home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Beérik a gyümölcs
KREKITY Olga
2008.03.19.
LXIII. évf. 12. szám
Beérik a gyümölcs

Voltaképpen Kishegyes község képviselő-testülete és a Feketics Művelődési Egyesület elnökeként kértem fel erre az interjúra. Kíváncsi voltam rá, hogy milyen építkezések, beruházások várhatók a község területén, meg persze arra is, mikor fejeződik be a bácsfeketehegyi Kultúrotthon, illetve ev...

Voltaképpen Kishegyes község képviselő-testülete és a Feketics Művelődési Egyesület elnökeként kértem fel erre az interjúra. Kíváncsi voltam rá, hogy milyen építkezések, beruházások várhatók a község területén, meg persze arra is, mikor fejeződik be a bácsfeketehegyi Kultúrotthon, illetve evangélikus templom felújítása, hiszen a munkálatok már nagyban folynak. Ekkor derült ki, hogy egy örömhírt is tartogat számomra...
* Milyen építkezések, beruházások várhatóak a község területén?
- Kezd beérni annak a négyéves önkormányzati munkának a gyümölcse, amelynek két fontos célkitűzése volt: a közösségi életkörülmények javítása, valamint új munkahelyek megnyitása. Csak ezek megvalósítása lehet az a megtartó erő, amely jövőnk alapköve, s amely - reményeink szerint - a fiatalokat is itt marasztalja.
* Konkrét eredményekről is szólhatunk?
- Március 12-én megkezdődött az Ipari Park rendezési tervének közvitája, s remélhetőleg a március 28-ára kitűzött kkt-ülésen a tervet el is fogadjuk, ami után már sor kerülhet az infrastruktúra (villanyhálózat, gáz- és vízvezeték stb.) kiépítésére az Ipari Parkban (a Bácsfeketehegytől délre, az autóút és az E-75-ös út által bezárt háromszögben). Reméljük, hogy mire ez az írás megjelenik a lapban, már aláírjuk a szerződéseket az első külföldi beruházóval, mely már az idén elkezdi az építkezést ebben az ipari zónában, s ezáltal új munkahelyeket fog teremteni. A Tartományi Nagyberuházási Alap tavaly jóváhagyott eszközeiből hamarosan megkezdődnek az útépítések: Kishegyes településen 10, Szikicsen pedig 3 utca kap betonutat (költségük összesen 68 millió lesz). Kishegyes falunapjára (március 28-ára) befejeződik a helybeli Tűzoltóotthon felújítása, ugyanakkor megkezdjük a piactéren lévő régi Berényi-ház rekonstrukcióját, amely a Nők Fórumának ad majd otthont.
* Tavaly ősszel átadták rendeltetésének a felújított bácsfeketehegyi színházat és a Kultúrotthon új, udvari épületszárnyát. De amint látható, az épület körül most is nagy a sürgés-forgás...
- A Kultúrotthon felújítását 2001-ben kezdtük el. Az első szakaszban felépült az udvari szárny, az idén pedig, reményeink szerint, befejeződik az utcai épület rekonstrukciója is, amelyet - jóllehet műemlékké nyilvánították a régi épületet - teljesen le kellett bontanunk és új alapokkal újraépíteni. A földszinten kap helyet a 200 személyes nagyterem, valamint a 100 személyes, télen-nyáron használható terasz, a padlástérben pedig 7 összkomfortos, kétágyas vendégszobának jut hely. Az udvari épület felújításával elkészülne a nagyrendezvényeket kiszolgáló konyha, a Teleház új helyisége, valamint a szükséges raktárhelyiségek, illetve még 14 vendégszoba. Ezzel a beruházással egy olyan regionális jellegű művelődési házat, illetve központot adhatunk át majd rendeltetésének, ahol különféle táborokat, tanácskozásokat és egyéb nagyszabású rendezvényeket tarthatunk, s amely nemcsak az idevalósiaknak, hanem a Vajdaság más tájairól érkező magyaroknak is kulturális székháza, találkozóhelye lehet. Annál is inkább, mivel már két tartományi jellegű civil szervezet, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság központja is itt van, s az ő munkájuk nagyon sok fiatal értelmiségit vonz maga köré. Egyáltalán nem tartunk attól, hogy esetleg kihasználatlan lesz az épület, hiszen eddig is helyszűkében voltunk. Amikor felépült az új udvari emeletes épületünk, akkor mint a pattogatott kukoricával a tál, úgy telt meg tartalommal az épület. Az most is így fog történni.
* Építkezési állványokat láthatunk a romos állapotban levő evangélikus templom körül is...
- Elmondhatjuk, hogy a bácsfeketehegyi, elűzésükig a svábok által használt evangélikus templom az első ilyen egyházi intézmény a Vajdaságban, amelyet állami pénzekből, a Tartományi Nagyberuházási Alap eszközeiből újítunk fel. Felavatása után Dolinszky Árpád szuperintendens szervezésében ökumenikus istentiszteleteknek és más, templomba is illő művelődési eseményeknek nyújt majd otthont.
* Községi szinten milyen új beruházásokra számíthatunk még?
- Tavaly 180 millió dinárt hagyott jóvá az Alap Kishegyes községnek. Az idén mintegy 400 millió dinár értékű beruházási tervdokumentációt adtunk át. A listát prioritási sorrendben állítottuk össze, és majd valamikor április elején tudjuk meg, hogy a tartományi illetékesek hol húzták meg a piros vonalat. Mivelhogy a fejletlen régiók élveznek elsőbbséget a pályázaton, bízunk benne, hogy esélyesek leszünk. Mindenestre már most készülünk a jövő évre is, hiszen 2009-ben szeretnénk hozzálátni két új építkezéshez, amelynek már a kivitelezési tervei is megszülettek: a községi szintű ivóvízhálózat és a vízgyár kiépítéséhez, illetve ezt követően a szennyvízelvezető csatornahálózat lefektetéséhez. Bácsfeketehegy déli részén, a Verbászi úton jelöltük ki azt a víznyerő területet, ahol több új kúttal kiteljesül majd a vízgyár. A szennyvíztisztító telep ugyancsak Bácsfeketehegy déli határában lesz, az autóúttól nyugatra. Ezek a beruházások több milliárd dinárba kerülnek, és mindenképpen évekig fog tartani a megvalósításuk.
* Ha már a víznél tartunk. Milyen vizet isznak Kishegyes község lakosai?
- Az ivóvizünk iható, de magas a vastartalma, és ez nyilván nem kedvező az egészségre. Az elmúlt években Kishegyes település tett a legtöbbet a vízhálózat javítása érdekében. Óriási előrelépésnek számít az, hogy beszüntették a mikro vízközösségeket, új kutakat fúrtak és részben felújították a vízvezeték-hálózatot is. Jóval kevesebb előrehaladás történt Bácsfeketehegyen, s még kevesebb Szikicsen. Ahhoz viszont, hogy megépüljön majd a vízgyár, mindhárom településen ki kell cserélni a régi vízhálózat fémcsöveit műanyagból készültre, s ez nem kis beruházást igényel. Jelenleg mind a három faluban van egy-egy víztisztító berendezéssel ellátott közkút (ahonnan ingyen vihetnek haza ,,forrásvizet' a polgárok), ezek karbantartásáról a helyi közösségek gondoskodnak.
* A községben tavaly vezették be a kábeltévét. Alighogy ledöngölték az árkokat, elkezdődött a gázvezeték lefektetése. Hamarosan a vízvezeték- és a szennyvízelvezető csatorna kerül majd földbe. Nem lehetett egyszerre megoldani ezeket a munkálatokat?
- A közművesítés milliárdos nagyságrendű beruházásokat igényel, s Kishegyes község nem tud pályázatok útján ekkora tőkét egyszerre előteremteni. Csak fokozatosan tudunk fejlődni. Sajnos igaz, hogy a gázvezeték kiépítését vállaló cég, a Novi Sad Gas a munkálatok során sok kárt és kellemetlenséget is okozott, s indokolt a polgárok fölháborodása, de arra törekszünk, hogy a szerződés értelmében el is hárítsák ezeket a károkat.
* A község területén megtörtént a mezőgazdasági birtokok privatizációja is. Sokan munka nélkül maradtak...
- A kishegyesi mezőgazdasági vállalat olasz, a bácsfeketehegyi pedig többségében ír magántulajdonba került. A napokban 15 millió euróért elkelt a szikicsi Njegoš birtok is, egyelőre nem tudjuk, hogy ki a többségi tulajdonosa. A hegyesi birtokon jelenleg mintegy 30, a bácsfeketehegyin kb. 100 munkás dolgozik (ez utóbbin több mint százan végkielégítéssel távoztak), de ha a beígért beruházások nem valósulnak meg, várható a további létszámleépítés. A szikicsi birtokkal még nem tudjuk, mi fog történni. A kishegyesi Bácska téglagyár legújabb tulajdonosa az osztrák Wienerberger cég, amely a termelés folytatását és korszerűsítését, a termékskála bővítését jelentette be. Sajnos az Antilop cipőgyár csőd előtt áll, ezzel szemben pedig a Građamont fémfeldolgozó üzemben dolgoznak a munkások. A községben tavaly lezajlott az állami földek bérbeadása is, és sikerként könyveltük el, hogy a bérlők háromnegyede helybeli. A vajdasági magyar települések közül elsőként adtuk vissza három történelmi egyházunknak az egykori földbirtokait (több mint 200 hektárt), egyelőre ideiglenes használatra (az idevágó törvény alapján még nem születtek jogerős végzések a vagyon-visszaszármaztatásról). Itt mondom el, hogy személyes kudarcomnak tartom, hogy mind ez ideig nem sikerült megoldani a kishegyesi Szövetkezeti Otthon, azaz a színház épületének a sorsát. Az épület ugyanis a mezőgazdasági birtokkal együtt az olasz gazda kezébe került, holott azt egykoron közpénzekből a falu lakosai építették fel, tehát köztulajdonnak kellene lennie. Ez ügyben mégis optimista vagyok, s úgy gondolom, hogy ha az olasz tulaj ebben a faluban akar tartósan gazdálkodni, akkor rá kell éreznie a falu által világosan megfogalmazott közakaratra.
* Tizennégy éve áll a Feketics Művelődési Egyesület élén, miközben töretlen hittel próbál tenni a szórványmagyarság megmaradásáért is. Mi az elixírje ennek a buzgólkodásának?
- Igyekeztem és a továbbiakban is igyekszem lehetőséget teremteni az itthon maradásra, arra, hogy az itt született magyar emberek megmaradjanak magyarnak. Kapaszkodót próbálok nyújtani mindenkinek, aki igényli a segítséget. Maradásra próbálom biztatni nemcsak a falubelieket, de a falum határán kívül élő magyarokat is. Akik pedig elmentek, azok számára szeretnék felcsillantani némi reményt, hogy érdemes visszajönni a szülőfaluba és az itthoniakkal együtt építeni a jövőt. Sajnos az elmúlt években, évtizedekben nem tettünk, nem tettem eleget a szórványban élő magyarokért, akik nemcsak fizikailag morzsolódnak fel, hanem sokszor tudatosan feladják kultúrájukat, és szerbekké válnak. Szűkül, egyre szűkül a magyarok által belakott terület, és ez nagyon káros folyamat, hiszen ezáltal lassan a tömb válik szórvánnyá. Tizenkét éve járom barátaimmal a szerémségi, magyarok által is lakott falvakat. A semmiből kezdtük, ma már sok faluban magyar művelődési egyesület alakult, megkezdődött az anyanyelvápolás. Mindennek ellenére szomorúan látjuk, hogy az utcán a magyar gyerekek már szerbül beszélgetnek egymással, s a magyar szülő is szerbül szól bele a telefonba... Fájó dolgok ezek, hiszen mindenütt, ahol megszűnik az igény az anyanyelv és a magyar iskola megtartása iránt, ott a magyar közösségek önmagukat ítélik halálra. A szórványban a maradék magyarság felmorzsolódását véleményem szerint csakis a gazdaság talpra állításával, új munkahelyek megnyitásával, a fiatalok itt marasztalásával, magyar iskolák és templomok építésével, magyar tanítók és lelkészek alkalmazásával, helyben lakó értelmiségi réteg kinevelésével, valamint az önazonosság-tudat megtartását célzó anyagi juttatással lehet(ne) megállítani. Nagyon nehéz, szinte lehetetlennek tűnik ez a feladat, hiszen ehhez az is kell, hogy összefogjunk, közösségben gondolkodjunk és cselekedjünk, a szórványban élők megsegítéséért. Bátorító folyamatokat is láthatunk délvidéki magyar közösségünk életében. Az összefogás szép példáját bizonyította a megújult arculatú VMSZ a legutóbbi választásokon sikeresen szereplő Magyar Koalíció létrehozásával. Most újra itt az alkalom, hiszen a vajdasági magyar pártok május 11-én újra arra biztatnak mindannyiunkat, hogy magyarként való megmaradásunk érdekében, mind községi, mind tartományi, mind pedig országos szinten, tömegesen szavazzunk a Magyar Koalíció jelöltjeire, mert számunkra ez a járható út Európa felé.
* S a kitüntetés mire ösztönzi?
- Mielőtt válaszolok, szeretném ezúttal is megköszönni a nem várt elismerést. Most, egyre közelebb a hatvanhoz, szeretném, ha a velünk élő magyar fiatalok értelmet találnának az itt maradásban, hiszen falvaink és városaink jelenét és jövőjét, saját érdekük szerint, már nekik kell formálniuk. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél több fiatal felvállalja azt az elkötelezettséget, amellyel én is megpróbáltam szolgálni közösségemet. Hiszem és vallom, hogy anyanyelvünk és kultúránk ápolásával és továbbéltetésével rakjuk le jövőnk és megmaradásunk alapját. S bízom abban, hogy ezek a mai fiatalok, de az utánunk jövők is megtartják magyarságukat, és majd egyszer, mint a pattogatott kukorica a tálból, frissen, dagadó energiával ,,szétugranak', s új életet kezdenek a Szerémségben, Dél-Bánátban, Nyugat-Bácskában... Ki-ki a maga szülőhelyén. Ez a vajdasági magyarság nemzeti megmaradásának záloga.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..