home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A világ operaszínpadaitól Levédiáig
Markovics Annamária
2022.11.25.
LXXVII. évf. 47. szám
A világ operaszínpadaitól Levédiáig

Bariton hangjával és kirobbanó energiájával azokat is levette a lábukról, akik szkeptikusan fogadták a bejelentést: egy olyan zenekar fellépése lesz a II. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó nyitóestéjének a csúcspontja, amely a dzsesszt, a népzenét, az ősi magyar hangszereket és az operát elegyíti. Aztán a Magyar Rhapsody Projekt tagjai elkezdték verni a sámándobokat és fújni a tárogatót, Molnár Levente operaénekes pedig szabadjára engedte a hangját, és ez minden kételkedőt meggyőzött. A baritonista a Levédia című koncert után a Pannon RTV-nek nyilatkozott magyarságról, határontúliságról és küldetéstudatról. A beszélgetés szerkesztett változatát adjuk közre.

Beállított színpad vagy inkább színtér és magyaros viseletbe öltözött férfiak várták a Kárpát-medence minden országából érkező újságírókat a visegrádi hotel konferenciatermében. Ez nem volt meglepő, hiszen a szórólapokon azt lehetett olvasni, hogy az esti koncert a Levédia címet viseli, és számítani lehetett a vizuális elemekre is. Azok viszont, akik valamilyen magyarkodó, érfelvágós, együtt búslakodós zenére számítottak, nagyot nézhettek. Minden volt ez, csak nem búslakodás és nem magyarkodás. Magyarnak magyar volt, de szívből és zsigerből jövően, feltörően, mindent elsöprően, az identitást a kirakatba kitevően és nem szégyellően magyar.

Ha önök, kedves olvasók, megtudják, hogy a Boldogasszony anyánkkal indult a koncert, tudom, rögtön beskatulyázzák a zenekart és a közönséget is. Főleg, ha kiderül, a repertoáron szerepelt a Kossuth-nóta, de még a Bánk bánból ismert Hazám, hazám is. Ebből a skatulyából azonban abban a pillanatban robbantja ki magát a produkció, amint Molnár Levente énekelni kezd.

Az első ránézésre vikingnek tűnő énekes második pillantásra már inkább ősmagyar vezérnek látszik. És mint kiderül, ez a megérzés fedi fel a valóságot.

Miután az erdélyi Gyergyóremetén született Molnár Levente Bécsben, New Yorkban, Berlinben, Tokióban, Londonban és Budapesten is bizonyított, és közben Liszt Ferenc-, Hevesi Sándor- és Magyar Örökség díjat is kapott, rájött, hogy a világjárásnak nem csak pozitív oldala van, hogy kislányának szüksége van rá, és neki is a gyermekére, ezért úgy döntött, a Kárpát-medencében alkot maradandót. Most tanít, énekel, nemzeti identitást erősítő darabokban szerepel, és hirdeti: a magyar zene szépségének bemutatása küldetés.

Elmondta, a Magyar Rhapsody Projekttel Toót-Holló Tamásnak, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnökének köszönhetően találtak egymásra.

— Írt egy darabot, és felkérte Bársony Bálintékat, írjanak zenét hozzá. Ebben a darabban volt az öreg király szerepe, melyhez operaénekes-hangot kerestek, olyan valakit, aki nagyobb formátumot, egy erőt képvisel, és én jutottam eszükbe. Elmentem a stúdióba, felénekeltem egy dalt, és mondták, hú, ez kell nekünk. Megmutatták, milyen zenéjük van még kész, és hogy én ebbe miként tudnék beszállni. Az elején szkeptikus voltam, de én minden új dologra, mely a magyarságot erősíti, táplálja, és akár felfrissíti, nagyon nyitott vagyok. Elmentem a próbára, és annyira élveztem, hogy azt mondtam, ha csak ennyi történt, és ha nem is tetszett nekik, és végül nem kellek nekik mint énekes, nekem már akkor is megérte, mert szárnyaltam a dallal, annyira élveztem ezt az üdítő, új magyar zenét régi köntösben, mert belül a szív lesz tőle új. Nem feltétlenül változtatjuk meg a dalok formáját, hanem egyszerűen fogyaszthatóbbá tesszük a fiataloknak a régi-régi, igazi népzenéket. Nagyon megszerettem ezt a világot, mert nem lehet eleget és eléggé magyarnak lenni. Jó dolog ilyen dallamok világában élni, jó dolog olyan emberekkel együtt muzsikálni, akiknek szintén fontos a magyarságuk. Én, ugye, határon túli magyar vagyok, ők pedig magyarországi magyarok, és nagyon fogékonyak voltak az én erőmre, valamint arra a hangzásvilágra, amelyet én tudok.

Molnár Levente azt vallja, hogy a magyar népzene a magyar identitás része, és ezt a mai világnak is meg kell mutatni.

— Ha fiataljaink nem tudnak régi dalokat, nem ismerik például A csitári hegyek alattot, akkor már talán nem is annyira magyarok, mert ez kötelező szerintem. Ezek a Bartók Béla- és Kodály Zoltán-feldolgozások az identitásunk fontos részei. Én nem is tudom elképzelni az életemet ezek nélkül a dallamok nélkül. Az erőteljes feldolgozások pedig megmozgatják a fiatalokat, hiszen rázzák a fejüket, és csápolnak az első sorokban a koncerteken. Én nem mondom azt, hogy nem állják meg dobok nélkül a helyüket ezek a dalok, sőt, mindenki hozzájuk akart nyúlni, minden zeneszerző próbál táplálkozni belőlük, de mi felpezsdítjük őket. Tehát, hogy lehessen így is, ne csak szomorkodjunk, hanem kőkeményen álljunk ki, és mondjuk: ez én vagyok, ez az enyém, ez a miénk. Búsuljunk együtt, de úgy, hogy abban legyen valami virtus. A kultúra végső soron az, ami minket meghatároz, mind nyelvben, mind zenében. Én azt mondom, az embernek muszáj újragondolnia, fölráznia a régi dolgokat. Mindenki nyitott az újra. Mindenki szereti a szép új dolgokat, és a magyar népzene halhatatlan, mindig képes megújulni, könnyen lehet fuzionálni. És ha hiteles emberek adják elő, akkor nagy sikere is lesz.

Mivel médiatalálkozóról volt szó, az előadót az újságírók és a kritikusok szerepéről is kérdeztem.

— Ha a média jól közvetíti az ilyen zenét és annak üzenetét, ha megmutatja, hogy vannak olyan emberek is, akik a magyarságukat és a kultúrájukat felvállalva nem amerikai számokat dolgoznak fel, hanem megmutatják, hogy a magyar zenében is van vagányság, akkor az a zene is lehet sikeres. Érdemes visszanyúlni az ősökhöz, mert ha bármilyen új zenében van valamilyen régi motívum, akkor már lehet kötni valahová, és a magyar zenében lehet tudni, hogy milyen gyökerekhez nyúlik vissza.

Hozzátette, ő maga is fel tud szabadulni a nagy dobokkal, és a fiatalokat is mindig arra biztatja, hogy vegyenek sámándobot, és üssék, ez ugyanis adhat egy ritmust az életüknek, felpöröghetnek tőle. Az elmondottakat akár nálunk, a mi közönségünknek is példákkal tudná alátámasztani.

— Ha meghívnának Vajdaságba, akkor szárnyalnánk, repülnénk oda. Ez egy misszió szerintem. Egy misszió, hogy megmutassuk, milyen szép a magyar zene. Az együttesnek a határon túlt megismerni egy csoda lenne. Mi határon túli magyarokként ebben élünk, tudjuk, hogy a magyarságunkért meg kell harcolni. De a magyarországi zenekartagok ezt nem tudják, és amikor Székelyföldön énekeltünk, akkor láttam, hogy könnyeztek, mert mindenki tudta a dalokat, és felállva énekelt. Szóval másképp edződött a határon túli szív, ezt mi nagyon jól tudjuk. Nekünk fontosak ezek a dalok. Sokkal fontosabbak. Mégiscsak egy szív és egy vér vagyunk, és nagyon fontos, hogy egymást tápláljuk. Néha ez az elszakítottság csekély mértékben akár jó is lehet, mert vágyjuk az összetartozást, és ezt meg kell élni. És minél jobban vágyjuk az összetartozást, annál hamarabb lesz megint egység.

A Magyar Rhapsody Projekt és Molnár Levente az M2/Petőfi TV Akusztik című műsorában is szerepelt. A koncert megtalálható a YouTube-on:

Fényképezte: Bocskay Zsolt

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..