Arról már többször írtunk, hogy ma a cirkusz egészen más, mint régen volt. Sátrakból színházakba kerültek át terei, s egy újcirkusszal foglalkozó művésznek igen sok mindenhez kell értenie. Az előadások ugyanis több műfajt ötvöznek, szinte mindig megjelenik bennük az élő zene, a tánc vagy sokszor a vetítés. Az artistáknak színészkedniük kell, sok esetben szöveget is mondaniuk, tehát komplex művészeti ággá nőtte ki magát a cirkusz. Régen elég volt ugrani két szaltót, a végén mosolyogni, s a karokat széttárva megköszönni a tapsot. A hat éve működő Circo No Ato társulata is ezt az utat követi, ötvözi az akrobatikát a színészi játékkal és a tánccal, a szereplők mesélnek, játszanak, színházat csinálnak. Szabadkán a Salto Alto című előadás hatalmas sikert aratott a nézők körében, nem is csoda, hiszen nem mindennap láthatunk cirkuszosokat színházainkban.

Az előadásban fontos szerepet kap a sok piros cipő. Piros cipővel a lábán minden nő nőiesebbnek, különlegesebbnek érzi magát. Mégis — szabadabban mozgunk nélküle. Mert a ruha, a sok drága holmi, a külcsín csak egy maszk, egy álarc, mely mögé elbújhatunk. Mindent levetkezve magunkról, őszinte szívvel azonban még a lehetetlenre is képesek vagyunk. Hegyeket mászhatunk meg és csúcsokat hódíthatunk meg. Talán így foglalható össze röviden az előadás lényege. A produkció egy szép, finom, már-már kortárs táncos mozgószobor-installációval indít. A félhomályban egy embermasszát látunk lassan mozogni, egymás hátán, hasán, térdén másznak, egyszer fel, egyszer le, a földet a mászó nem is érinti a lábával. A másik kedvenc jelenetem a szőlővel való zsonglőrködés volt. Szájból szájba köpés. Gusztustalannak hangzik, ugye? De tessék kipróbálni. Egyáltalán nem könnyű.

A csapatszellem, a közös munka s a bizalom látszik is a művészeken, minden mozdulat pontosan be van gyakorolva. A cirkuszban nincs helye improvizációnak, hiszen súlyosabban is megsérülhet valaki, ha nincs minden másodperc alaposan megtervezve, illetve százszor elpróbálva.

Döbrei Dénes elmesélte, hogy a velük töltött egy hét is különleges volt. A Nyári Mozi Színházi Közösség szalmabála-épületének elkészítésében is segédkeztek, közösen főztek, étkeztek. Egy artista ugyanis egészen máshogy épít házat. Ha valaki a tetőn a baltát kérte, néhányan egymás nyakába álltak, s egyszerűen feladták a szerszámot a magasba. Létrára nem volt szükségük. Jó hangulatban folyt a munka, közös étkezésekkel, bulikkal, nagy beszélgetésekkel. A tetőn még dalra is fakadtak, és táncoltak is ezek az őrült energiájú brazilok — mesélte Dénes.

A csapat tervei között egy új előadás létrehozása szerepel. Mint mondják, nagyon jól érezték magukat nálunk, és remélem, hogy nem utoljára jártak Szabadkán.