1905. október 13-án született Budapesten, 1978. április 26-án hunyt el Belgrádban - Naplóregénye, a Hideg krematórium (Szeli István utószavával) 1950-ben került az olvasó asztalára - Öt színművéről is tudunk, az Illetlen utcát 1933-ban a Pesti Kamaraszínház mutatta be, a Helycserét a belgrádi Nemzeti Színház 1953-ban, Gimnázium című egyfelvonásosát még 1928-ban a szabadkai Népkör ifjúsági alosztálya vitte színre (Színpadi műveiről Juhász Géza emlékezett meg színháztörténeti tanulmányaiban - Életjel-könyvek, 1998).
Már nem komoran és félelemmel nézett ki a vonatból, az Újvidékről Belgrádba tartó szerelvényből Debreczeni József, az az ember, aki valaha a történelem szutykos süllyesztőjében fuldokolt, ott, ahol az élet banalitásairól már nem is esett szó, ahol táborregényének, a szenvtelen hangon megírt Hideg krematórium c. művének az embertelen eseményei történnek. Higgadt, hűvös hangon tudott beszélni a haláltábor borzalmairól, mindazokról a szörnyűségekről, amelyekről valójában - ahogyan Bori Imre megemlíti - nem is lehet beszélni a halál roppant súlya, egyetemes jelenléte miatt.
Fiatal színész voltam, természetesen nem a lehetőségeit teljességében kimerítő színész. Színművei iránt érdeklődtem abban a bűzös vonatfülkében, de Debreczeni József legyintett, és azt mondta: ,,A vajdasági magyar színház művészeti vezetői előadásra méltatlannak találják színdarabjaimat. A színház, édes fiam, elment az életemből.' E szavak után elfordult tőlem, mellőlem, mint az az ember, akinek nincs már jó szava a teátrumról. Valami elmúlhatott, kiveszhetett belőle. Csak hosszú évek múltán, úgy három-négy évvel ezelőtt került csak kezembe Juhász Géza színháztörténeti tanulmányainak kötete, közöttük Debreczeni József színműveinek elemzésével. Ekkor elgondolkoztam: a siratófalnál toporogtunk, jajveszékeltünk: vajon hol vannak a magyar drámaírók? S nagylelkűen helyet szorítottunk a színpadon Weingand Józsefnek, Sulhóf József nézhetetlen népszínműveinek, Kvazimodo Braun István színjátékainak, Debreczeni József azonban nem élvezhette a direktorok és a közönség ragaszkodó szeretetét. Pedig ő volt akkor még az egyetlen drámaszerzőnk, akinek művét, az Illetlen utcát Budapesten, a Pesti Kamaraszínházban is bemutatták 1933-ban, egy másik művét, a Helycserét (szerbhorvát nyelven) pedig a belgrádi Nemzeti Színház tűzte műsorára 1953-ban. Háborgó lelkiismeretünk megnyugtatására említsük meg, hogy a Gimnázium című egyfelvonásosát (jelenetét) valamikor nagyon régen, 1928-ban a szabadkai Népkör ifjúsági alosztálya vitte színre ,,a vojvodinai magyar írók estjé"-n. Az 1933-ban íródott Illetlen utcáról csupán annyit tudunk (Juhász Géza jóvoltából), hogy a budapesti Pesti Kamaraszínházban mutatták be. A teátrum direktora, Alapy Nándor a következőket nyilatkozta a műről: ,,Debreczeniben nagyon tehetséges írót ismertem meg, és darabjának első olvasása nagy élvezetet jelentett számomra... Ez az újszerű és mind témájánál, mind megírási módjánál fogva bátor darab bizonyosan nagy feltűnést fog kelteni, és sikere nem maradhat el. Talán drámai revünek lehetne leginkább nevezni Debreczeni József darabját, amelyben a komoly és merész problémát feszegető cselekménybe a néző is számtalanszor bekapcsolódik. Az Illetlen utca megírása, dialógusainak gördülékenysége egyáltalán nem kezdő színpadi íróra, hanem rutinosra vall mondanivalóinak komolyságával, miliőjének bátor megválasztásával pedig a darab teljesen elüt a szokványos színdaraboktól...'
Debreczeni József Budapesten született 1905. október 13-án, és Belgrádban hunyt el 1978. április 26-án. 1925-ben megszakítja egyetemi tanulmányait, és elszegődik újságírónak, hírlapírónak. Évekig - egészen 1933-ig - a szabadkai Napló hűséges munkatársa, majd Szabadkáról Budapestre költözik, ahol 1938-ig az Ünnep című lap első embere, szerkesztője. Nagy hévvel, lelkesedve kapcsolódott be az irodalmi mozgalmakba. Fontosnak tartjuk leírni, hogy Szenteleky Kornéllal kiadta a modern szerb költők antológiáját (Bazsalikom). A budapesti Ünnep egyébként népszerű képeslap volt, de a szerkesztés mellett Debreczeninek bőven maradt ideje ahhoz, hogy könyveket is megjelentessen, megírja a már említett színműveket, hogy biedermeieres hangulatával műpártolókat, olvasótábort szerezzen magának, no és lapjának. Munkássága sokoldalú volt mindig, a második világháború előtti években is. Első kötetét Zomborban adták ki, 1925-ben. A Történet című munkájához Szenteleky Kornél írta az előszót. Szabadkán nyomatta ki a Miss Univerzum című szatirikus regényt 1929-ben, a Világszép kisasszonyt, vagyis a Miss Univerzumot Budapesten is megjelentették 1933-ban. Ugyancsak Budapesten került nyomdába Az első félidő című ifjúsági regénye 1939-ben. Szerepel a Vagyunk (1928) és a Bácsmegyei Napló Almanachjában (1929), valamint a Kéve (1928) című versantológiában.
1944 őszén Magyarországról a lengyelországi haláltáborba, Auschwitzba deportálják. 1945-ben szabadul onnan, és Belgrádban talál magának otthont. Évekig a Magyar Szó és az Újvidéki Rádió munkatársa. A rádióban tárcarovatban számol be az élet apró-cseprő dolgairól (Feltételes megálló). 1975-ben megkapja a Híd Irodalmi Díjat. Az első félidő című ifjúsági regényét 1953-ban Újvidéken is kiadják. További munkái: Tündöklő tájon (versek, Újvidék, 1949), Hideg krematórium (naplóregény, Újvidék, 1950), Vacsoracsillag (versek, Újvidék, 1952), Belgrádi éjfél (válogatott versek, Újvidék, 1958), Csodabolt (rajzok, szatírák, Újvidék, 1959), Emberhús (elbeszélések, Újvidék, 1959), Szamár a hegyen (tárcák, Újvidék, 1962), Dal legyen a jel (válogatott versek, Újvidék, 1966).
Vers- és regényíró, újságíró, műfordító, színműveiről se feledkezzünk meg. A ,,pokol íródeákja' volt, akinek Belgrád csak ,,Robinson-élet"-et nyújthatott, aki ,,tündöklő tájak"-on is járt, s nosztalgiája teszi a leghitelesebben vajdasági magyar íróvá...