home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A tehetség határán
Pap Ágota pszichológus
2019.12.09.
LXXIV. évf. 49. szám
A tehetség határán

A tehetség témakörében napjainkban több mint száz meghatározással találkozhatunk. Ha azt állítjuk, hogy mindenki mutat tehetséget valamiben, akkor nem szabad összetévesztenünk a jó képességeket a tehetséggel.

Gyarmathy Éva pszichológust idézném: „Ha mindenki tehetséges, akkor valójában senki sem az.” Ezért pontosabb, ha azt mondjuk: mindenkinek vannak erősebb oldalai, és a képességek kitartó munkával fejleszthetőek.

Csíkszentmihályi Mihály így fogalmaz: „Az embereknek nem egyformák az adottságaik — egyesek jobb képességekkel vannak megáldva, mint mások: élesebb eszűek, jobb a memóriájuk, érzékenyebbek. De nemcsak az adottság számít, hanem az is, hogy mit ad hozzá az ember. Ha nem foglalkozunk velünk született képességünk fejlesztésével, akkor az a semmibe veszhet…” Mindemellett a tehetségre úgy is gondolhatunk, mint egy potenciálra, mely által kiemelkedhetünk, vagy mint egy olyan gondolkodási és/vagy viselkedési módra, amely segít az új megoldások megtalálásában.

Az ókorban a talentum (melyből a mai tehetség szó is származik) pénznemet jelölt, s aki több talentummal bírt, az gazdagabb volt, mint az átlag. Ma az angolszász nyelvterületeken sokkal inkább giftednessként (ajándékozott) emlegetik.

Korábban a tehetséges gyermek esetében a figyelem az intelligenciára összpontosult, később ez áttevődött a kreativitásra. De idővel ezek az egytényezős elméletek is megbuktak, és helyüket újabb, többtényezős teóriák váltották fel. Talán a legismertebb közülük a Renzulli—Mönks-féle modell, mely szerint a tehetség fő összetevői: a motiváció, a kreativitás meg az (általános és speciális) intellektuális komponensek. Ezekre pedig Mönks szerint az iskola, a család, a társak és a társadalom hatnak. Czeizel Endre ezeket később a sorsfaktorral egészíti ki, melyen az alkotásra képes életet érti, az adottságok valóra váltásához szükséges élettartamot.

Az intelligencia az egyénnek az az általános képessége, hogy megbirkózzon a körülötte levő világgal — ami a tehetséghez szükséges, de nem elegendő komponens. Gardner alkotja meg később a többszörös intelligencia elméletét. Ő több egymástól független intellektuális képességet különböztet meg: logikai, matematikai, nyelvi, térbeli, testi és zenei területeket. Vagyis szerinte akkor is tehetséges egy gyermek, ha csak egyetlen tehetségterületen mutat kiemelkedő képességeket. Ha azonban valaki valamely területen nagymértékben elmarad az átlagtól, akkor az jelentős visszahúzó erő lehet a tehetség kibontakozása során.

A kreatív embert a kereső attitűd jellemzi, egy belső hajtóerő, mely által az eredetiségre törekszik, és az igazi jutalom számára az újdonság — emiatt azután gyakran kockázatvállaló viselkedést mutat. Ranschburg Jenő szerint a kreativitás tanítható és elsajátítható. A motiváció — mint harmadik tényező — a tehetséges ember esetében belülről fakadó, önjutalmazó, és kíváncsisággal párosul.

Talán már az eddigiekből is kitűnt, hogy a tehetséges gyerek nem feltétlenül álmaink gyermeke, mert ő állandóan aktív, olyasmiket szeretne kipróbálni, amik veszélyesek is lehetnek, ő akkor is csinálja a dolgokat, amikor nem kell, stb., ezért is fontos, hogy sok lehetőséget kínáljunk fel neki, s észre fogjuk venni, mi az, ami felkelti az érdeklődését. Mert ezzel szemben ha olyasmit kell csinálnia, ami nem érdekli, az gondot fog okozni.

A tehetséges gyerek nem a jó tanuló. Olykor akár bukásra is állhat. Ami nem köti le őt, azzal nem foglalkozik. S itt aztán különösen nagy szerepe lesz a motivációnak — ez pedig az iskola feladata kellene hogy legyen. A tehetséges embert nem könnyű elviselni, sőt, ez olykor önmagának is kihívást okozhat. Sokszor attól szorong, hogy nem tud beilleszkedni a környezetébe, máskor meg — főleg, ha a szemébe is mondják azt, hogy tehetségesnek tartják — attól fél, hogy nem tud megfelelni annak a képnek, amelyet róla feltételeznek. Akkor lehet boldog, ha megkapja a lehetőséget, hogy alkosson, ha jól érezheti magát a bőrében. Sokkal nagyobb szüksége van a szabadságra és a bizalomra. Persze ezzel a szabadsággal meg kell tanulnia élni — tudnia kell vállalni a felelősséget a tetteiért. Nem kell a tehetségét állandóan dolgozatokkal ellenőrizni, viszont szabályokra, keretekre ugyanúgy szüksége van, még ha feszegeti is őket. Sőt, a neki szánt feladatokban különösen fontos szempont a kihívás, a túl könnyűek ugyanis kedvét szeghetik.

A tehetséges gyerek feszültebb, idegesebb, hajlamosabb a depresszióra, agresszivitását azonban szublimálja, azaz a kreativitás által valami olyasmiben éli ki, ami építő jelleggel bír, és nem árt környezetének.

Erővel tölt fel bennünket, ha tudatában vagyunk annak, hogy mi az, amiben kiemelkedőek lehetünk az átlaghoz képest, és általa jól tudunk működni. Ha ebben a tevékenységben sikerül minél több időt töltenünk, az nemcsak nekünk, hanem környezetünknek is jót tesz.

Mivel a tehetséggondozás egy felismert feladat, fontos észben tartani, hogy nemcsak az erősségekre kell fókuszálni, hanem a gyengébb képességekkel is törődni kell. Sok elméletből kimarad, pedig az érzelmi fejlesztés is fontos. Elengedhetetlen, hogy a gyermeknek változatos érzelmi világa legyen, illetve tudja kezelni az indulatait.

A tehetséggondozás kapcsán több helyen is olvasni a zenéről mint a „zsenivé válás” segítőjéről. Ilyen volt annak idején a Kodály-módszer is, mely valóban segített az emocionalitás és a társas helyzetekben való megfelelő kifejezésmód kialakulásában, hiszen a szociális hátrányok kompenzálására is hatékony módszer. Segítségével a gyerekek megtaníthatóak arra, hogy háromdimenziós térben lássák a zenét, és a tapasztalat azt mutatta, hogy ennek hatására matematikából és olvasásból is kiemelkedőbbek lettek társaiknál.

Szintén mások szerint — az evolúciós elképzelés alapján — az a meghatározó, hogy milyen gyorsan és milyen pontossággal végezzük a feladatunkat. Ennek fejlesztésére kiváló lehet például a sakk, mellyel megteremthető a túlzott összpontosítás és rugalmasság közötti egyensúly.

A tehetséges gyerek — az új gondolatok születését — csak a divergens gondolkodás mentén tudja kifejteni, vagyis akkor, ha egy kérdésre több lehetséges választ is ad. És valljuk be, a mai oktatási rendszer nem ezt szorgalmazza. Az iskolákban a komplex instrukciós program egy olyan pedagógiai módszer, amely segítheti a gyerekeket abban, hogy mindenki megélhesse és megmutathassa, miben jó. Ennek megfelelően az oktatás alatt kisebb, heterogén csoportokban dolgoznak: olyan kreatív feladatokat kapnak, amelyek megoldásában együtt kell működniük — úgy, hogy közben szorosan a tantervet követik. Több jó megoldása lehet egy feladatnak, a csoport tagjai pedig a munka alatt folyamatosan kapnak visszajelzést a sikereikről. Ezáltal a korábban kirekesztett gyerekeket igyekeznek közelebb hozni a közösséghez és a tanuláshoz is.

Feladatunk, hogy a tehetséggondozás érdekében közösen tartsuk fenn a gyerekekben a belső motivációt, gondoskodjunk számukra az elfogadásról (nem jó a címkézés: stréber, kocka stb.), legyünk rájuk büszkék, segítsük őket a fejlődésükben, kreativitásuk biztonságos kibontakozásában.


A nyitókép illusztráció (Depositphotos.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..