak a lakosság elöregedése miatt.

Az elmúlt évtizedekben a növekedés és az alacsony infláció jellemezte a fejlett országok gazdaságát. A trendek előrevetítése viszont most azt jelzi, hogy az alacsony növekedés és a magas infláció kora következik. Erre Roubini is rámutatott. Azt is megemlíti, hogy az 1970-es években Amerika szintén ilyen stagflációval küszködött. Erről akkor beszélünk, amikor magas az infláció és stagnál a növekedés. Dr. Végzet szerint most egy olyan stagfláció felé tartunk, amelyhez képest a ’70-es években tapasztalt csak gyerekjáték volt. Vannak arra utaló jelek, hogy jóslata ezúttal is beválhat. A kormányok és a jegybankok ugyanis túl sok pénzt pumpáltak a gazdaságba, ami inflációhoz vezetett.

Roubini két lehetséges forgatókönyvről beszél az interjúban. Az optimista változat szerint a világproblémák tárgyalásokkal és együttműködéssel hirtelen megoldódnak. Nem lenne példa nélküli, és bíznunk kell benne, hogy amikor a domináns faktorok elmennek a falig, ott észhez térnek, és meg tudnak egyezni. A pesszimista forgatókönyv szerint viszont Kína befolyásának és hatalmának növekedésével nő a világban a konfliktusok gyakorisága. Többpólusú, töredezetté vált világunk jövőjét azonban nem csak a nagyhatalmi érdekek és törekvések befolyásolják. Utólag majd kirajzolódnak a dolgok, és akkor világosan látjuk — ha megérjük —, hogy a III. világháború már valóban elkezdődött-e.

Egyfajta vigaszként nem árt megjegyezni, eddig minden világégés során voltak olyanok, akiknek sikerült kimaradniuk belőle. Sajnos azonban az a helyzet, hogy az atomrakéták és a felvázolt más problémák árnyékában van még számos olyan, az emberiség létét fenyegető probléma, amely megoldásra vár.