Az útmutató, művelt, mindenes generáció
Farkas Zsuzsa
2013.11.27.
LXVIII. évf. 48. szám
Az útmutató, művelt, mindenes generáció

A 28-as nemzedék. (Szemelvényes gyűjtemény) Forum Könyvkiadó, Újvidék — Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta. Válogatta és szerkesztette: Faragó Kornélia

Végre egy eszméltető könyv a második világégés utáni itteni magyar kultúránknak irányt mutató 28-as nemzedék életútjáról, szellemi teljesítményéről, világ- és művészetfelfogásáról. Kilenc összetartozó, nagyszerű egyéniségnek a mához szóló üzenetével. Egy könyv, amely nem (csupán) az irodalmároknak íródott, hanem mindenkinek, melyet az egyszerű olvasó is nagy érdeklődéssel vehet a kezébe, s barátkozhat, beszélgethet ezekkel az emberekkel, mert mindnyájunkhoz van mondanivalójuk. Ők pedig a következők: Kopeczky László, Kalapis Zoltán, Kalmár Ferenc, Vinkler Imre, Fehér Ferenc, Ács Károly, Sáfrány Imre, Dévavári Zoltán és Vukovics Géza. Akik, mint a szerkesztő a könyv előszavában kifejti: „azonos évjáratúak, sok mindent közösen éltek meg, ugyanazon társadalmi és kulturális hatások érték őket. Ennek az egyidejűségnek mégis az adott mélyebb értelmet, hogy önértésükbe beleépült az egymáshoz tartozás tudata, a nemzedéki létezés jelentése és gyakorlata. Mindannyian egyedi pályát futottak be, de figyeltek egymásra, baráti kapcsolatokat ápoltak, és cselekvőleg viszonyultak egymáshoz.” Ezen az alapon igyekszik a könyv egymással szoros összefüggésben láttatni ezeket az embereket, érdekes naplórészleteket, leveleket, fényképeket, egymásról szóló s egymással dialógusba lépő írásokat, vonatkozó irodalmi és képzőművészeti alkotásokat vonultatva föl a Csernik Előd tetszetős műszaki szerkesztésében készült kötet lapjain. Olvasás közben természetesen jól érzékelhető az a kulturális miliő is, amely körülvette őket, s amelyben helytállni igyekeztek. A könyv célja — írja a szerkesztő — „...hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről”. Mert Juhász Erzsébetnek a kötetbe foglalt gondolatával élve: a könyörtelen veszendőség ellen csak egyvalamit tehetünk: „...ha szívós figyelemmel vesszük számba, ami van, s ami volt, s konokul emlékezünk mindazokra, akik itt voltak, e tájon éltek egykoron.”

Nem volt könnyű dolguk

A nagy „fölfordulás” után, az 1940-es évek végén indult pályafutásuk, akkor kellett helytállniuk, részt venniük társadalmi és kulturális életünk újjászervezésében. Szerencsére volt hozzá elég erejük, bátorságuk, akkor értek ifjúságuk virágkorába, s szinte valamennyiükről elmondható, hogy nagyon sokoldalúak, úgyszólván mindenesek voltak: újságírók, lap- és könyvszerkesztők, írók, fordítók, lektorok, a művészetek valamennyi ágában jártasak. A képzőművész Sáfrány Imre például kiváló tollú íróként, kritikusként is fungált, Vukovics Géza, publicisztikánk eleddig egyik legműveltebbike, rengeteg, sokrétű munkája mellett jól muzsikált, s maga is szerzett zenét, Kalapis hosszú ideig a filmkritikusi munkahelyet is betöltötte a Magyar Szónál, Fehér Ferenc ismerte sok itt élő nép, kisebbség nyelvét, interjúsorozatot készített kiemelkedő tagjaikkal, fordította a műveiket, Kopeczky franciából ültette át annak idején magyarra az Asterix c. képregényt, nagy szellemességgel, páratlan népszerűségre téve szert vele, Dévavári — miközben szerkesztőként, újságíróként és lektorként dolgozott a Hét Napnál, két új folyóiratot indított, és szinte megszállottan mentette a pusztulástól Szabadka kultúrtörténeti kincseit — harminckilenc éven át egymaga fordította, lektorálta és korrigálta az Egészség című, egészségügyi felvilágosító lapot, s negyedszázadon át ő volt a Magyar Szó, az Újvidéki Rádió, a Tanjug, a Dnevnik sporttudósítója (!) is. Vállalta, mert nem volt más. Közös továbbá ezekben — Kalapis Zoltán kivételével — a Szabadkához kötődő emberekben az is, hogy a munkában, az alkotásban látták életük célját. Számukra a munka jelentette az életet. Vukovics Géza, alias Cagi — aki főszerkesztő volt akkor, amikor én frissdiplomásként a Magyar Szóhoz kerültem — például reggeltől estig ott volt az újvidéki szerkesztőségben, ott lakott a Forum-ház szomszédságában, mindig mindennel hozzá lehetett fordulni, szinte sohasem vonult vissza a főszerkesztői rezidenciájába, naphosszat ott ült, dolgozott vagy csak úgy téblábolt közöttünk a hatalmas deszkben, együtt ebédeltünk a Forum menzáján, együtt jártunk moziba, színházba, hangversenyre. Megnyerő, kedves modora, humanitása, közvetlensége, egyszerűsége, humora, széles körű műveltsége mindenkit levett a lábáról. Öröm volt a közelében lenni, s hallgatni halk fütyörészését, amikor egy-egy Mozart-, Bach- vagy Vivaldi-dallamot igyekezett felidézni emlékezetünkben, akárcsak felüdülésként, a munka röpke szüneteiben keresgélni szellemes találós kérdéseire a választ, olvasgatni alkalom szülte bökverseit. S közben dolgozott serényen, szinte inaszakadtáig. S ami — így visszatekintve — szintén világosan látható ennek a nemzedéknek a magatartásában: nem voltak becsontosodott nézeteik, nem képzelték azt magukról, hogy mindennek ők a megmondhatói, hogy mindenhez ők értenek legjobban, hogy „polcra jutva” önkényesen ítélkezhetnek elevenek és holtak fölött, hogy övék az ítélkezés joga. Tették szorgalmasan a dolgukat az igaz emberi magatartás szellemében.

A művészeti felfogása

Ez is azonos volt ennél a nagyszerű nemzedéknél. Dévavári ezt írta az Üzenet jubileuma kapcsán: „Olyan lapot szándékoztunk szerkeszteni, amely szellemi törekvéseiben nem szűkíti le munkálkodását kizárólagos esztétikai szempontokra, nem szegődik egy irodalmi irányzat vagy elmélet szolgálatába sem, hanem szélesre kitárja a kaput minden művész, tudós, közíró előtt, aki érdeklődéssel kíséri szellemi életünk sajátos hangulatú, szabadabb társulási formákat kereső törekvéseit.” Ilyen szellemben, szemellenzők nélkül szerkesztette Vukovics Géza napilapunk Kilátó c. népszerű rovatát, s ilyen nézetről tett nekem tanúbizonyságot a szobrász Kalmár Ferenc is, amikor egyszer riporterként a művészet lényegéről kérdeztem. Ezt mondta: „Az igazán jó művészi alkotással az embernek megbeszélnivalója van. Az visszhangot kelt a lelkében. Mindegy, hogy milyen művészeti 'irányzat', kordivat szellemében készült. Kétféle alkotás létezik: jó és rossz. Ha üzenetet közvetít, akkor jó.” Ez a könyv is azt közvetít. Szívhez szóló üzenetet. Sok megbeszélnivalóm van vele. Jó tehát. Mindenkinek melegen ajánlom.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..