A táncházmozgalom újjáélesztését zászlajára tűző új civilszervezet, a Kultúrkincs Egyesület korra, nemre való tekintet nélkül mindenkit meginvitált az első rendezvényére. A lelkes szervezők, élükön Bicskei Brigittával, az egyesület alelnökével, az Ifjúsági Otthon szépen felújított termébe várták az érdeklődőket.
Elsősorban azokra a néptáncked-velőkre számítottak, akik többé-kevésbé már rendszeresen foglalkoznak a műfajjal, valamint azokat is szívesen látták, akiknek semmilyen tánctudásuk nincs, szabad idejükben azonban foglalkoznának a néptánc hagyományának ápolásával, népszerűsítésével.
— A mintegy száz résztvevő egyértelműen igazolta törekvéseinket, hogy a táncházak hagyományát életre kell kelteni, nem elég, hogy a néptánc csak egy eszmei értéket képviseljen — nyilatkozta Brigitta. — Úgy értékeltük, végső ideje, hogy összefogjunk, felélesszük és magasabb szintre emeljük a délvidéki táncházmozgalmat. Az egyesület véleménye szerint összefogással meg tudjuk valósítani ötleteinket, ezért szélesebb közösségünket is felkértük a kezdeményezésünk támogatására. Örömmel újságolhatom, hogy a községi önkormányzat és az Ifjúsági Tanács is mellénk állt, máshonnan is kaptunk biztatást, ösztönzést, nem beszélve a község amatőr művelődési egyesületeiről, amelyek közül néhányban már szinte profi szinten foglalkoznak a néptánccal, a néptánc oktatásával. Nem könnyű a feladat, de látván az első rendezvény iránti érdeklődést, nagyon bizakodó vagyok. A Kultúrkincs Egyesületet kimondottan a táncházmozgalom szikrájának újjáélesztése céljából hoztuk létre, méghozzá a megszokottól eltérő módon: előbb rajzolódtak ki a feladatok, elképzelések, és csak később, azok alapján alakult meg az egyesület, nem pedig fordítva, ahogy általában szokás.
Az első rendezvényen adai nép-táncoktatók közreműködésén kívül fiatalok és idősebbek, táncképzettség nélküliek és a művelődési egyesületek gyakorlott táncosai a Kárpát-medence igen gazdag népi dallamvilágának táncait sajátították el. Resócki Roland néptáncoktatóról patakokban folyt a veríték, amikor egy szusszanásnyi szünetben sikerült vele szót váltani.
— Kis-magyarországi, majd erdélyi táncanyaggal kezdtünk, a folytatásban áttérünk a Galga mente és a Dél-Alföld táncaira, a késő éjjeli órákban pedig következhetnek a boncidai vagy éppen a mérei táncok — hallottuk az oktatótól, aki kackiás bajuszával, rikkantós, olykor mókázó vezényszavaival gyorsan belopta magát a részvevők szívébe. — Sok egyesület szervez kisebb-nagyobb táncházat, szerencsére havonta akár többre is sor kerül, és úgy érzem, jó úton haladunk afelé, hogy a néptánc mind szélesebb körben elterjedjen, mind kedveltebbé váljon, ne vesszen feledésbe ez a gyönyörű hagyomány, ez a mérhetetlen kulturális örökség.
A szünetet kihasználva megszólaltattuk a táncházat kísérő pécsi Hanga Banda népzenei együttes egyik tagját, Hirmann András cimbalmost is.
— A magyarkanizsaiakkal Brigitta által kerültünk kapcsolatba, ő Pécsett fejezte be egyetemi tanulmányait, majd hazatért, és kis idő múlva már elő is rukkolt a táncházmozgalom újraindításának ötletével, mi pedig örömmel fogadtuk, hogy bennünket kért fel az első rendezvényen való közreműködésre. Zenekarunk 2006-ban alakult, a jelenlegi felállásban két éve működik. Ekkor a két alapítóhoz, Darvas Nikoletta zenekarvezető prímáshoz és Szukits Éva brácsáshoz hárman csatlakoztunk: dr. Vincze András másodhegedűs, Tóth Márton nagybőgős és kobzos, valamint jómagam, és azóta járjuk a Kárpát-medence országait. Repertoárunk felöleli a magyarok lakta vidékek népzenéjét, és ismerek délvidéki zenészeket, együtteseket, amelyek az általunk megadott kezdőlöket után sikeresen átvehetik tőlünk a feladatot. Nagyon felemelő, hogy Magyarkanizsán ráébredtek a néptánc és a táncházmozgalom újjáélesztésének fontosságára, persze azonban nem reális elvárás, hogy egyetlen alkalom után újra felpezsdüljön minden. Képzeljünk el egy sivatagot, amit ha egyszer megöntözünk, még nem lesz ott rögtön oázis. Fontos, hogy elkezdjük.
A rendezvényt felkaroló községi ifjúsági tanács elnöke, Krekuska Róbert megnyitóbeszédében további támogatásáról biztosította a Kultúrkincs Egyesületet, mivel a testület már eleve elkötelezte magát minden olyan kezdeményezés iránt, amely alternatív kikapcsolódási lehetőséget kínál a magyarkanizsai fiataloknak, és amelyhez az Ifjúsági Otthon ideális helyszínt, kiváló feltételeket tud teremteni.
Az első táncházi rendezvény résztvevői nagyszerű hozzáállásukkal, akarásukkal, odaadásukkal teljes mértékben igazolták a szervezők bizalmát, a meghívást órákon át tartó tánccal hálálták meg. Izzadtak, nyögtek, de mosolyogtak, és ropták akkor is, amikor már alig álltak a lábukon. Felemelő volt látni az egybefonódó párokat, az egymással szembe haladó, illetve egymástól eltávolodó táncoló sorokat, hallani a cipők koppanását, a lábak erőteljes dobbanását az emeleti terem tánctól remegő parkettjén. A látvány magáért beszélt, és minden kétséget kizáróan egyértelművé tette: a Kultúrkincs Egyesület valami nagyszerűt indított útjára, valami olyat, ami remélhetőleg nagyon sok követőre talál majd a Délvidéken.