Sokféle szeretetkönyvet lehet írni, mert a szeretet ezerarcú. Számtalan dologban egyetértek a nemrég elhunyt Popper Péterrel, aki egy 2008-ban megejtett beszélgetés során az összefüggések acéléles logikáját követve hajszálpontosan előre látta mindazt, aminek ma szűkebb és tágabb pátriánkban tanúi va...
Az utóbbi időkben a hazaszeretet nevében a szerb népet fosztották meg a lelkületét híven kifejező eredeti népdalaitól a miloševići rendszer alatt. Ki tudja ma már a közkedvelt dúskeblű, hastáncos mozdulatokat mímelő, repedt hangú sztárocskák közül elénekelni a Dimitrije, sine Mitre című, szívet, lelket egyaránt megszólító népdalt? Azt a dalt, mely egyaránt szól a megértésről és a fájdalommal teli vergődésről, ha a kedves félrelépéséről van szó, hiszen kinek kell az olyan lány, akire senki sem áhítozik.
A Popper által aposztrofált szeretetet én nem tartom szeretetnek, s ezért nem értek egyet a véleményével. Mint mondottam volt, a szeretet ezerarcú. Arról ismerszik meg, hogy senkit és semmit nem birtokol. Ez a kulcsfontosságú jellege! El tudja engedni a szeretett lényt - mint az említett népdalban is -, ha eljön az ideje, s a kedvelt tárgy elvesztésével sem bíbelődik. Nincs tragikusabb jelenet annál, mint mikor A fösvényben ellopott pénzesládáját siratja Harpagon.
A tárgyaknak, de a szeretett lényeknek is természetes állapota a mulandóság. Paradox módon, az önzetlen szeretetben megmutatkozó, érvényre jutó örökkévalóság mégis mindaddig otthonává lesz az egyszer megnyilvánult létezésnek, amíg az emberi lét része marad a világegyetemnek. Már Vajda János is megmondta, hogy ''ami volt /Az egészen többé nem holt,/ Szeget vert a múlt időbe,/ Él az ottan mindörökre”.
Szeretetkönyv a Silling István könyve, a Barangolások Nyugat-Bácskában, melynek megjelenéséről az újvidéki Forum Könyvkiadó gondoskodott 2012-ben. A bizonyosságot adó szülőföld iránt érzett szeretet könyve ez a kiadvány. Bizonyosság arról, hogy tudom, ki vagyok, honnan jöttem, mivé lettem, s végső soron, hogy megérdemeltem-e a földi megtestesülés kegyelmi ajándékát. Félreérthetetlen, egyenes beszédű könyv ez a hovatartozásról meg az emberről, a tájról, az emberi alkotásokról, létesítményekről, s kiváltképpen a térség képzőművészetének világáról. A benne megfogalmazott sajátságos életérzésről.
Mindegyik írás egy-egy adalék arra vonatkozóan, hogy miként éli meg az ember az őt körülvevő valóságot. Hogyan ismeri fel a múlt, a jelen és a jövő elválaszthatatlan egységében a gyökérteremtő, gyökeret megtartó, semmivel sem helyettesíthető, semmivel sem pótolható önazonosságtudat kibontakozását.
Silling István tollát a szeretet vezérelte, bizonyítván, hogy egy szeretethiányos világban élve is lehet, s kell is, a körülmények ellenére, szavakba foglalni a szülőföld tárgyi és szellemi öröksége iránti ragaszkodásunkat, kötődésünket és a hűségünket. A Szerző nem fecseg a szülőföld iránti szeretetről! A mód viszont, ahogyan bemutat egy-egy helységet, utcát, épületet, kegyhelyet vagy népviseletet, egy festményen megjelenő tájat vagy csendéletet, egyáltalán egy-egy képzőművészt, az maga a szeretet. Az emberi jellemet megnemesítő szeretet. Az emberiesség elfeledett, gyakran kifigurázott, megtagadott érzésének a visszacsempészése a megtört lét mindennapjaiba. Alátámasztása annak a hitnek, hogy a jövőépítő, emberbaráti érzések még megtalálhatók, ha mélyen is, a felszín alatt. Ideje őket újra érzékelhetővé tenni!