Dr. Szöllősy Vágó László a Lányi Ernő IME szervezte születésnapi ünnepségen

A tanító, pszichológus, újságíró - de elsősorban népművelő -, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség főtitkára Bácsgyulafalván született. Általános iskolába Csantavéren és Bácskossuthfalván, tanítóképzőbe Újvidéken és Szabadkán járt. Zágrábban andragógiai főiskolát végzett, Szegeden pedig a JATE Bölcsészettudományi Kara pedagógiai-pszichológiai szakán diplomázott. Budapesten kiegészítő szakként népzene-tanári képesítést, valamint bölcsészdoktori címet szerzett pszichológiából.
Tisztviselőként, tanítóként, középiskolai tanárként, majd főiskolai előadóként dolgozott Kispiacon, Bácskossuthfalván, Pacséron, Oromon, Magyarkanizsán, Törökkanizsán és Szabadkán, az újvidéki Magyar Szó művelődési rovatának munkatársaként pedig megközelítőleg két évtizedet töltött el. Kispiaci tanítóskodásától kezdve folyamatosan foglalkozik népműveléssel és ismeretterjesztéssel. Tucatnyi művelődéstörténeti és tudományos ismeretterjesztő munka, valamint zenés irodalmi műsorait tartalmazó hanghordozó szerzője. Jelenleg a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület aktív tagja, művészeti vezetője. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség megalakításának kezdeményezője, megalakulása óta pedig a főtitkára.
* Szeretett tanítani?
- Nagyon, jóllehet az életem néha egész más irányba terelődött. Kispiacon kezdtem a tanítói pályafutásomat, és alig egy év alatt megalapítottam a színjátszó kört, a néptánccsoportot, az énekkart és a tornacsoportot. Nemcsak szerettem a pedagógusi munkát, hanem hivatásként űztem, a legjobb tudásom szerint. Ilyen tanító volt az apám és a nagyapám is. Tőlük tanultam meg, hogy a tanító a nemzet napszámosa, és hogy a munkája nemcsak az iskolaórákra terjed ki, hanem szinte napkeltétől napnyugtáig - gyakran még azon túl is - tart.
* Mi a legszembeötlőbb különbség az akkori és a mostani gyerekek között?
- Mi sokkal fegyelmezettebbek voltunk, nem mertük kimondani, amit gondoltunk. A mai gyerekek ezt minden további nélkül megteszik. Ráadásul sokkal okosabbak is, mint amilyenek mi voltunk. Mi inger- és információszegény környezetben nőttünk fel, a mai gyerekeket pedig folyamatosan információözön éri. Ezért nyitottabbak a világra, és tudásuk tárháza is folyamatosan bővül. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a pedagógustársadalom még nem nőtt fel mindehhez. Én három csoportba sorolom a mai pedagógusokat: vannak olyanok, akik tisztességes iparosként végzik a munkájukat, vannak, akiket nem lenne szabad gyermekek közelébe engedni, és vannak olyan is, akik hivatásként űzik ezt a pedagógusi mesterséget. Ez utóbbi csoport az, amelynek tagjaira nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy igazi pedagógusok.
* Két gyermek édesapjaként a gyermeknevelésből is kivette a részét?
- Természetesen, hiszen a gyermeknek női és férfiideálra egyaránt szüksége van. Hiba azt állítani, hogy egy családon belül a gyermeknevelés kizárólag az édesanya dolga. Legalább annyira fontos tényező benne az apa is. Mi is együttes erővel neveltük a gyermekeinket, és lám, az odaadás meghozta a gyümölcsét! Valamikor nagyon sokat muzsikáltunk együtt mi négyen. A lányunk zeneművész lett, a fiunk pedig - noha műszaki szakember - szintén magas szinten műveli a zenélést. És ők is a zene szeretetére nevelik a saját gyermekeiket. Mind a hat unokánk valamilyen hangszeren játszik, és az egyik legnagyobb öröm mindannyiunk számára, ha együtt muzsikálhatunk. Most, hogy a nejem, Veronika már nincs közöttünk, a gyermekeimmel és az unokáimmal ugyanúgy együtt zenélünk, ha tehetjük, mint régen, és igyekszünk minél több időt együtt tölteni.
* Nem nehéz így, hogy ők külföldön vannak?
- Ez az ő választásuk volt, és én büszke vagyok rá, hogy a fiam és a lányom is megbecsült a szakmában. Egyébként nagyon sok olyan egykori és jelenlegi pályatársam, volt tanítványom, ismerősöm és barátom van itthon, akire mindig számíthatok. A születésnapomra megrendezett ünnepségre is sokan eljöttek csak azért, hogy felköszöntsenek. Ennél több nem is kell.
* A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség megalapításának kezdeményezője, azóta főtitkára. Ön szerint megtesz-e mindent a VMMSZ a vajdasági magyar művelődésért, illetve tehetne-e még érte többet is?
- Sokat tesz, és természetesen tehetne még sokkal többet is. Nagyon nagy segítség a szövetség számára, hogy áll mögötte egy szakmai fórum, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. E két szervezet között nem rivalizálás, hanem érdembeli együttműködés van. Ez nagymértékben segíti a munkánkat, hiszen tevékenységünk során gyakran tapasztaljuk hogy bizonyos emberek, intézmények nem értik meg, miben rejlik az amatőr népművelés jelentősége. Általában, ha nem versengésről, megméretésről van szó, akkor figyelmen kívül hagyják, valami értéktelennek titulálják.
* Miben rejlik az amatőr népművelés jelentősége?
- A közösségformáló és -megtartó erejében. Az amatőr népművelés ugyanis nem más, mint a szeretet lángja és hagyományaink tiszta forrása. A népművelők között érzelmi kötődés alakul ki, és az a nemzet már nem elveszett, amelynek tagjai érzelmi kapcsolatban állnak egymással.
* Pályája során eddig számos elismerésben részesült, és kezdeményezője volt annak, hogy a VMMSZ is létrehozzon díjakat, melyeket az arra érdemes művészeknek, alkotóknak ítél oda. Fontos az elismerés az ember életében?
- Rendkívül fontos, hiszen ez ösztönzi a további munkára. Én nagyon büszke vagyok az elismeréseimre, ugyanakkor érzem, hogy még többet kell nyújtanom a közösségnek. A VMMSZ által alapított és odaítélt díjakat például csakis olyan személyek kaphatják meg, akik valami igazán kimagaslót tettek a vajdasági magyar közösségért. Ez is volt a célunk: elismerni az arra érdemes emberek tevékenységét, és ösztönözni őket a további munkára.
Elismerései:
A Népért Tett Szolgálatok Ezüstcsillagos Érdemrendje (1978), Aracs-díj (2000), A Magyar Kultúra Lovagja (2003), A Szent György Lovagrend Lovagja, Wlassics Gyula-díj, Szabadka Pro Urbe Díja (2004), Magyarkanizsa Pro Urbe Díja (2004), a Szent György Lovagrend tiszti keresztje a Szent Koronával és az Anjou-liliommal (2006), Bácsgyulafalva emlékérme (2008)