Gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt okoz némi szorongást az iskolakezdés, de sok örömöt is szerez, ha megfelelő időben került sor a gyermek beiskolázására. Az elsősök esetében nagyon fontos a gyermek szociális érettsége.
Mennyire képes egy közösségbe beilleszkedni, a közösség szabályaihoz igazodni, társaival való viszonyában milyen stratégiákat és taktikákat alkalmaz, megtanult-e már bizonyos mértékig kompromisszumot kötni? Aki nincs hozzászokva a közösséghez való igazodáshoz, az esetleges konfliktus megfelelő kezeléséhez (mert például nem járt óvodába, vagy csak rendszertelenül), annak gondjai adódhatnak. A nehezen alkalmazkodó gyermeknek pedig mindig több problémája van az iskolában is. Ha ezt nem tudják megfelelően kezelni, nehézségei lesznek a tananyag elsajátításában, az iskolai előmenetelben, és a tanuló sikertelenné válhat.
Nagyon fontos, hogy a szülők fokozott figyelemmel kísérjék a gyermek teljesítményét, és idejében észleljék a viselkedésében, magatartásában megmutatkozó legkisebb változásokat is. Beszélgessenek rendszeresen a gyermekkel, hogy elmondhassa, kibeszélhesse gondjait, sikereit, új baráti kapcsolataiban adódó konfliktusait, örömeit.
Az iskolakezdés a szülőkre is hat. Rájuk elsősorban a nehézségek kezelése, a kötelességtudat kialakítása vár, arról nem is beszélve, hogy lassan meg kell tanulni elengedni a gyermeket — gondoljunk csak az első osztálykirándulásra. A váltás azonban nem biztos, hogy könnyű folyamat lesz, a teljes hozzá- és beleszokás állapotáig ugyanis néhány kulcsfontosságú, megoldásra váró gonddal találhatjuk szembe magunkat.
Ha a gyereknél az iskolakezdés után agresszivitás lép fel, érdemes arra gondolnunk, hogy a háttérben régóta felgyülemlett problémák állhatnak, noha az is előfordulhat, hogy csak a környezetváltással járó izgalmat és feszültséget vezeti le ilyen módon. A legtöbbször azonban sajnos a családban keresendő a bajok forrása. Extrém esetekben lehet szó bántalmazásról, de akár az elnyomás is vezethet ilyen reakciókhoz. Lehet, hogy mi magunk vártunk el túl sokat a gyermektől, esetleg túl nagy nyomás alá helyeztük, amire az agresszív viselkedés lett a válasz.
Az iskolában a diák lényegesen kevesebb figyelemben részesül, mint az óvodában, így az első hetekben még teljesen természetes, ha nem találja a helyét. Viszont ha ez hónapokkal később is fennáll — és szinte iskolaundorrá alakul —, be kell avatkoznunk.
Az első hetekben a gyermek gyakran ér majd haza az iskolából fáradtan, kimerülten — ez teljesen természetes, hiszen sok az új inger, az iskola alkalmazkodást vár el tőle. Ilyenkor segíthet egy rövid délutáni alvás, vagy ha a gyermek nem akar aludni, akkor is ajánlott egy 30–45 perces csendes pihenőt beiktatni a napba, amikor nem szól a tévé, nincs bekapcsolva a számítógép, nincs hangzavar, hogy a kicsi csendben játszva rendezhesse a gondolatait.
Érdemes arra is felkészíteni, hogy az iskolában majd csak a szünetekben lehet kimenni a vécére, vagy ha nem bírja ki addig, akkor jelentkezzen, és kéredzkedjen ki a tanító nénitől.
De akármennyi időt tölt is a gyerek az iskolában, az érzelmi biztonságot nyújtó családi otthon az, amely döntő hatással van a későbbi életére, fejlődésére. Az érzelmi biztonság megadásának egyik feltétele pedig, hogy továbbra is higgyünk a gyerekünkben úgy, ahogyan eddig.
Nekünk, szülőknek is van tehát teendőnk. Természetesen megteremtjük a tárgyi feltételeket: nemcsak az iskolatáskát, taneszközöket, füzetet, tankönyvet, hanem a viszonylag nyugodt tanulósarkot, a saját kis asztalt, ahol nyugodtan leülhet, ahol a holmiját tarthatja, ahol jobbkezesnek bal felől jön a fény, balkezesnek pedig jobb felől (vagy ha ez nem megvalósítható, esetleg szemből).
A mindennapi rutinon is érdemes egy kicsit változtatni. A kisiskolásnak különösen fontos az megfelelő mennyiségű alvás: este nyolc körül illene ágyba kerülnie. És ne feledkezzünk meg az esti meséről sem. Ez még akkor is kulcsfontosságú, amikor a gyerek már maga is tud olvasni. A mese ugyanis fontos része lehet annak az esti rituálénak, amely lezárja a napot, amely megnyugtat, amikor ki lehet beszélni a feszültséget okozó történéseket is.
A beilleszkedési zavaroknak számos oka lehet még: másokat terrorizáló osztálytárs éppúgy, mint az, ha a gyerekünk keveredik túl sok konfliktusba. A kicsinek nincs kedve iskolába menni, szorong, és akár szomatikus tünetek — fejfájás, gyomorpanaszok — is kialakulhatnak. Fontos tisztázni, van-e valamilyen szervi oka ezeknek a panaszoknak. Ha nincs, bizonyára valamilyen rossz élmény az ok. Ezért is lehet fontos az esti szertartás, beszélgetés: kiderülhet, van-e reális alapja a gyerek félelmeinek.
Máskor szeparációs szorongással találkozunk, azaz a kicsinek nem könnyű elszakadnia a biztonságot nyújtó személytől, hisztizik a búcsúzáskor. Jó, ha a váltás nem hirtelen történik. Az első napokban bekísérhetjük a gyereket az osztályteremig, később már az iskolakapuban is elválhatunk tőle. A búcsúzás ne legyen elnyújtott és érzelgős! Legyen elég egy gyors puszi, néhány biztató szó és még valami: mindig mondjuk meg a gyereknek, hogy mikor jövünk érte!
Előfordulhat az is, hogy a kicsi nem tud beilleszkedni, mert nem képes a szabályokat követni, egy feladathelyzettel megbirkózni. Erre is megoldás lehet a mozgásos fejlesztés, melyben megtanulja, van egy rendszeresség, egy szabály, melyet el kell fogadnia.
Szélsőséges helyzetekben az iskolafóbia esete áll fenn, vagyis például a korábban szobatiszta gyerek újra bepisil, szorongóvá válik, erősen rágja a körmét, tikkel. A felkelés egyre nehézkesebb, gyakoriak a reggeli rosszullétek, rendszeresen előfordulhat hasmenés, hányás vagy éjszakai nyugtalan alvás, akár rémálmok kíséretében is.
A gyerek szorongása mögött gyakran a szülő saját, korábbi, a teljesítménnyel, beilleszkedéssel kapcsolatos negatív élményei rejlenek. A szülő régebben átélt sikerei, kudarcai ugyanis befolyásolják őt a gyerek iskolai problémáihoz való viszonyulásában is. Azokban a helyzetekben tudja jól támogatni gyermekét, amelyeket korábban ő maga is sikeresen oldott meg. Ellenkező esetben a szorongás és a félelmek újraélednek, és megakadályozzák a szülőt abban, hogy átsegítse gyerekét a hasonló nehézségeken. Sőt, a gyerek akár át is veheti ezeket az érzéseket.
Az iskola és a szülői ház eltérő elvárásai is zavart kelthetnek a beilleszkedésben. Előfordulhat, hogy amiért eddig otthon dicséretet, elismerést kapott a gyerek, azokért a tulajdonságokért, megnyilvánulásokért osztálytársai kicsúfolják, kinevetik. Nehezen tudnak beilleszkedni azok a nebulók is, akik megszokták, hogy körülöttük forog az egész világ, és emiatt nem volt módjuk megtanulni az alkalmazkodás legalapvetőbb elemeit: mások igényeinek, érzéseinek, szempontjainak figyelembevételét, illetve saját vágyaik beteljesülésének késleltetését.
A gondos iskola- és pedagógusválasztás, a kellő motiváció, a mintaadás a kitartáshoz és a teljesítményhez való viszonyuláshoz, a kapcsolatok kiépítéséhez szükséges készségek fejlesztése mind esélyt ad a gyereknek a boldoguláshoz. Fontos erőforrás a biztonságos családi háttér, melyben mindenki elmondhatja örömét-bánatát, és mindenkit meg is hallgatnak. Így lehetőség van rá, hogy idejében fény derüljön az iskolai konfliktusokra. Olyan képességek kialakítását fejlesszük tehát gyermekünkben, amelyek segítik őt a beilleszkedésben, a kapcsolatteremtésben és a tanulásban.
