Az értelemépítés lehetősége
Káich Katalin
2012.05.30.
LXVII. évf. 22. szám

Hosszú életem során - hiszen jövő ilyenkor már hetven leszek, ha megérem - sok mindent megtanultam, de mindaz, amit ismeretanyagként birtokba vettem, túl kevés ahhoz, hogy a világ/világunk működésének titkait, törvényszerűségeit a maguk teljességében megismerhetném. Így azután van még bőven elsajátí...

Hosszú életem során - hiszen jövő ilyenkor már hetven leszek, ha megérem - sok mindent megtanultam, de mindaz, amit ismeretanyagként birtokba vettem, túl kevés ahhoz, hogy a világ/világunk működésének titkait, törvényszerűségeit a maguk teljességében megismerhetném. Így azután van még bőven elsajátítani valóm, s most, amikor végre megadatott a választás lehetősége, hogy mivel is kívánok foglalkozni az elkövetkezőkben, a továbbtanulás mellett döntöttem - hogy minél többet megtudhassak otthonunkról, erről a még mindig csodálatos kék bolygóról, melynek dicséretét az űrhajók utasai nem győzték hangoztatni. S mivel Földünk része a világegyetemnek/világegyetemeknek, az összefüggések okán az ismeretszerzés határai a végtelenbe tolódnak. A megismerés lehetősége ilyenformán határtalan, s valóságunk minden egyes felderített és megértett szegmense az ember szellemi szabadságának kiteljesedését szolgálja, és ennek tudatában még vonzóbbá lesz az az emberi törekvés, mely tekintetünket a földről a végtelen felé irányítja. Hiszen, mint már eddig is kiderült, a beláthatatlan világmindenség egy-egy töredékének a kiismerése Földünk jobb megismerését segíti elő a ''minden mindennel összefügg” kozmikus törvényszerűségeinek a vonatkozásában.
Az Akkord Kiadó Kft. egyik sorozatában, a Tálentum Tudományos Könyvtár köteteként jelent meg a jeles amerikai elméleti fizikusnak, Michio Kakunak a Hipertér című munkája, mely arról a 20. század végi tudományos forradalomról szól, ''amelyet a hipertérelmélet robbantott ki”. Ennek az immár tudományosnak elfogadott elméleti elképzelésnek, felfogásnak, ''amely azt állítja, hogy vannak további dimenziók is, az általánosan elfogadott négy tér- és idődimenzión túl”, egy igen közérthetően megfogalmazott bemutatását, megvilágítását tartalmazza A párhuzamos univerzumok, az időelhajlás és a tizedik dimenzió világa alcímet viselő kiadvány. A közérthetőség követelménye, különösen ebben az agyonkomplikált világban, amikor a zagyva, kaotikus gondolatok érthetetlenségét sokszor kiegyenlítik a valamiféle zűrzavaros, lényegében értelmetlen és érthetetlen tartalmú publikációk tömkelegével, nos tehát ilyen körülmények között a hipertérelméletre vonatkozó világos megfogalmazás csak azért lehetséges, mert a Szerző kristálytiszta, összefüggéseken alapuló és logikusan követhető elképzelések mentén fogalmaz a témával kapcsolatban. Célja nem más, mint lehetővé tenni, hogy az elmélet iránt érdeklődő, ''tudományos szempontból hiteles, mégis érthető összefoglalást kapjon a hipertérrel kapcsolatos, jelenleg is folyó fantasztikus kutatásokról”.
Hallatlanul izgalmas olvasmány Michio Kaku könyve, hiszen a szemléltetésnek olyan mesteri módon történő kinyilatkoztatására képes a Szerző, ami lehetővé teszi azt, hogy az elméleti fizikában egyáltalán nem jártas olvasó is
lényegében értse meg, miről szól a könyv. Amolyan tudattágító olvasmány ez. A benne közölt gondolatvezetést a rendezettség, az okszerűség, az áttekinthetőség, a következetesség jellemzi. Tolla nyomán magától érthetővé válik az az eszme- és gondolatvilág, melynek viszonylatában az elméleti fizikusok jelentős hányada ma már felvállalja a párhuzanos univerzumok létezésének valószínűsíthetőségét.
Az összefoglaló munka arról is szól, hogy amennyiben a témával kapcsolatban a ma még elméleti szinten megfogalmazottak helyessége bizonyítottá válik, akkor ''az nagyon mély fogalmi és filozófiai forradalmat fog eredményezni Univerzumunk megértésével kapcsolatban”, mivel már itt, a kutatások kezdeti szakaszában kimutatható, ''hogy a természet törvényei egyszerűbben és elegánsabban kifejezhetők magasabb dimenziókban”.
A röghöz kötött gondolkodással nem rokonszenvezők meg a tudatosság útjaira merészkedők figyelmébe ajánlom ezt az értelemépítő könyvet.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..