
Tavaszi kirándulásaink során gyakran bukkanhatunk rá a rétek, erdőszélek sárgálló kincsére — a tavaszi kankalinra. Ez a bájos megjelenésű növény nemcsak a természet egyik legszebb hírnöke, hanem régóta ismert és elismert gyógynövény is.

A hagyomány szerint az első kankalin ott termett, ahol Szent Péter elejtette kulcsait, ezért nevezik Szent Péter kulcsának is. Egyéb népies nevei: tavaszika, égi kincs, a mennyország kulcsa, Isten kulcsa, kacinka, köszvényfű stb. Érdekessége továbbá, hogy a szentgyörgyike elnevezést azért kapta, mert Szent György napja tájékán kezd virágozni. A vadon termő példányok száma egyre csökken, egyes vidékeken már csaknem teljesen kipusztult, ezért gyökerestül ne ássuk ki, csak a virágját gyűjtsük.
A tavaszi kankalin (latin nevén Primula veris) a kora tavaszi gyógynövények közé tartozik. A népi gyógyászat „tüdőfűként” emlegette, s nem véletlenül: főként virágát használták felső légúti megbetegedések kezelésére. Levelei tőrózsában helyezkednek el, virágai sárgák, fürtökben hajlanak le, és édeskés, enyhén mézre emlékeztető illatot árasztanak.
Bár gyakran találkozhatunk vele természetes élőhelyein — réteken, domboldalakon, erdőszéleken —, fontos tudnunk: vadon élő példányai védettek, így gyűjtésük tilos! Csak termesztett változatát használhatjuk gyógyteák vagy házi készítmények gyártására.
A kankalin virágzata és gyökere is tartalmaz hatóanyagokat — egyebek között szaponinokat, flavonoidokat és illóolajokat. Legismertebb tulajdonsága a köptető és nyákoldó hatás: a felső légúti betegségek (nátha, hörghurut, makacs köhögés) egyik legjobb természetes ellenszere.
Enyhe nyugtatóként is hat, így feszültség, idegesség vagy alvászavar esetén is bevethető. Régi receptúrák szerint reumás fájdalmakra is alkalmazták — főként külsőleg, fürdőként vagy borogatás formájában.
A kankalintea megnyugtatja az idegeket, mérsékli az izomrángást és a szemhéj remegését, csillapítja a migrént, lefekvés előtt fogyasztva pedig segíti a nyugodt alvást. Kitűnő lázcsillapító, régen a váltólázat is kezelték vele.
Erőteljes köptető, oldja a légcső és a tüdő nehezen mozduló hurutjait, így elősegíti a hörghurut, a köhögés és az asztma gyógyulását. Szélhajtó, bélmozgásfokozó, valamint segíti a gyomortartalom könnyed továbbhaladását. Kezelhető a kankalin főzete által a vékony- és vastagbelek nyálkahártyájának gyulladása, gyomorrontás esetén pedig mint gyomorkeserű alkalmazható. Tisztítja a vesét, vízhajtó és gyulladáscsökkentő is. Borókával kombinált főzete segít megszüntetni a vesekövet, nagy mennyiségben pedig a húgyhólyag gyulladása is orvosolható a kankalin teájának fogyasztásával. Hasonló módon erősíti a szívet, mint a galagonya, jótékony hatással bír a vér- és a nyirokkeringésre, vértisztítóként pedig segíti például a köszvényt és a reumát okozó méreganyagok távozását.
A kankalinból készült tea egyszerű és hatásos. Egy csapott evőkanálnyi szárított virágot forrázzunk le 2,5 dl vízzel, majd 10 perc után szűrjük le. Naponta 1–2 csésze ajánlott hurutos köhögés esetén.
Álmatlanság elleni teakeverék: Készítsen teakeveréket 50 gramm kankalinból, 25 gramm levendulavirágból, 10 gramm orbáncfűből, 15 gramm komlóbarkából és 5 gramm macskagyökérből. Ebből 1 púpozott teáskanálnyit forrázzon le negyed liter vízzel, és hagyja állni 3—5 percig. Elalvás előtt melegen, kortyonként fogyassza, szükség szerint édesítse egy kevés mézzel.
Húgyhólyagkő elhajtása céljából főzze meg a kankalin gyökerét, majd ízesítse szükség szerint mézzel.
Sebtisztító és sebfertőtlenítő, lelohasztja a bőrön megjelent keléseket és csökkenti a gyulladásokat. A kankalinból készített főzetet gyulladáscsökkentő hatása miatt használják gargarizálásra, tinktúráját pedig fogínygyulladás, fogínyvérzés esetén, mert fertőtleníti a szájüreget. A szem megbetegedéseit, például a kötőhártya-gyulladást is kezelhetjük a kankalin virágából készített borogatással, melyet zúzódás, rándulás, bőrfoltok, hosszabb napsugárzást követő bőrirritáció, ízületi gyulladás és köszvény esetén is alkalmaznak.
A virágokból kankalinszörp is készíthető: Nemcsak finom, de nyugtató hatása is van, kiváló tavaszi esti ital egy kis citrommal és mézzel ízesítve. Fürdőként használva segíthet ellazítani az izmokat és enyhítheti az ízületi panaszokat.
Tinktúra vagy kivonat formájában is elérhető a gyógynövényboltokban — ezek használatánál mindig tartsuk be az adagolási útmutatót.
A kankalin enyhe hatású gyógynövény, de — mint minden természetes szer — tudatosan kell használni. Ritkán ugyan, de előfordulhat allergiás reakció, főként szaponinérzékenység esetén. Várandósok számára csak orvosi jóváhagyással ajánlott.
A kankalin igazi tavaszi ajándék — nemcsak szépségével, hanem gyógyító erejével is megörvendeztet. Legyen szó hurutos köhögésről, tavaszi fáradtságról vagy egy nyugtató, természetes italról, érdemes felfedeznünk ezt a sokoldalú, mégis szelíd gyógynövényt. Figyelmesen, körültekintően használva a tavaszi házipatika méltó tagja lehet.
„Az emberiség sokkal többet profitálhatna a természet ajándékaiból, ha nagyobb hittel fordulna feléjük.” (Maria Treben)