A szövegértő olvasás folyamatában nem csupán összerakjuk az észlelt betűket, szótagokat, hanem valami értelmes egésznek, az információk mögött rejlő jelentéseknek a megragadását célozzuk meg. Minél gazdagabb a szókincs, annál gyorsabb, pontosabb és értelmesebb olvasást tesz lehetővé.

Az olvasás képességét többnyire az általános iskola első osztályában sajátítjuk el. Addig azonban közvetetten is sokat tapasztalhattuk — például amikor a szüleink esténként meséket, történeteket olvastak nekünk. Az olvasás megkedvelését, az elsajátítási vágyat az addigi közeg könyvekhez, olvasáshoz való viszonya határozza meg. Ha azt látják a gyerekek, hogy a szüleik szívesen olvasnak a saját kedvükre is, esetleg olykor meg is osztják velük az olvasmánnyal kapcsolatos gondolataikat, illetve ha a felnőttek kialakítanak bennük egyfajta kriticizmust a tartalom iránt, az olvasásismeret sokkal fontosabbá válhat számukra.

A gyermekek fejlődésével változik az ajánlott irodalom is. Iskoláskorban a kötelező olvasmányok (házi olvasmányok) repertoárja is egy-egy kor, illetve az életkor szükségleteit próbálja meg kielégíteni.

A kisgyermek találkozása az irodalommal az anyanyelv elsajátításával egyidejűleg történik. A gyermekdalokat, mondókákat születése pillanatától hallja, ezeket később mozgásos játék is kíséri. Ebben a korban nem a szavak megértése a fontos, hanem a ritmus, a mozgás élménye. A képeskönyvek felfedezése, a képeken látható tárgyak megnevezése, az azok alapján születő történetek elmesélése akár valóságos olvasmányélményhez is juttathatja a gyermeket. Ha ő teszi ugyanezt, vagyis röviden mesél a képekről, akkor már alkot. Idővel az illusztrációk melletti hosszabb szövegek, a folyamatos mesék felolvasása válik fontossá. Egy idő után pedig eltűnik a képek jelentősége, és az illusztráció nélküli irodalom is izgalmas lesz.

A fantázia lehetővé teszi a hőssel való azonosulást, az elképzeltnek valóságként való (kettős) megélését. A gyermek tudja, hogy a valóságban nem létezik minden, ami a mesében igen, de mégsem vonja kétségbe a csodás eseményeket. Ezeknek a történeteknek a feszültsége elviselhető, mert nincs valóságos következménye, a mintha helyzet biztonságos teret nyújt. Az élményeket a mese hallgatásával újraéli, feldolgozza, megismétli (játékban, rajzban, tevékenységben). Közben kérdez, megnyugtató válaszokat keres azokra a gondolatokra, félelmekre, érzésekre, amelyeket az olvasottak keltenek benne — mindez pedig elvezet az irodalomról való beszélgetéshez. Így az olvasás és az olvasás nyomán létrejövő alkotás során a gyermek tapasztalatokat szerez önmagáról.

A könyv sokszor megkönnyítheti a szülők és a gyermekek közti konfliktusos témák megbeszélését, feldolgozását. Jelentős szerepe lehet például a gyász feldolgozásában, a szexuális felvilágosításban, a depresszió oldásában. A kötelező olvasmányoknak elsősorban az a szerepük, hogy megismertessék a gyerekekkel a magyar/európai klasszikusokat és ezáltal saját kultúrájukat is, illetve hogy szemléltessék, a történelem során hogyan is változott az emberek gondolkodásmódja az események tükrében.

Az olvasó ember megítélése nagyon változó. Online felmérések például arra mutattak rá, hogy társkeresés alkalmával gyakrabban lépnek kapcsolatba olyan személyekkel, akik az olvasást is feltüntetik érdeklődési köreik között. Korábbi cikkekből pedig az is kiderült, hogy a nők többet olvasnak, mint a férfiak. Ennek az lehet az egyik oka, hogy a kislányok már kora gyermekkorban sokkal nyugodtabban tudnak egy helyben üldögélni, mint a kisfiúk, és így több türelmük is lesz egy könyv elolvasásához. A szépirodalom egyúttal több empátiát is igényel, mely szintén inkább a nők erőssége. Kivételek természetesen akadnak. Az is általánosítás, hogy az idősebbek többet olvasnak, mint a fiatalok.

Hogy az olvasás személyiségfejlesztő szerepet töltsön be, ahhoz fontos, hogy szövegértő legyen, azaz csak eszközként tekintsünk rá. Az a jó, ha célunk a megismerés, az üzenet értelmezése, az élmények megtapasztalása. A rendszeres olvasási tevékenység fejleszti az egyén nyelvhasználatát, szókincsét, kifejezőkészségét.

Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen mesélnek, szívesebben járnak iskolába, sőt, érzékenyebbek, empatikusabbak, mások iránt érdeklődőbbek. Simone Ehmig, a németországi Olvasás- és Médiakutató Intézet vezetője szerint a meseolvasással szorosan összefügg, hogy a gyerekek társas kompetenciái és közösségi viselkedése is erősödik.

Az olvasás megszerettetésében annak is szerepe lehet, ha a szülő idejében beíratja gyermekét egy közeli könyvtárba, elmennek kedvelt gyermekírók felolvasóestjére, vagy színházban, mesefilmen néznek meg darabokat/alkotásokat, melyeket korábban már olvastak. Ehhez a digitális kütyüket is segítségül hívhatják, így azok használata nem korlátozódik kizárólag a videojátékokra, hiszen ki fog derülni, hogy az egy-egy témában való kutatásra is kitűnően alkalmasak. A gyermekek által feltett kérdések gyakran már olyan magas szintűek, hogy néha magunk sem tudjuk azonnal rávágni a választ. Ilyenkor közösen kereshetjük meg az interneten, a lexikonban, az értelmező szótárban stb. Lényegében ilyenkor tudatosul a gyerekekben, hogy az olvasással minden egyéb ismerethez hozzájuthatnak, melyet valaki egyszer már leírt.

Az elolvasottakat az emberek többsége hasonlóan jeleníti meg maga előtt, mint az éjszakai álmokat. Ezért sokan — az álomnaplók mintájára — olvasónaplót vezetnek, melyben feljegyzik gondolataikat, érzéseiket, melyeket az olvasásélmény ébresztett bennük, valamint a szereplőkhöz való viszonyukat, dilemmáikat vagy akár a világmegváltó kérdéseiket, ötleteiket is.

A nyitókép illusztráció: Pixabay.com