Míg egykoron a titoktartás és a tiltás övezte ezt az ünnepkört, manapság inkább a kirakatba került.

— Amikor én gyermek voltam, a vallási ünnepek megtartását, megünneplését nagymértékben befolyásolta az akkori társadalmi-politikai rendszer. Nem volt ajánlatos fölvállalni a vallási identitást, hiszen a hatalmon levő kommunista párt politikája nem fért össze a vallás gyakorlásával. Ez különösen tiltott volt azoknak az embereknek, akik állami munkahelyen dolgoztak, vagy nekünk, az akkori kisiskolásoknak, mert még büntetést is kaptunk a tanítótól vagy a tanároktól, ha megtudták, hogy netalán a templomban jártunk — mesélte Klára. Hozzáfűzte, abban az időben is volt egy réteg, melynek nem kellett félnie a tiltásoktól, a bírálatoktól, a büntetésektől: ők voltak a háziasszonyok, és azok, akik a földművelésből éltek, valamint az idősek, akiket már valóban nem lehetett fenyegetéssel megfélemlíteni. — Karácsonyfa is volt, titokban díszítettük fel, és az ünnepet is csak a szűk családi körben ültük meg. Ilyenkor még az ajtót is bezártuk, elsötétítettük az ablakokat, nehogy a kiszűrődő fény gyanút keltsen az arra járóban. A szerencse azonban az volt, hogy az újév közeledtével — melyet már nyilvánosan ünnepeltünk, és a Télapó hozta az ajándékot — a fenyőfákat már jóval előbb be lehetett szerezni. Kezdetben anyukám éjjel, titokban díszítette a fát szenteste, hogy reggel, mire felébredünk a nővéremmel, már gyönyörködhessünk benne. Arra emlékszem, hogy minden évben megfogadtam, sokáig fennmaradok, és meglesem a Jézuskát, mert nagyon szerettem volna látni, esetleg beszélgetni vele. Számon akartam kérni, hogy miért teljesíti olyan ritkán a kívánságomat, de valahogy sohasem sikerült meglesni. Azután ahogyan cseperedtünk, a nővérem észrevette, hogy mindig ugyanazok a díszek vannak a fán, és akkor már kételkedni kezdtünk abban, hogy valóban a Jézuska hozta-e. Hogy hány évesek lehettünk, amikor megtudtuk, hogy nem így van, arra már nem emlékszem, csak arra, hogy egyszer már a nővérem és én kedvünk szerint díszíthettük a karácsonyfát, sőt, szebbnél szebb díszeket is vásárolhattunk, és ennek ugyanúgy örültünk, mint amikor a Jézuska hozta.

* Hol állt abban az időben a karácsonyfa, ha már nem volt szabad mutogatni?

— A szüleim hálószobájában lett felállítva, jó mélyen a szoba sarkában. Más házaknál másképp volt eldugva, például volt, ahol műanyag zsákot húztak rá, vagy függönnyel takarták el. Ha gyönyörködni akartunk benne, akkor bementünk a szobába, csöndben nézegettük egy kicsit, és már csuktuk is be az ajtót, nehogy valaki meglássa. A karácsonyfáról senkinek nem beszéltünk sem az iskolában, sem a barátok között. Mindenkinek volt, és mindenki hallgatott róla.

* Volt-e különbség a mai és a valamikori karácsonyfa kinézete között?

— Amikor már jómagam is kutattam Közép-Bánát településeinek karácsonyi szokásait, akkor rábukkantam olyan adatra is, hogy például az 1930-as években sok házban az úgynevezett szegények karácsonyfája állt, ez a koronafa ága, melyen hatalmas tüskék vannak, és erre aggatták a papírba csomagolt diót. A gazdagabb házakban már akkor is zöld fenyőt díszítettek. A II. világháború után már eltűnt a koronafa ága, az 1960-as években pedig már minden házban zöld fenyő állott, a mi karácsonyfánk is ilyen volt. Raktunk rá fényes papírba csomagolt diót, szaloncukrot, aszalt szilvát és fügét, sőt még apró csokoládékat is a többi dísz mellett. Nálunk nem volt mézeskalács, de nagyon sok házban ezzel is díszítették a fát. Persze, mi ezeket a finomságokat lassacskán lelopkodtuk, keveset ért anyukánk intő szava, hogy megbüntet a Jézuska érte — mire bontottuk a fát, már csak az üres díszpapírok lógtak rajta.

A régi karácsonyokat felidézve dr. Tóth-Glemba Klára elmondta még, hogy kóringyálni sem jártak házról házra, hanem csak otthon mondták el a szövegeket, esetleg a nagyszülőknél és a nagynéniknél voltak. Viszont ami nagyon jó, a szülei odafigyeltek arra, hogy ha titokban is, de az ünnepkörhöz fűződő szokásokat megtanulják, továbbvigyék és átadják az utódaiknak.