Minden képzőművész rendszerint legalább egy munkát készít az alkotónapon, ám vannak, akik kettőt is, sőt, többen otthonról is hoztak alkotást. Ezúttal meglepetés is érte a MAKK-tagokat, ajándékba kaptak ugyanis húsz képet. Hallai Mihály, a klub elnöke nem leplezte örömét, hiszen — mint mondta — ennyi festménnyel már egy kiállítást is nyélbe üthetnek, de azt is tervezik, hogy bemutatják az adományozó, Pálinkás Mária alkotásait.

A Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében mindig van állandó tárlat, valamint időnként lecserélik a képeket, emellett készülődnek a decemberi kiállításra, melyet az adventi ünnepekre raknak fel. A táborokban egyébként az a szokás, hogy az ott készült munkák a házigazdáknál maradnak, így egy-egy esemény után a klubok vagy egyesületek nagyobb számú alkotással gazdagodnak, melyet büszkén mutatnak be a környezetüknek. Az idén is szebbnél szebb munkák kerültek a MAKK gyűjteményébe, mert gyönyörű tájképek, csendéletek születtek. A tervek szerint ezek decemberben ékesítik az egyesület nagytermét.

Pálinkás Mária az alkotónapon nyári-őszi rózsákat festett, közben elmondta, azért juttatta el a MAKK-ba a munkáit, mert úgy véli, nincs értelme, hogy ő őrizgesse. Jobb helyük lesz a klubban. Érdekessége az egésznek, hogy az ajándékmunkái között kettő is van, melyet még leány korában alkotott, azokat eddig az édesanyja vigyázta. Mint mesélte, öt éve egy festményt sem készített, de most mintha egy új kezdet indult volna, ismét ecset került a kezébe. Az alkotónapokat nagyon jó kikapcsolódásnak tartja, melyek során mindenki elfelejtheti az otthoni búját-baját. Ilyenkor az alkotás öröme kerül előtérbe, és egy kis társalgás közepette a munka is jobban halad.

Pálinkás Mária

Hallai Magdolna egyik kedvenc témája a csendélet, ezúttal egy vázában álló színes, virágcsokrot ábrázoló, az élénk színekkel vidám hangulatot tükröző képet készített. A táborok idején mindenki igyekszik valamit ellesni a társaitól, nyitott szemmel alkotni, és így történt, hogy Magdolna ezúttal a virág szirmaihoz a festéket az ujjával vitte fel a vászonra. Jól bevált ez az ellesett módja a festésnek, mely számára nyugtató hatású. Amikor ecsetet vesz a kezébe, tejesen átszellemülve tud alkotni, nem siet, nem kapkod, szépen festeget, a saját örömére és a másokéra is, mert mind több dicséretet kap, másoknak is tetszik a színvilága, a kifejezési módja.

Hallai Magdolna és Meleghy Zsuzsanna

Juhász István munkáin a tanyavilágban is a szép idő, a szikrázó napsugarak jellemzőek. Részben ezért ült ki az udvarra, hogy az őszi, napos időt élvezve alkosson. Festményei egyúttal a jólétről is szólnak, egy olyan világot örökítenek meg, ahol nincs semmi gond. Ez talán a gyermekkor időszaka lehet, amikor még minden szép és ideális. Az ilyen alkalmak, amikor egymás közelében alkothat a társaival, lelki nyugalmat adnak neki. Mindannyian élvezik, amit csinálnak, mindenki egyformán gondolkodik, ahogy mondják, egy húron pendülnek. Egy alkotónapon mindenki a képekről, festékekről meg a művészetről beszél. Az egész folyamat arra is jó, hogy sokat megtanuljanak egymástól, ha másként nem, akkor megpróbálják ellesni társaiktól a jól bevált módszereket. Az ilyen „lopásért” senki sem haragszik. Akitől elcsentek egy jó mozzanatot, az azért örül, mert adhatott, a másik pedig, hogy kaphatott valami újat, amit később kedvére alkalmazhat a munkája során.

Juhász István alkotás közben

Győri Csilla egy nagyon tetszetős absztrakt alkotással bíbelődött, neki a képzőművészet elmélyülést nyújt, valamint a pihenés mellett gyógyulást is. Nagyon szeret festeni, és a pillanat hangulata is rányomja bélyegét a készülő alkotásra, sőt, már a színek megválasztása is ettől függ. Vallja, hogy a belső világát is ki tudja mutatni egy-egy alkotásával.

Győri Csilla

Meleghy Zsuzsanna ezúttal a színekkel játszadozott, mint korábban is, ami viszont addig volt érdekes számára, amíg mintegy 25 nemzetközi pályázaton nem válogatták be az alkotásait, aztán újra a realista stílusához tért vissza. Néha már szinte a hiperrealizmus határát súrolja, és ez tölti ki igazán. Mint fogalmazott, most „visszafelé” halad. Kezdetben olajfestékkel alkotott, s akkor, ahogyan ő nevezi, lebetegedett. Aztán áttért más technikára, speciális temperával, majd akrillal is dolgozott, hogy most ismét visszataláljon az olajfestékhez.

Szalontai Margit egy szép tájképet hozott létre a táborban. Ő kizárólag olajfestményeket készít. 2002-ben csatlakozott az óbecsei festőcsoporthoz, és azóta is aktív tagja, szeret alkotónapokra járni. Sokan felkeresik, ha szép ajándékot vinnének valamilyen ünnepségre, de emellett ő maga is többször elajándékozza az alkotásait.

Az előtérben Szalontai Margit

Kovács Attila bánáti származású lévén most is egy vajdasági tájat festett meg, a pusztaságot, ahol van egy gémeskút, isznak a tehenek, egy ember vizet mer a kútból. Főleg a gyermekkorát idézik az alkotásai, vagyis a szép időket örökítik meg, ahogyan egykoron látott mindent. Jó a múltat vászonra varázsolni — állította, mert így megmarad az utókornak mindaz, ami történetesen nemcsak az ő szívéhez nőtt hozzá, hanem még megannyi más ember szívéhez is.