home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A világ minden év augusztusában Szabadkára érkezik
Hodolik Boglárka
2022.08.16.
LXXVII. évf. 32. szám
A világ minden év augusztusában Szabadkára érkezik

— Örömmel értesítünk mindenkit, hogy az idén is lesz Interetno Fesztivál, immár 21. alkalommal. A rendezvény arculatáról Jankovics Erika díszlet- és jelmeztervező gondoskodott, valamint a Dielle cég munkatársai — mondta el az esemény kapcsán megtartott sajtótájékoztatón Bodrogi Béla, a fesztivál igazgatója.

— A fesztivál utolsó napjának ismertetésével kezdünk, mert az rendhagyó program lesz, ezért két plakáttal készültünk. Az egyik egy általános, a másik egy nagy közös produkció, melyet a Népkör Róna táncegyüttese, illetve a Hirös Agóra Kecskemét Táncegyüttes valósít meg. Bartók hagyatékát és Kodály munkásságát mutatják be a fesztivál színpadán. 150 résztvevő lép fel ebben a produkcióban, egyszeri alkalommal, Szabadkán, valamint Kecskeméten, szeptemberben. Az előadás augusztus 27-én lesz, 20 órakor. A táncprodukciót a Sergő zenekar kíséri, a rendezők Szécsi Viktória, Lukács László és Pintér Krisztián — ismertette Bodrogi Hajnalka ügyvezető.


Polyákovity Izabella, Rumenyákovity Szilvia, Bodrogi Béla és Bodrogi Hajnalka

— Az idei fesztivál kiemelt vendége Kecskemét város, így a táncegyüttes mellett kirakodók is érkeznek. Az Interetno Fesztivált az UNESCO védnöksége alatt szervezzük, és igyekszünk szellemi és kulturális örökségünk egészét bemutatni. Ehhez a tánc, a zene és a színház mellett hozzátartoznak a kézműveshagyományaink is. A régi mesterségek kiállításán elfeledett kézművestechnikákat próbálhatnak ki az odalátogatók, ezenfelül kiemelnénk a kovácsműhelyt, a gyertyaöntést, a kékfestőket Kecskemétről, Kádár Ferkó fotószínházát, valamint bőrdíszművesekkel, selyemfestővel, gyöngyékszer-készítőkkel és hímzőkkel is találkozhatnak az érdeklődők a kirakodóvásáron. A táncpanorámák és a gyermekfoglalkozások mellett gazadag zenei kínálattal készülünk, minden délután más-más világzenei és népzenei formáció lép színpadra. Az Interetno a családok fesztiválja is, ezért a Cimbalom Brothers és a Karaván Família is vendégszerepel. A legkisebbeket a Bahorka Társulat zenés-táncos előadása várja 27-én. A zenei programok Etnopolisban kezdődnek, majd a Bortéren és a Fesztiválklubban folytatódnak — részletezte Polyákovity Izabella szervező.


Kép: Facebook

— A XXI. Interetno Fesztiválon öt nap alatt tíz táncegyüttes mutatkozik be, hat hazai és négy külföldi csoport, az utóbbiak Szlovéniából, Szlovákiából, Montenegróból és Magyarországról érkeznek. A fesztivál nyitóceremóniája augusztus 24-én ünnepélyes felvonulással indul a Szent Teréz-székesegyháztól Etnopolisig. A közönség több mint 300 táncos produkcióját nézheti végig. A Népkör Aranykapu játszóháza kiköltözik a város főterére, 16 órától gazdag kültéri játékpark várja a gyerekeket, 17 órától különböző mesterségeket ismerhetnek meg. A fesztivál első napján társasjátéktér lesz a város központjában a Furmányos Játékporta program keretében, melyen több európai nemzet hagyományos társasjátékával ismerkedhetnek meg a jelenlévők, és még sok más színes program várja az érdeklődőket. A részletes programot a www.interetno.net honlapon és Facebook-oldalunkon tekinthetik meg — emelte ki Rumenyákovity Szilvia szervező.

Fényképezte: Apró József

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..