Fotó: Vadócz Péter

A közelmúltban amatőröket oktatott a MAdT-táborban, ezúttal pedig a verbális és a mozgásszínház közötti utat igyekszik járhatóbbá tenni: a Kanizsai Kör Művészeti Műhely keretében augusztus 8-a és 14-e között nyári mozgásszínházi műhelyt tart.
Kiss Anikót a többi között az egyetemi évekről, a testtudatról és a másokkal való interakcióról kérdeztük.

* Hogyan kerültél kapcsolatba a mozgásszínházzal?

— Magyarkanizsaiként az évente megrendezésre kerülő Jazz Fesztiválon alkalmam volt látni Nagy József előadásait. Elsősorban az volt izgalmas számomra, hogy szöveg nélkül is ki lehet fejezni hangulatokat, érzelmeket, világokat. Másrészt a mozaikos szerkesztésmód fogott meg, mely nézőként enged asszociálni, megengedi, hogy én rakjam össze a történetet — vagy esetleg a vízióimat — a saját fejemben, és nem ragaszkodik egy szokványos értelemben vett drámai cselekménysorhoz, mint ahogyan a verbális színház általában. Aztán Budapestre kerültem, ahol a színház- és a mozgáspaletta sokkal szélesebb. Ott számos hasonló élményben volt részem.

* Gyerekkorodban foglalkoztál valamilyen mozgásformával?

— Évekig néptáncoltam, majd pedagógusként is dolgoztam. Volt egy-két workshop — például a Kosztolányi Dezső Színházban vagy itt, Magyarkanizsán is —, amelyen részt lehetett venni, de szerettem volna még jobban megismerni a mozgásszínházat. A néptánc egyébként nagyon jó alap: jó kondíciót ad, megtanít a csapatmunkára, és rendkívül jó ritmusérzék-fejlesztő. Ennél azonban sokkal elmélyültebben kell magadat egy szerephez formálni.

* Milyenek voltak az egyetemi évek a rendező-koreográfus szakon?

— A színházrendező-fizikai színházi koreográfus szak akkor indult, amikor beiratkoztam, Horváth Csaba és Lukács Andor osztályába jártam. Elég komplex képzésben vettünk részt, miközben folyamatosan alakult, hogy kik is vagyunk, mit is csinálunk, illetve mit képviselünk. Az első néhány év nagyon intenzív volt, párhuzamosan folyt a tánctechnikák oktatása a színészmesterség-órákkal, illetve a koreográfia a rendezési gyakorlattal. Reggeltől estig dolgoztunk. Majd a harmadik év után szétváltunk — attól függően, ki miben érezte otthon magát. Jómagam szívesen dolgozom a színpad mindkét oldalán.

* Hogyan alakult ki a testtudatod?

— A néptáncban nagyon sok páros tánc van, és nagyon szeretem ezt a formát. Ehhez képest Pesten a balett- és moderntáncórákon elkezdtünk a tükörrel szemben dolgozni, persze pár nélkül. A képzések során az első évben leginkább a testtudatról tanultunk, és ez nagyon jó alapja volt minden, a későbbiekben elsajátított tánctechnikának. Eleinte nem éreztem, hol vagyok a térben, mert hiányzott egy másik testtel való kommunikáció. Az ember a tükörrel szemben tudja, hogy nincs minden a helyén, és az is nagyon izgalmas, amikor kiderül, hogy mennyi minden nincs a helyén. Ez egy tanulási folyamat, amely során rá kellett éreznem, hogy mekkora vagyok, meddig tart a karom... Viszont biztonságérzetet nyújtott, hogy tudtam, jó irányba haladok, afelé vezetnek, hogy minél többet megtudjak a saját testem minőségéről. Azután már lehet csatlakozni egy másik testhez, amelyet nagyon nyitottan próbálok fogadni.

Fotó: Kovács V. Sára

* Hogyan dolgozol másokkal?

— Nagyon szeretem feltárni azt, ami a leginkább jellemző a másikra. Annál izgalmasabb lesz a munka, minél inkább sikerül „kihúzni” az emberből az őszinte megnyilvánulásokat, és utána ezeket szembeállítani a mellette levő táncosokéval, akiknek egészen másak az őszinte mozdulataik. Nem recept alapján dolgozom — minden a munka folyamatától függ. Amikor valakivel dolgozom, akkor az az irányelvem, hogy megerősítsem őt abban, ami a leginkább jellemző rá, de ehhez ismernem kell a teljes jellemét is. Átértelmezem a mozdulatait, kiegészítem valami sajáttal, és ilyen módon végül mindkettőnk jelenléte beleszövődik a táncba.

* Van-e helye a fizikai színházban a társadalomkritikának, vagy ez a műfaj inkább az olyan lírai dolgokhoz áll közelebb, mint amilyen a szerelem, a művészet?

— Elsősorban az alkotótól függ, hogy mi a témája, mit szeretne átadni. Vannak olyan társulatok, amelyek aktuálpolitikai jelenségeket is meg tudnak fogalmazni egy mozgásos előadással, és olyanok is, amelyek a darab zeneiségével, költői szépségével, hangulataival dolgoznak — ebbe építik bele a mozgást. Hozzám inkább az utóbbi áll közelebb, bár nagyon izgalmas lehet a jelenre reagáló dolgokkal is foglalkozni, mert az is fontos.

* Melyek számodra a szakma kihívásai?

— Az egyetemen tanultunk táncot és színészmesterséget is. Amikor pedig rendezni és koreografálni kellett, többek között az volt a feladatunk, hogy ötvözzük ezeket, de számomra nem volt eléggé egyértelmű, hogy ezt hogyan csináljam. Egy németországi ösztöndíj során Yumiko Yoshioka, japán butohtáncosnőtől tanultam, és a vele való munka során éreztem azt, hogy a két előadói jelenlét — a színészet és a tánc — szervesen összefonódnak. Számomra a színészi és a táncos jelenlétnek az egységesítése az egyik legnagyobb kihívás. Ennek rengeteg változata van, és nagyon izgalmas maga a folyamat, amíg rátalálok a megfelelő módra, hogy ne maradjon hiányérzet. Ehhez rengeteg tapasztalatot kell szereznünk. Azt látom, hogy ez az embereket is izgatja, rendkívül hasznos például, hogy színészként többet tudjanak meg a test használatáról. Ebben a workshopban a többi között ezzel szeretnék foglalkozni.

* Kiket vársz a műhelymunkára, és mire számíthatnak a jelentkezők?

— Olyan profi vagy tapasztalattal rendelkező amatőröket várok, akik színészként vagy táncosként már gyakorlottak, de kipróbálnák a másik oldalt is, illetve kíváncsiak arra, hogy ez a két dolog hogyan kapcsolódik össze. Augusztus 8-án kezdődik a hatnapos műhely. Délelőttönként Grecsó Zoltán kortárstáncot tanít, én pedig a délutáni műhelymunkákat vezetem, amely során a színház és a tánc közötti összefüggésekkel foglalkozunk. A műhelyt egy kis előadással zárjuk, melyet a workshop folyamán megszületett jelenetekből állítunk össze. Ezek különféle képek, hangulatok, etűdök lesznek, és igyekszem már a munkafolyamat alatt egy azonos mederbe terelni őket. Ettől függetlenül jó lenne, ha nem a produkció jellegére, hanem magára a folyamatra helyeznénk a hangsúlyt.

Mozgásszínházi műhely Magyarkanizsán

Augusztus 8-a és 14-e között nyári mozgásszínházi műhelyt tartanak Magyarkanizsán. A foglakozásokat Kiss Anikó, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező-koreográfus szakán végzett előadóművész, koreográfus, illetve Grecsó Zoltán, a Duda Éva Társulat táncművésze, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem táncpedagógusa, koreográfus, a Willany Leó Improvizációs Táncszínház vezetője tartja. A helyszín a Művészetek Háza.

Bővebb információ Kiss Anikótól kapható a +381/66-16-11-89-es telefonszámon, illetve a kostyancsa@gmail.com e-mail címen. Jelentkezni augusztus 3-áig lehet az említett címen, rövid bemutatkozó levél formájában. A foglalkozás szervezője a Kanizsai Kör Művészeti Műhely, támogatója pedig a Szekeres László Alapítvány, Vajdaság Autonóm Tartomány és Magyarkanizsa község.