home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
„Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap”
Kadván Zsuzsanna
2022.08.29.
LXXVII. évf. 34. szám
„Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap”

Az idén huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Szabadkai Nyári Akadémiát. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, De Negri Ibolya nyitotta meg a továbbképzést a városháza dísztermében. Elmondta, hogy a mai állandóan változó világunkban a pedagógusoknak alkalmazkodniuk kell az oktató-nevelő munkához. Ehhez pedig új módszerekre, szemléletre van szükség. Az idei rendezvény témája: Lehetőségek és módszerek az oktatásban. Szent-Györgyi Albert gondolatával élve: „Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap.”

Négy csoportban zajlott a munka a tanfolyam során. Az elsőnek a célközönsége az óvodapedagógusok voltak, a másodiknak az osztálytanítók, fejlesztő pedagógusok, gyógypedagógusok. A harmadik csoport Nevelés- és Bölcsészettudomány néven nyílt meg, ide általános és középiskolai tanárokat vártak, a negyedikhez pedig a természettudományi területen tanító általános és középiskolai tanárok csatlakozhattak.

Jómagam a Nevelés- és Bölcsészettudomány csoporton belül vettem részt az előadásokon, így ezt foglalnám össze néhány mondatban, hiszen szerintem szülők, tanárok számára is hasznos tudnivalók hangzottak el.

Az első előadást Kozma-Vizkeleti Dániel tartotta, a címe Egymásra utalva — párbeszéd pedagógus, szülő, intézmény és gyerek között volt. Arról értekezett, hogy ma a rajzfilmekben 17 másodpercenként valamilyen akció, fordulat látható, szemben az iskolai 45 perces órákkal — emiatt a gyerekek figyelmét egyre nehezebb a hagyományos keretek között lekötni. A világ, melyben élünk, felgyorsult és túlpörgetett, az emberek nehezen tartanak lépést vele. Elvárásközpontú kultúrában élünk, mindenkinek mindennel szemben elvárásai vannak, melyeket egyre nehezebb kielégíteni. Ezért érdemes „a bennünk lévő elvárások között gereblyézni”, vagyis válogatni. Ez egy lehetőség arra, hogy felismerjük: közös, hasonló gondokkal küzdünk. Fontos az előre egyeztetés egymással, az egyértelműségre való törekvés, beszéljük egymás nyelvét, mert a nyílt és direkt kommunikáció elengedhetetlen.

A következő értekezés Az oktatás jövője címet kapta, az előadó Horváth Ádám volt. Itt arról esett szó, hogy a szövegértés egyre fontosabb napjainkban, a számítógépek ismeretével együtt. Régen, ha egy fiatal kitanult egy szakmát, az még létezett, mire befejezte tanulmányait, ma viszont a diákok nagy részének már az ismeretlennel kell szembenéznie, a világ folyamatosan változik, új szakmák jönnek létre, régiek tűnnek el. Az észtek már nem használnak tankönyveket, mert az alapján nem tudnak felkészülni az életre. A ’60-as, ’70-es évek tanára még tudott újat mondani a diákoknak, ma viszont a tanuló bármire rákeres az interneten, és már árad is felé az információ. Tanárként tehát ne mondjunk el mindent a gyereknek — hangzott el a tanulság —, hanem ő maga járjon utána. Az előadó bemutatta a High-Tech Suli programot, ahol digitális tantermek felszerelésével és a tanárok támogatásával segítik hozzá a gyermekeket ahhoz, hogy a világ megismerése mellett a bennük rejlő tehetséget is fel tudják fedezni.

Az aktív tanulás támogatásának módszertani lehetőségei című előadás során dr. Tratnyek Magdolna igen hasznos gondolatokkal gazdagított mindenkit. Mint elhangzott: a tanulás érzelmi kérdés. Fel kell kelteni a diákok érdeklődését. Fontos, hogy „nem tantárgyat, hanem gyereket tanítunk”.  Mérlegelni kell, hova kerül a hangsúly a tanítás során: a tanárra, a diákra vagy a tananyagra. Az óra elején jó, ha beviszünk valamilyen motivációs elemet: rövidfilmet, verset, tesztet, vitatémát…, mely felkelti a tanulók érdeklődését. A végén legyen valamiféle visszacsatolás az órán elhangzottakra, akár egy anonim cédula formájában, melyre röviden leírják, hogy mit tanultak…

Másnap dr. Gáspár Mihály Fő nevelési elvek és mögöttük lévő pszichológiai nézőpontok című előadását hallgattuk meg. Itt az volt a fő téma, hogy a tanár idomít vagy tanít-e. Kérdés, hogy a tanárnak ismernie kell-e az idomítás módszerét. A pedagógus és a tanuló között a viszony pozitív kell hogy legyen, különben csak a viselkedést idomítjuk. Az idomítás nem pedagógia, valami emberi hiányzik belőle. A tanárnak három fontos tulajdonsága kell hogy legyen: a feltétel nélküli elfogadás, a hitelesség és az empátia. Szó esett még a flow-ról, Csíkszentmihályi Mihály a tökéletes élményről mint flow-ról, azaz áramlatról beszél. Véleménye szerint bármilyen tevékenység szerezhet „különleges” élményt az embernek, mely egyszerre jár a siker és a megelégedettség érzésével, illetve belemerülést és koncentrációt kíván. Az ezáltal megszerzett ismeret hétszer mélyebben megmarad, mint az általános tanulással elsajátított tudás.

Az ezt követő előadást is dr. Gáspár Mihály tartotta, ez volt A kognitív pszichológia pedagógiai üzenetei című igazán érdekfeszítő prezentáció. Az ember értelme az alapkód az informatika, a kibernetika és a mesterséges intelligencia fejlesztésében. Minden embernek van belső térképe, ez az a kép, amelyet a fejünkben kialakítunk. Az ember maga alkotja meg saját képét a világról, nem a való világhoz igazodik, hanem a belső térképekhez, amikor a viselkedését irányítja. A degenerációs elmélet szerint fokozatosan egyre kevesebb információt tudunk befogadni. Emiatt kulcsfontosságú a serdülőkor, mert ez az utolsó döntő fontosságú lehetőség a fejlődésre.

Dr. Halasi Szabolcs zárta a délelőtti szekciót Az egészséges életmódra nevelés kihívásai című előadásával, melyben kifejtette, hogy a sok telefonhasználat nem tesz jót a gyermekeknek. Többet kellene mozogniuk, egészségesebben kellene étkezniük, és jó lenne, ha a szülők korlátoznák a gyerekek képernyőidejét, tehát azt, hogy mennyit ülnek számítógép és telefon előtt a fiatalok.

A délutánt dr. Kovács Orsolya nyitotta Reális önértékelés — Magabiztos jelenlét: Hogyan fejleszthetem önbecsülésem pedagógusként? című beszámolójával. Az embernek van külső és belső önbecsülése. Az előbbi változó, az utóbbi életünk első három évében alakul ki. Három fontos lépés van az önbecsülésünk fejlesztésére. Az első felépíteni a jó belső szülőt magunknak — mit mondana egy jó szülő? A második a belső gyermek gyógyítása — figyelmet fordítani rá. A harmadik szembeszállás a belső kritikussal — fontos kiállni magunkért. „A szépség egy lelkiállapot.”

A továbbiakban különféle érdekes fizikai kísérleteket tekinthettünk meg. Az előadók kísérleteztek elektromossággal, mágnesességgel és fagyasztott folyékony nitrogénnel. A bemutató végén fagylaltot készítettek a hallgatóság részére, mely meglehetősen finom lett. A keddi napot Móra Regina ABLAKOK című novelláskötetének bemutatója zárta.

A harmadik napon elsőként Roma Ádám Jól bánni egymással az iskolában című prezentációját nézhettük és hallgathattuk meg, melynek fő irányvonala a következő gondolat volt: ha nem bánunk jól a saját lelkünkkel, akkor hogyan bánhatunk jól másokkal? Tehát jónak lenni jó, fontos a közösségápolás, a  szavaink megválogatása, mert nem mindegy, hogy mit hogyan mondunk. Őt követte Roncsák Petrovics Erika Kreatív oszi című előadása, melynek során különböző módszereket tekintettünk át, valamint Lázár Ervin A lyukas zokni című szövegét elemeztük, mely különböző filozófiai kérdéseket vet fel. „Mert ha zokni nincs, lyuk sincs.” Ezenkívül a flow-élménnyel is foglalkoztunk immár csoportmunka keretében.

Az utolsó két előadást egy házaspár tartotta. Dr. Raffay Éva prezentációjának címe A Covid-járvány hatása a diákok és a pedagógusok mentális egészségére, melyben részletesen kifejtette, hogy min ment át a világ és az oktatás a vírus miatt. Dr. Pap János pedig a Hozott szalonnával egérirtást vállalok — az abszurd humor ereje címmel Örkény István életéről és műveiről szólt, s igazán szórakoztató volt. Az utolsó napot egy kirándulással koronázták, a résztvevők a Felső-Dunamellék Természeti Rezervátumát tekinthették meg Bezdánban.

Fényképezte: Baranyi Annamária

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..