A verbászi magyar műkedvelő színjátszás újjáéledésének, folyamatosan erősödő kibontakozásának vagyunk a tanúi. Hosszú évtizedek után tapasztaljuk, hogy ebben a bácskai kisvárosban újra megszólaltak a múzsák, a lelkes és igen tehetséges verbászi színjátszóknak köszönhetően. Természetesen nem szabad megfeledkezni a verbászi Szirmai Károly Művelődési Egyesület önzetlen támogatásáról sem, mivelhogy az, mármint az egyesület, különösen az utóbbi években, azon igyekezett, hogy Verbászon újra gyökeret eresszen a műkedvelő színjátszás, hogy mint sok évtizeddel ezelőtt, újra állandósuljon a mozgalom!
A dicséretes szándék, törekvés visszhangra talált a verbászi magyarság kis közösségében, ami, ugye, azt jelentheti, hogy ez a kis közösség meghatározó tényezőként részt kíván venni a néhány évvel ezelőtt alakult színjátszó társulat létjogosultságának megerősítésében, zökkenőmentes működésben! Most, ahogy a bácskai kisváros magyarságát említem, úgy érzem, hogy ide kívánkozik még néhány sor, amelyet, igaz, nem napjainkban, hanem 72 évvel ezelőtt, egy akkor megjelent igen jelentős kiadványban fogalmaztak meg a szerkesztők. A jugoszláviai magyar műkedvelők almanachjáról, a Bokrétáról van szó, amely 1940-ben jelent meg, és a két világháború közötti magyar műkedvelő színjátszásáról ad hiteles képet. A Bokrétában természetesen helyet kaptak a verbászi műkedvelő színjátszók is. A róluk szóló fejezet bevezető sorait idézem:
,,A novivrbászi maroknyi magyarság az elmúlt húsz év alatt minden alkalmat megragadott arra, hogy kultúrája fenntartására és fejlesztésére irányuló igyekezetének tanújelét adja. A helyi magyar intelligencia szeretettel vette kezébe a vezetés és szervezés szerepét, de a feladatot mindig megnehezítette az a körülmény, hogy nem volt magyar egyesület, amelynek keretében munkájukat programszerű szervezettséggel végrehajthatták volna. Így tehát különböző alkalmak, egyesületen kívül kulturális összejövetelek nyújtottak csak módot arra, hogy a verbászi magyarság életjelet adhasson magáról és szellemi munkájáról.''
Az akkori verbászi magyarság művelődési életének zászlóvivői kétségkívül a műkedvelő színjátszók voltak. A nehézségek ellenére is tették a dolgukat a szívós, tiszteletet érdemlő akarással! Hiszem, hogy az elődök példája is ösztönzi majd a sok évtized után újra életjelet adó verbászi műkedvelő színjátszók munkáját. S ugyancsak hiszem, hogy a mostani verbászi kis közösség érdemben és folyamatosan támogatja majd a színjátszókat. Megérdemlik! A színjátszó mozgalom iránti elkötelezettségükért, hogy volt erejük, kitartásuk, az állandó akadályok ellenére, társulattá szerveződniük! Ismerem néhányukat. Alkalmam volt látni őket nem egy színvonalas, szép előadásban. Meggyőződtem, meggyőződhettem tehetségükről. Igaz, régen volt. Úgy érzem azonban, érdemes a verbászi színjátszókkal való találkozásaimról szólni. Érdemes, mert ha most visszagondolok, tanulsága, elgondolkoztató tanulsága volt a verbászi színjátszókkal ilyetén való ismerkedésemnek!
A kilencvenes évek derekán, amikor Győrfi Sándor (műkedvelő színjátszásunk egyik meghatározó egyénisége) a kúlai színjátszás újjászervezésére vállalkozott (azokban az években nagy válságban volt a kúlai magyar műkedvelő színjátszás) az első dolga, természetesen, a társulatalapítás volt. Az akkori, új társadalomban, helyet kaptak a verbászi színjátszók is. Győrfi Sándor ugyanis úgy látta, úgy érezte, hogy a közös munka, az együttes produkciókban való részvétel, a kúlai színjátszókkal való összefogás, mind a kúlai, mind a verbászi műkedvelő színjátszás újjászületését szolgálja a szó valódi értelmében.
Minden tekintetben helyes volt Győrfi Sándor elgondolása. S egymás után születtek a színvonalasabbnál színvonalasabb produkciók. A verbászi kis csapat, a két Dognár (János és Zoltán) vezetésével nagyon gyorsan beilleszkedtek a társulatba, és valóban úgy látszott, hogy nemcsak Kúlán, hanem Verbászon is sikerül, hosszú évtizedek után, újjáéleszteni a műkedvelő színjátszást. Sajnos azonban a szépen induló és sokat ígérő kezdeményezés egyszer csak elakadt?! Ma sem tudom, mi is történt igazán, hogy mi okozta a váratlan megtorpanást. Tény azonban, hogy jó néhány tartalmas, sikerekben gazdag esztendő után (amelyek folyamatosan a minőségi előrelépést jelezték) újra válságba került a kúlai magyar műkedvelő színjátszás (ez a válság, sajnos, még ma is tart), s a verbásziak reménye, hogy a kúlai Népkör színjátszóihoz való csatlakozással sikerül majd újjáéleszteni városuk műkedvelő színjátszását, egyelőre szertefoszlott! Maradt tehát minden a régiben. Hallgattak a múzsák Kúlán is, Verbászon is!
Ami elgondolkoztató ezzel a kis történettel kapcsolatban: az a tény, miszerint a műkedvelő színjátszás mégis ott adott újra életjelet magáról, ahol addig nemigen volt lehetőség rá, és sajnos ott nem tud ,,talpra állni'', ahol igazán megvannak hozzá a feltételek. Az előbbi esetben a verbászi színjátszásra, az utóbbiban a kúlaira gondoltam!
Mindenesetre hiszem, hogy az újrakezdés, amelyet jó néhány évvel ezelőtt jeleztek a verbászi műkedvelő színjátszók, tartós lesz, és hogy a Dognár János által vezetett színjátszó csoport jelentős szerepet tölt be a kis bácskai város művelődési életében!