home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A szabadkai Színházi Műhely első nyilvános órája a Raktárban
VARJÚ Sára
2013.02.27.
LXVIII. évf. 9. szám
A szabadkai Színházi Műhely első nyilvános órája a Raktárban

Az utóbbi fél év munkáját mutatták be a múlt héten a Danilo Kiš Alapítvány magyar nyelvű Színházi Műhelyének diákjai a Raktár Ifjúsági Klubban, a Jadran épületének a félemeletén. A tizenéves fiatalokat Kálló Béla osztályvezető és színművész, valamint Raffai Ágnes színésznő oktatják, és készítik fel a színdarabra. Az előadás bemutatását júniusra tervezik.

Kálló Béla fontosnak tartja, hogy a közönség és a szakma megismerje a fiatalokat, akik majd átveszik a stafétabotot.
— Ez az első generáció, amelynek diákjait sikerült rávennem arra, hogy önállóan dolgozzanak, tehát hogy ne kelljen rendezői szerepet vállalnom.
Mivel megszűnt a rendező—színész kapcsolat, a munka koordinátora voltam. A diákok a kreativitásukra hagyatkozva alkottak, és erre mindannyian büszkék lehetünk — mondta a színművész.
A fiatalok nem először szerepeltek nyilvánosan. A tanoda jóvoltából bemutathatták tehetségüket a Mágnás Miskában és a Gyermekszínház karácsonyi műsorában is.
Az októberben még harminc főt számláló csoport mostanra tizenkét tagúra csökkent. A nyolc lányból és négy fiúból álló csapatot Búbos Dávid, Fülöp Tímea, Gombás Anikó, Huszka Lilla, Kiss Izabella, Kovács Bence, Kovács Tamás, Lányi Nicolette, Orlovity Sztaniszlava, Pece Réka, Szarka Ákos és Turuc Roxána alkotja. Az elmúlt időszakban a fiatalok heti két alkalommal ismerkedhettek a színjátszás fortélyaival. 
Az első nyilvános órájukon bemutatták az improvizációs készségüket, megjelenítettek szöveg nélküli gyakorlatokat, ezenkívül olyan jeleneteket is előadtak, amelyeket ők maguk találtak ki mindössze 15 perc alatt. A rövid színdarabok után szemléltették a csapatépítő és a drámapedagógiai játékokat, valamint ismertették a beszédtechnika órákon elsajátított gyakorlatokat. Olyan jelenetet is készítettek, amelyben olasz, angol, francia és japán nyelven halandzsálva fejezték ki szándékaikat. A társulat Örkény István novelláiból is válogatott.
A színitanoda tanterve között szerepel egy évzáró előadás is, melyet Lénárd Róbert ír majd meg a csapatnak. A Jane Teller dán írónő ifjúsági regényéből készülő A semmi című színdarab vajdasági ősbemutatója júniusra várható.

Molnár Edvárd felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..