Szabadka ,,aranytorkú csalogánya', ,,pacsirtája' volt egykoron, akinek a nevét hallva mindenkinek felcsillant a szeme - Kiváló művészekkel léphetett fel: Szénássy Károllyal, a hegedűművésszel, Krombholz Károllyal, Pataki Corával, Karel Napravnikkal, Fehér Ödönnel, id. Kovács Kornéllal, Újházi Lajossal és másokkal - Egy szál virág számára többet jelentett, mint a pénz vagy egyéb drága ajándék - A Cecilia, a Lányi Ernő és a Neven énekkar szólistájaként viharos sikereket aratott - A belgrádi, a zágrábi és a ljubljanai rádió gyakran élő adásban közvetítette Szabadkáról azokat a hangversenyeket, amelyeken ő is fellépett, a Mozart-misét adta elő, Gounod Ave Mariáját, azonkívül Beethoven IX. szimfóniájának a bemutatásában is közreműködött - Minden nehézség nélkül énekelte ki a magas c-t meg a ciszt - Ha nem itt, nálunk, a provinciában születik, sztárként ünnepelte volna a nagyvilág, London, Párizs és New York
Nagyon fiatalon hunyt el Hegyi Aranka, a budapesti Népszínház ünnepelt énekes-táncos színésznője. Hangja tisztán csengett, meleg bársonyossággal mindenkit elbűvölt. Szaffi volt a Cigánybáróban, játszhatta Czinka Pannát, szerepelt a Vándorlegény című operettben, ritka élménynek számított valamennyi fellépése Szabadkán és Budapesten, sőt a többi magyarországi városban is. A muzsika beszédszerűségét, retorikáját nem Bachtól tanulta, de ,,képzés' nélkül is a legnagyobbak között emlegették, akárcsak Lábass Jucit, az Erdélyből ideszármazott primadonnát, akiről a Pesti Hírlapban egy Offenbach-operett bemutatója után a következőket olvashatták az érdeklődők: ,,Kellemes csengésű, jól iskolázott szopránja könnyen szárnyal a magasba, technikája a legkényesebb igényeknek is meg tud felelni. Előadása és játéka ízlésre és rutinra vall.' Örömmuzsikát adtak elő mindketten. Budanovits Mária az operaházban tündökölt. De ha Szabadkán az ötvenes, majd a hatvanas években megkérdezte valaki, hogy hol a szeretet mostanában, akkor azt a választ adták neki: ,,A színházban, melynek színpadán a tüneményes Heck Paula és a szintén tüneményes Petz Marika dalol.' Szabadkán a szeretet, a muzsika szeretete el nem fogyhatott. Pekár Tibor könyveiben nyomozva nem állíthatjuk, hogy ,,alig vesszük észre', hogy mi minden történt itt, a hangversenypódiumokon, mert minden jelmez, festék, kóc és csepű, álruha mögül előbukkant a Nagy Művész, s csak az művész, aki rögzíti művét, tud valamennyire harcolni a halállal...
Ennyit - részemről - Szabadka zenei múltjáról. Nem tagadom, felkaptam a fejem, amikor Farkas Zsuzsa alapos műgonddal megírt szép könyvében (Mindent a városért) ezt olvastam a 145. oldalon: Káprázatok nélkül nem élet az élet. Avagy lesz-e még Szabadkának Csiffáry Mariskája? Olvasom a sorokat, és megkérdem magamtól: Száz meg száz Szabadkáról szóló, Szabadka történetét/történelmét méltató sorok között kalózkodtam évekig, s most én is feltehetem a kérdést: vajon lesz-e még Szabadkának Csiffáry Mariskája? Semmit sem tudtam róla, mint ahogyan az utókor is alig tud valamit Dévics Imréről, a szabadkai Népszínház reformistájáról, újjászületését sürgető kezdeményezéseiről. Pedig Csiffáry Mariska volt a város ,,aranytorkú csalogánya', ,,kis pacsirtája', aki még kilencvenvalahányan évesen is azt mondta a riporternek: ,,Káprázatok nélkül nem élet az élet...'
Mariskát elkápráztatta az élet. Már régtől nem énekelt a Barátok templomában, visszavonult magányába, emlékei között matatva rendezgette az újságkivágásokat és elismeréseket. Mert megemlékezett róla János pápa és dr. Vitéz Ferencz József is, valamint a város, s talán az egész ország, mert a belgrádi, a zágrábi és a ljubljanai rádió gyakran közvetítette Szabadkáról azokat a hangversenyeket, amelyeken Csiffáry Mariska is fellépett. Elénekelte Gounod Ave Mariáját, közreműködött akkor is, amikor az énekkar Mozart-miséjét és Beethoven IX. szimfóniáját adta elő. Elismert művészek álltak mellette: Szénássy Károly, a kiváló hegedűművész, Krombholz Károly, Pataki Cora, Karel Napravnik, Fehér Ödön, id. Kovács Kornél, Újházi Lajos és mások, karmesterek és hangszerszólisták.
Szabadka egy emberként rajongott Csiffáry Mariskáért. A harmincas és a negyvenes években a Barátok templomában a vasárnapi mise 11.30-kor kezdődött. Tömeg várta a fellépőket, az ötven-hatvan tagú Cecilia énekkart - és természetesen Csiffáry Mariskát, gyönyörű szólóénekét. Egy aprócska termetű nagylány mindenki ámulatára könnyeden énekelte ki a magas c-t és a ciszt. Minkával, testvérnénjével gyakran lépett fel - mindig nagy-nagy sikert aratva. Pedig nem operettdalokat adott elő, nem ugrott be esetenként a nagybőgőbe, nem a cintányéros cudar világot éltette: dalokat, áriákat csalt elő a torkából.
Nyilatkozatából (melyet Farkas Zsuzsának adott): ,,Az életemet teljesen kitöltötte a zene. Az éneklés mellett azonban volt egy biztos foglalkozásom is: hivatalnokként dolgoztam a szabadkai vállalatokban. Pedig hogy biztattak a középfokú zeneiskola befejezése után a tanáraim: akárhogy is, de szerezzek pénzt az akadémiára. Úgy gondoltam akkor, hogy felszabadultabban művelhetem a zenét, a dalt, ha nem énekesi pályából élek. Nagyon göröngyös pálya ez, gondoltam, mi lesz, ha elhagy a siker. Nekem, úgy látszik, szerencsém volt. Valamennyi föllépésem, akár önálló koncertem, akár a Cecilia, a Lányi Ernő vagy a Neven énekkar szólóénekeseként nyújtott produkcióm kivételes elismerésben részesült. Úgy tapsolt a közönség, mint ma Domingónak...'
Most már ennyit tudok/tudunk Csiffáry Mariskáról. Meg azt, hogy legkedvesebb dala a Bokrétát kötöttem mezei virágból meg a Szeretném a boldogságot megtalálni kezdetű volt... Csiffáry Mariska megtalálta a maga boldogságát. Egész lényét áthatotta a muzsika, dalaival a lélek tükrét karcolta meg...