Az írói sokoldalúság dicsérete
LENNERT MÓGER Tímea
2013.06.12.
LXVIII. évf. 24. szám
Az írói sokoldalúság  dicsérete

A zombori Berta Ferenc Zsebszínház május 28-án megtartott Találkozások — számunkra fontos emberekkel, barátokkal, művekkel elnevezésű rendezvényén vette át Csík Mónika költő, író a Herceg János Irodalmi Díjat. Többek között ennek kapcsán beszélgettem el vele.

* A költőlegendáról elnevezett intézményhez kötődően kezdődött a pályád. 2006-ban megnyerted a muzslai Sziveri János Művészeti Színpad verspályázatát, kiadták Metszetek című kötetedet. Hogyan érezted akkor, és hogyan látod ma: könnyű dolog (verset)írni?
— Visszagondolva a Metszetek megjelenése után adott nyilatkozataimra, úgy tűnik, kissé nagyképűen beszéltem a versírás folyamatáról. Azt mondtam például, hogy a költő feladata nagyrészt abban merül ki, hogy várja: az éterben vagy a kollektív tudatban vagy ki tudja, hol kerengő versek rátaláljanak, és általa megíródjanak, világra jöjjenek. Ez kétségkívül irigylésre méltó alkotói hozzáállás (lenne), csakhogy léteznek igencsak csökönyös versek is (az évek múlásával egyre több), amelyek nemcsak hogy vajúdás közepette születnek, hanem rakoncátlanok is, az isten világáért sem akarják, hogy ráncba szedjék őket. Az igazi költészeti kihívás ez: a nehezen hajlítható sorokat, homályos költői képeket, ritmusvesztő, rímfelejtő részeket addig gyúrni, fúrni, faragni, amíg hasonlítani nem kezdenek valami versszerűre. Valamire, aminek minden egyes betűje mellé oda tudok állni, felelősséget tudok vállalni értük.

* Ha jól számolom, öt év telt el az első és a második-harmadik könyved között. 2011-ben jelent meg az Instant (rövid- és mikroprózák, Forum Kiadó) és a Mákvihar (gyermekversek, zEtna Kiadó) című kötet is. A műfaji sokszínűség megvalósítása hogyan fest a gyakorlatban?
— A Metszetek után a Castello di Duino nemzetközi verspályázaton szerzett elismerés, valamint a Székely János költészeti ösztöndíj újabb erőt, lökést, biztatást adott ahhoz, hogy versírással foglalkozzam, a kíváncsiság azonban hajtott egyéb irodalmi műfajok, területek felé is. A Magyarkanizsai Írótábor rendhagyó irodalomóráira érkező gyerekek inspirálták az első gyerekversemet, föllépés előtt fél órával eszkábáltam össze őket, hogy legyen mit felolvasnom nekik. Aztán, ha már egy elkészült, kell hogy legyen egy társa is, és így tovább, szaporodtak a gyermekversek, egészen egy kötetnyiig. Nem hibátlan alkotások, de pompásan működnek gyerekközelben. Sok matinén és nyilvános felolvasáson vagyunk már túl a Mákvihar meg én, rengeteg tapasztalatot, izgalmas hozzászólásokat, sok szeretetet és nevetést sikerült begyűjtenünk e találkozások során. A kisprózáimmal is hasonló a helyzet. Zömüket különféle fotók ihlették, valamiféle fotóművészeti-irodalmi kísérletek eredményei, és ugyanolyan jókedv és játékosság szülte őket, mint a gyerekverseket. Időben párhuzamosan készültek, a hangulatom határozta meg, hogy melyik kézirat mellé kuporodok le piszmogni kicsit, és a nyomdából is egy-két hét különbséggel kerültek ki. Egyazon alkotói időszak kivonatai.

Díjak, elismerések:
A Sziveri János-verspályázat nyertese (2005)
A Keszég Károly-riportpályázat díjazottja (2006, 2008)
A Podolszki József publicisztikai pályázat díjazottja (2007)
A Castello di Duino nemzetközi verspályázat díjazottja (2007)
Kilátó Irodalmi Díj (2009)
A Forum Kiadó 35 éven aluliak irodalmi pályázatának díjazottja
(2010)
Legszebb vajdasági magyar gyermekverskötet (Mákvihar, 2011)
A Jó Pajtás nemzetközi mesepályázatának nyertese (2012)

Herceg János Irodalmi Díj (2013)
Ösztöndíj: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Székely János-ösztöndíja 2010-ben

* A díj laudációjában is elhangzott kulcsszóként a műveidhez kapcsolható humánum fogalma, ember(i) gyermek, emberi táj, emberi nagyság, a Herceg János-i értékek visszaköszön(t)ése. Egyetértesz ezzel, illetve képes-e egy költő, egy író kívülről szemlélni alkotói önmagát?
— Nem képes. Mert egyetlen leírt sor sem csupán betűk és írásjelek halmaza, hanem hordoz valami mögöttest is, amely minden egyes olvasója, befogadója számára mást és mást jelent. Lehetetlen, hogy az olvasó a saját előtudását, korábbi irodalmi élményeit, saját asszociációs hálóját mellőzve tekintsen egy írásra, ennélfogva minden egyes olvasás egy újabb olvasat. Így az író fel sem tudja mérni, legfeljebb csak hozzávetőlegesen, írásának a hatását, és vajmi kevés befolyása lehet az utóéletére, hisz a kezünk közül kieresztett próza, vers önállósulva saját életet kezd élni. Egy-egy díj esetében a zsűri szempontjai, irodalmi elvárásai szerint kerül górcső alá a kandidátusok szellemi teljesítménye. Esetemben a Herceg János-i értékek visszaköszönését vizsgálták. Nem keresem lázasan ennek nyomait a műveimben, a lényeg, hogy akiknek tisztjük volt ennek megítélése, azok így ítélték meg.

* Szabadkán élsz, a Magyar Szó napilap munkatársa vagy, teendőiddel több szálon is kapcsolódsz a városhoz. Mennyire tartod urbánusnak magad, és mennyire kötődsz a természethez, a vidékhez?
— Szabadka az utóbbi tizenöt évbeli változásai ellenére is kedves a szívemnek. Jó, hogy emberi léptékű, bejárható, hogy ismerem a macskaköveit, a reggeli, álmos lustaságát, az itteni illatokat, hogy hozzá köthetem a legszebb tinédzserkori emlékeimet. Nyüzsgése felpezsdít, munkára sarkall. Ugyanakkor az otthon, a végeláthatatlan gyümölcsösök, a jáspisszínű lomberdő, tavasszal a több hektárnyi területen feslő barackvirág, a Körös kanyarodói, a térdre rogyó tanyák, a nyikorgó, magányos kútágasok, mind-mind úgy égtek belém, hogy a heti teendők végeztével könnyű szívvel utazok haza, ejtőzni, újratöltekezni. Szükségem van erre a kettősségre, hogy egyensúlyban maradjak.

* Szimpatikus vonás a múlt tisztelete, Neked sikerül is vissza-visszautalnod a kiindulásod pontjára. Szerkesztője vagy a Sziveri Színpad kiadásában megjelenő Sikoly irodalmi és művészeti folyóiratnak. Mi ennek a története, avagy hogyan viszonyulsz a feladathoz?
— Az első verseskötetem megjelenése után kapcsolódtam be a folyóirat szerkesztésébe, elsődlegesen a képzőművészeti, fotóművészeti anyag szervezésében vállaltam szerepet, hisz minden egyes számot egy-egy vajdasági illetőségű vagy kötődésű képzőművész, grafikus, fotóművész alkotásaival illusztrálunk. Később persze én is, miként a többiek, mindenes lettem, egyaránt feladatom a szöveggondozás, az írások elbírálása. Megesett, hogy egy egész blokkot én kezeltem, például az erdélyi kortárs magyar írókat bemutató számunk esetében, én vettem fel a szerzőkkel a kapcsolatot, gyűjtöttem be az írásokat stb. Persze az utómunka, azaz a népszerűsítés, a fellépések, a bemutatók is időt, energiát igényelnek, amit a napi munka mellett, a szabad időt lényegesen megkurtítva lehet csak „kigazdálkodni”.

* Folyamatosan járjátok a terepet, találkoztok a vajdasági, a magyarországi és más külhoni magyar olvasóközönséggel, pályatársakkal. Mi a tapasztalatod velük kapcsolatban?
— Az olvasók kíváncsian, előzékenyen fogadnak bennünket, járjunk bár vajdasági településen, az anyaországban vagy az elcsatolt részeken. Tavalyi kárpátaljai körutunkon például, bárhol léptünk is fel, városban vagy aprócska falvakban, mérhetetlen szeretettel fogadtak, sőt, régi ismerősök is eljöttek, hogy szót válthassunk ismét. A zentai énekelt versek fesztiválján ismerkedtem meg egy kárpátaljai zenész házaspárral, s a Zentán kötött jó ismeretség okán néhány hónap múlva eljöttek egy beregszászi fellépésünkre, pedig jócskán kellett utazniuk odáig. A pályatársakkal is hasonló a helyzet. Közös fellépések, találkozók, beszélgetések alkalmával olyan szakmai kapcsolatok születnek, amelyek később akár folyóiratok közti együttműködésben vagy közös irodalmi programok szervezésében csúcsosodnak ki.

 * A legnépszerűbb közösségi portálon már volt alkalmam lájkolni az új könyvedet. Izgalmas a címe: Hattyúnyakú. Milyen lesz?
— Mondhatnám, hogy hölgyekről hölgyeknek szól, de ez nem volna helytálló. Méghozzá azért, mert jóllehet minden rendű, rangú, korú és típusú, más-más problémákkal küzdő nők laknak a sorok között, férfiak is fel-felbukkannak rajtuk kívül, és a papírra vetett „női témák” talán a férfiolvasók figyelmére is számot tarthatnak. Így módosítanám a kezdőmondatot: hölgyekről hölgyeknek, és a hattyúnyakak kedvelőinek.


CSÍK Mónika: RANDI

selyemsálat választott ki mégis,
lila, apró virágú rojtosat,
egy isztambuli bazárban
vette tavalyelőtt nyáron,
a török kufár vizslán figyelte,
ahogy portékája közt válogat,
majd a sálra bökött, hadarva,
hogy olcsón megszámítja,
ha amellett döntene végül,
elragadó, ha felölti,
mint aki hárembe készül,
illatosan, csuklóján ékszerekkel,
ajkán malagai bor íze,
akár a nap-cserzette szőlőszem — édes,
és kéjt ígér csípejének gömbölyűsége,
vétek lenne kihagynia e vételt;
igaza volt a töröknek,
illett a sál színe zöldeskék szeméhez,
és arcbőrének hamvas pírt adott,
bársony koktélruhához öltve fel
hódított benne, akár, ha ütőerére
cseppentett volna afrodiziákumot,
a sál csücskére parfümöt is hintett,
gonddal készült, randija lesz este,
lehengerlem — gondolta, de a sálhoz illő
szerencsefüggőt azért még előkereste


Csík Mónika weboldala: http://petepite-pormacska.webnode.hu/

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..