Pezsgőt se bonthatott F. S. a regénye megjelenésére? Tizenöt évig kotlott rajta, írja. Van, amire nem bont pezsgőt az ember. Ha más megtenné is. Mint mikor Szerbiát bombázással zabolázták...
Saját bevallása szerint ''hosszan, mindent elbeszél” benne a szerző (mintha Istennek lenne számadója), az óbudai pestistől és a kiscelli kolostor megépülésétől Budapest ostromáig, '56-ig.
M. B. irigyelte. Kósza értesülések alapján úgy képzelte, bevágódott Budapesten. Ő meg... Hírmalmokból hazakullog, hideg magányba... Amikor van honnan.
Csak a kisrigó pityegését várja. A nyúzott repkényszőlőt a fal tövéből felfuttatta az ablakára, s a második évben már körbe kellett nyesni a hajtásokat. Most meg rigó rakott fészket az ablak szögletébe, ott motoszkál. Reggelente a redőnyt is félve húzza fel. Mit esznek a rigók télen?
A mi Bandink apja ötvenvalahányban szerencsésen felkerült Nagyfényről a Fidelinkába (rebesgették, a malmot magyar jóvátételből építették), zsákolt. Ott süketült meg, a zakatoló sziták közt. Őbelőle is csak egy hírmolnár lett Budapesten, a hírmalmokban (a Blaha, Üllői út, Mázsa tér, Visegrádi utca, Kilián, Bojtár utca, Lajos utca, Thököly út, most meg a Kunigunda útja). Valaha szürkék voltak, ólmosak - aztán kifényesedtek, elcsendesedtek. (A legújabb, az online - harmatos.)
Mindennap rálát M. B. a kiscelli kastélyra! Amelyet a mi Földi Sanyink, lám, regényben örökített meg. Itt meg csak szemetel a híreső, záporoznak a hírek. Jók, rosszak. Jól-rosszul.
...Zavart állapotban - még beszélt - szállították Athénbe a szabad tüdős merülési csúcs osztrák világcsúcstartóját, aki Szantorininél 244 méteres merülésre vállalkozott. Mélységmérője a 800 láb elérését mutatta...
...Jótékonysági célú árverésre bocsátanak 11 palacknyit a 200 éves, 145 pezsgőspalackból álló leletből, melyet az Aland-szigeteknél 1825-30 között elsüllyedt kétárbocos ideális körülményei őriztek meg...
Megfordult párszor korrektúraügyben a mi Bandink F. S. (kissé elhanyagolt) belvárosi lakásában (kilátás a bazilikára). A vécében a felmosóvödör sarkába tűzött pezsgőspalackra lett figyelmes. Pezsgőzhet eleget, húzta el a száját. Ha minden ujjára jut egy ösztöndíj, egy nőcske...
Pezsgőspalack akadt M. B. keze ügyébe a frissen birtokba vett garzonban is Budapesten - nyilván ottfeledték. Rányomta a vécépapírtekercset, ha már nincs falitartó. Az lett a tartó.
Utóbb ráeszmélt: hiszen F. Sanyinál is mindig ugyanott látta a palackot. Minek tartogatta?
Hogy milyen mélységű tudást birtokolsz a világról - és ebbe jobb belenyugodni -, annak egy grammnyi szerepe sincs abban, milyen sors vár rád - ilyen röpke okításnak vetette alá egyszer M. B.-t F. S. Ilyen lerohanásokon mindig meghökkent. Gondoljam azt, hogy minden úgyis mindegy? Épp akkor, amikor olyanoktól hallom, akik élik világukat?
Egy olasz elméleti fizikussal példálózott F. S.: Ettore Majorana olyan semleges részecskéket - fermionokat - feltételezett, amelyek ellentétes töltésű párjukkal találkozva nem kioltják egymást, hanem egyszerre párjuk és antirészecskéik is egymásnak.
Ez a látnok, szavalta Földi Sanyi, akinek megjövendölt fermionjait az antianyag kutatói majd csak manapság detektálják miniatűr gyorsítókban, 1938. március 27-én hajóra szállt Nápolyban - de Palermóba sohasem érkezett meg. Máig kiderítetlen eltűnése okaként öngyilkosságot feltételeznek. Vagy azt, hogy az atomtitkok miatt eltették láb alól. Netán elrabolták. Olyasmit is rebesgettek, hogy Argentínában bukkant fel. Mások úgy tudták, visszavonult egy kolostorba. Ismét mások állítólag koldulni látták valahol Itáliában. Most mondd meg - magasodott fölébe -, mit ér az ember? Mit számít a tudás? És meddig ér a tudás szabadsága? A tudás vértje? Bármi lehetett Majorana. Önmagának ellentéte is...
Önmagának ellentéte? Hóna alatt a földije regényével 2012 könyvhetén Mengyi Bandi ballagott hazafelé. Mindig megnyugtatta - és egyszerre fájt is neki - az a nagy csend, amely garzonjában fogadta. A mindenható ''háziúr” beesik...
A védő sötétségben (melyet mi, emberek gonosznak gondolunk, annak tudunk, és gonosszá teszünk) a fal tövében egy álmatag csótány - ott kapta a villanygyújtás. Csak pislogott. (Bár nyilván a csótányok nem pislognak.) Rebbent mindjárt, elillant volna villámgyorsan egy pengényi résben, de Mengyi Bandi hirtelen ráborította a felkapott pezsgőspalackot. Az üveg púpos alja alatt fogva volt. Mint egy búvárharangban...
Nézett bután, billegtette a csápját. M. B. is nézte a bogarat a fényben. A vég előtt...
Ezért nem volt vécépapírtekercs azon a pezsgőspalackon, az Andrássy úti lakásban! A csótányok miatt...
Lehet, hogy mégis komolyan gondolt ezt-azt a földim, morfondírozott lefekvőben. Aki szintén a feltűnésben kevésbé, inkább a leleményes eltűnésben járatos. És nem ismer kegyelmet.
A kiscelli kastély katonai ruharaktár volt egy időben... M. B. elmerengett fölötte: mikor Kninből Pulába vezényelték, egy ideig raktárosnak tették meg. Angyalbőrt iktatott, selejtezett a tenger szélén. Kit izgat, ki bánja, min jár az esze egy raktárosnak...
Igen, ha valaki szabad tüdős merülésben ennyit kockáztat, azt a kétszáz éves pezsgő is hidegen hagyná odalent. Örül, ha él. Csak felérjen. Még beszél. A búvárharang kegyelme is, ha csak érte kell nyúlnia, kevés lenne a pezsgőzéshez. Mellőzhető. Minek pezsgőt bontani? Tartozás minden, ami számít. Saját magunknak tartozunk vele. Ugye, rigókám?