Néha már olyan mértékű a nyomulása, hogy csaknem elviselhetetlenné válik az életünk. Most lehetőségünk van rá, hogy figyelmünket — bármennyire nehéz is felülemelkedni a környezetünk sugározta megszokott rossz közérzeten — teljes mértékben a Krisztus eljövetelét hirdető örömünnepre fordítsuk.
Kétezer évvel ezelőtt megtestesült az Ember Fia, hogy nekünk, csetlő-botló földi halandóknak példát mutasson, miként nyerhetjük el az örök életet, ha a kimeríthetetlen szeretetet gyakoroljuk létezésünk minden pillanatában. Ez az örömünnep, Krisztus születésnapja, melyet karácsonynak nevezünk, a IV. században kezdett elterjedni, és az V. század elejére mind a keleti, mind a nyugati egyház december 25-ét jelölte ki a megünneplésére. A húsvét mellett immár a karácsony is a kereszténység meghatározó ünnepe lett oly mértékben, hogy igény mutatkozott egy olyan előkészületi időszakra, mint amilyen a húsvétot is megelőzte. A Krisztus feltámadásának megünneplésére való felkészülés időszakát nagyböjtnek nevezzük, a születését megelőző négyhetes várakozás pedig, mely karácsonyestig tart, az advent nevet kapta. Hivatalos ünnepi időszakká VII. Gergely pápa hirdette ki a 11. század utolsó negyedében. A messiásvárás hangulatát idéző időszakot az elcsendesedésnek, a bűnbánatnak kellene jellemeznie, hogy megtisztított lélekkel és örömteli szívvel várhassuk a megváltás ígéretével érkező Jézus Krisztust.
A fenyőágakból és más örökzöldből font adventi koszorúban négy gyertyát helyeznek el. Ők a földi valóságba érkező fény, világosság — megvilágosodás?! — forrásai.
Adventi utazásra invitálom az Olvasót. Nyugat- és Közép-Európában ilyenkor, november és december fordulóján ünnepi díszbe öltöztetik a tereket, hogy segítsen az ott élőknek a mindennapok taposómalmából kiszakadni, hogy egy kicsi időre belépjenek a fény birodalmába. Hogy egy kicsit megmártózzanak a fényenergia simogató melegében. Hogy egy kicsit megérintse őket a jóérzés szellője, és tetőtől talpig áthassa őket a várakozás öröme. Hát ennek a semmivel össze nem hasonlítható érzésnek, a várakozás öröme érzésének a megtapasztalása érdekében szoktam én az utóbbi években advent valamelyik szombatján elutazni olyan helyre, ahol adva van a mókuskerékből való kiszabadulás lehetősége.
A Jézus eljövetelére való felkészülésnek ez a módja, vagyis az ünnepváró élmények gyűjtése azért, hogy a másutt egykor birtokba vett elcsendesülés lelkiállapotából ne lehessen kiszakadni, esetemben valóban jól bevált. Az egyszer megszerzett belső harmónia a kedvezőtlen külső körülmények ellenére továbbra is áthatja egész lényemet, hogy méltóképpen felkészülhessek az eljövendő örömünnepre.
A messze földön híres, nagy hagyományú nürnbergi karácsonyi vásár valóban méltó a hírnevére. A hatalmas zsibongó tér tömegnyomora ilyenkor nem szokta megviselni az idegrendszeremet, noha egyébként, ahogy mondani szoktam, tömegiszonyom van. Nürnbergben képes voltam türelmesen kivárni a soromat, ha olyasmin akadt meg a szemem, amit ajándékba okvetlenül meg szerettem volna vásárolni, s az sem zavart különösebben, ha időről időre az oldalbordám látta kárát a lökdösésnek. Egy bocsánatkérő mosollyal különben is mindent el lehet intézni.
A forralt bor meg a puncs fűszeres illata a frankfurti meg bajor virsli, a kolbász meg a mézeskalács illatával keveredve csiklandozza az ember orrát. A széles mosoly sem hagyja el egykönnyen az arcokat. Tulajdonképpen ünnepre készülő, jóindulatú, mosolygó forgatag vesz körül, s ez eloszlatja a tömeg okozta kellemetlenségeket.
Az öröm érzése nem magától látogatja meg az embert. Az embernek gyűlölettől, gonoszságtól megtisztult lélekkel kell elébe mennie, mert csak akkor hatja át a szeretet. Meg kell előlegezni a szívélyességet, a derűt, hogy az megtalálhassa az utat feléd.
Induljunk hát együtt az adventi utazásra!