home 2026. szeptember 13., Lőrinc napja
Online előfizetés
A szerepek mögött élő ember
Bíró Tímea
2025.08.08.
LXXX. évf. 32. szám
A szerepek mögött élő ember

Pámer Csilla, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színművésznője a népszerűsége és az elismertsége ellenére még mindig nagy alázattal dolgozik. Lelkiismeretes, megbízható társ a színpadon, és közben a közönség nagy kedvence.

Nemrég Kisvárdán tűnt ki a játékával, a szabadkai Népszínház Tyúklétra, avagy mi csorog a nyakunkba című darabjában és a Kosztolányi Dezső Színház Angyalok a lombok között című előadásában nyújtott alakítását ismerték el a szakmai díjjal.

* Mesélnél a két szerep megformálásáról, melyekért az elismerést kaptad?

— Nagyon megörültem, amikor a nyár végén felhívott Mészáros Gábor, hogy lenne-e kedvem Csábi Annával dolgozni, és mivel érdekelt, milyen lehet vele próbálni, ezért igent mondtam. Amikor találkoztam a darab történetével — mely egy szektán belüli kihasználásról szól —, akkor megijedtem, és majdnem lemondtam a munkát, de végül nagyon jót dolgoztunk Annával, mert kíváncsi volt a véleményünkre és arra, hogy mi mit tudunk beletenni az előadásba. Először úgy volt, hogy az eltűnt édesanyját alakítom. Friss anyaként nagyon ijesztő volt, hogy ebbe kell belehelyezkednem. De ahogy bontottuk ki az előadást, és alakult a történetünk az improvizációk során, végül az egyik áldozat szerepét formáltam meg. Hajtott a kíváncsiság és az, hogy ez egy fontos téma. Végig a személyességre törekedtünk, és jó arányokkal dolgozik az előadás, mert vannak benne humoros részek is, melyeknél fellélegezhet a néző. A Tyúklétrát januárban kezdtük el próbálni, immár második alkalommal volt lehetőségem László Sándor tanár úrral dolgozni, és nagyon biztatott, hogy merjek bátran nyúlni ehhez a szerephez, használjam erőteljesebben a hangomat. Persze ilyenkor az ember figyelembe veszi, hogy kőszínházi előadást játszik, maradjunk meg bizonyos keretek között, emiatt voltak bennem gátak. Kezdetben nehéz volt a próbákon ennyire fölnagyítva és elrajzoltan játszani, de amint megtöltöttük a helyzeteket és megtaláltuk a mondatok igazságát, onnantól kezdve lett igazán felszabadult a játék, és ezt a közönség is érzi. Szinte első pillanattól jönnek velünk a nézők, ahogy megszólal a zene, elkezdik élni azt a miliőt, amelyet a darab létrehoz. Mindkét előadás esetében nagy pozitívum volt, hogy ismerem a munkatársaimat, és tudtunk egymásnak segíteni, ha arra volt szükség.


A szerző felvétele

* A magánemberre vagy a lélekállapotodra hatással van a próbafolyamat vagy az előadás milyensége?

— Nagyon érdekes, hogy attól, hogy egy próbafolyamat jó, nem biztos, hogy az előadás sikeres lesz, az viszont biztos, hogy érezhető a darabon, ha jó volt a próbafolyamat. Az lényegtelen, hogy vidám vagy szomorú szöveget próbálok, amíg ugyanis nincs meg a karakter, nem találok rá arra a hangra, amelyen nekem a szerepemet meg kell szólaltatnom, addig gyötrelmes és bizonytalan útkeresés zajlik bennem. Ezt hazaviszem magammal, és azon gondolkodom, hogy hol tudok belekapaszkodni, és minden mondatot újraformálni, hogy végre ráálljon a számra.

* Azt látom, hogy a színművészet terén nincs ok az aggodalomra az utánpótlást illetően. Szerinted ennek mi az oka?

— Úgy gondolom, hogy a színművészeti akadémián nagyon jó törekvések vannak az újításra és arra, hogy fejlesszék a szakot. A tanár tudja motiválni a diákot, ő képes megmutatni, hogy mennyi lehetőség van, és szerintem ebben kiemelkedőek az akadémia tanárai. Az már más kérdés, hogy a szerbiai művészeti ágak mennyire vannak megbecsülve, a kezdeményezések kapnak-e lehetőséget. A színház világában teljesen természetes, hogy ha tehetjük, megnézzük a bemutatókat, előadásokat, hiszen azt tanították nekünk az akadémián, hogy fontos egymás tisztelete, és mindig gratulálunk a kollégáknak, ezzel ismerjük el a belefektetett munkát. Büszke vagyok a tanáraimra, például Hernyák Györgyre, a Tanyaszínház egyik megalapítójára, és egészen elképesztő, hogy a Tanyaszínház még mindig töretlen lelkesedéssel él. Nagyon jó a fiatal kollégákkal együtt dolgozni, ideértve a Kosztolányi Dezső Színház fiataljait és a Nyári Mozi Színházi Közösség tagjait is. Üdítő lelkesedéssel és kísérletezőkedvvel csapnak bele egy próbafolyamatba, felemelő, hogy milyen energiákkal érkeznek a próbákra.

* Az évek során változott benned az, hogy mi ad sikerélményt?

— Szerencsére változott. Éppen a szkepticizmusomon és az elszántságomon gondolkodtam a minap, mert folyton ott munkálkodott bennem, hogy vajon abba kellene-e hagynom a színészkedést. A középiskolában kezdtem el színházzal foglalkozni, aztán elhatároztam, hogy felvételizek az akadémiára, és mivel végül a barátnőm nem tartott velem, egyedül mentem. Ott a három lányból egyedül maradtam, akkor is megfordult a fejemben, hogy pályát kellene váltanom, de végül kitartottam. A tanulmányaim befejezése után egy ideig nem hívott egyik színház sem, akkor is elbizonytalanodtam magamban, de végtelenül erős volt bennem a vágy, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Emlékszem, hogy év közben egyetem, nyáron Tanyaszínház, minden pillanatomat a színház töltötte ki. Soha nem voltam elég magamnak, és a visszajelzések ellenére is azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó. Nagyon erős küzdelmeim voltak azzal kapcsolatban, hogy nem tudtam elfogadni magam. Az előadás idejére, amíg szerepben voltam, ezt ki tudtam kapcsolni. Az anyaság kiragadott egy kicsit ebből az állapotból, hogy minden a színházról szól, megnéztem azokat az előadásokat, amelyekben átadtam másoknak a szerepemet, és jó érzés volt csak nézőnek lenni. Nemrég hallottam egy mondatot, mely megfogott: az embernek nem szabad azonosítania magát azzal, amivel foglalkozik, tehát én egy ember vagyok, aki színész, és gondolkodik a színházzal kapcsolatos dolgokról, de én Pámer Csilla vagyok. Határozottan gyógyító volt hátralépni egy kicsit ettől a világtól, és ránézni arra, hogy mit is csinálok. Eddig is foglalkoztam önismereti technikákkal, de nagyon érdekes volt rálelni az énidőre, amikor azt csinálom, ami nekem jólesik, és ami közben nem színésznő, anya vagy anyukám lánya vagyok, hanem egyszerűen én magam. Számomra most ez nyújt sikerélményt.

* Életünk egyik legnagyobb szerepe a szülőség. Megtaláltad az egyensúlyt az anyaság és a hivatás között?

— Az volt a jó, hogy szépen és fokozatosan történtek a szerepátadások és -visszavételek, maximálisan számíthattam az akkori társulatvezető, Körmöci Petronella támogatására. Amióta visszatértem dolgozni, jobban elbizonytalanodom, és azt hiszem, ennek az az oka, hogy ahogy az ember többet játszik, egyre több az elvárása önmaga felé. Meg kellene ugrani újabb akadályokat, jó lenne nem ismételni önmagunkat, valami újat mutatni.

* Ez a kishitűség motiváló is tud lenni.

— Igen, ha viszont elhatalmasodik rajtam, az már káros is lehet. Szerintem ez sok színésznél megfigyelhető, és talán szükség is van erre a bizonyítási vágyra. Az anyaság terén az segít, hogy megpróbálom kívülről nézni magam, és azt az arcomat mutatni a gyerekemnek, amely mintaként működhet számára. Izgalmas, ahogy az utóbbi időben elkezdett keveredni a kettő, hiszen elővettem a bohócénemet, és nagyon élvezem, ahogy kacag rajtam a gyerekem. Megfordult a fejemben, hogy gyerekelőadást kellene készíteni — akár még ez is megtörténhet.

A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján a díjazott produkciókat és kiemelkedő alkotói teljesítményeket szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai a következők voltak: Almási Zsolt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke, Balázs Zoltán színész-rendező, a Maladype Színház alapító-igazgatója, Kiss Anna, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lőkös Ildikó, a Játékszín vezető dramaturgja és Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Színház igazgatója. A legjobb női alakítás díját Pámer Csilla nyerte el.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..