Féltve őrzött kincseim között van egy régi zombori képeslapgyűjtemény, melyet a rövid összefoglaló szöveg tanúsága szerint abból az alkalomból tettek közzé, hogy 120 éve megjelent az első képes levelezőlap. A kísérőszöveg írója úgy tudta, hogy a Bécsben élő katonai földmérő, Petar Maniojlović elképzelése alapján a lap megszerkesztése a 19. századi hírneves szerb költőnek, Jovan Jovanović Zmajnak a nevével köthető össze. A szöveg szerzője szerint a költő 1870-ben Bécsben adta ki a Zmaj című szatirikus lapot. Csakhogy a szerb lirikus 1864 és 1869 között Pesten, majd pedig 1871-ig Újvidéken publikálta a korabeli visszásságokat kipellengérező újságot, így feltehetően a zombori képeslapgyűjteményhez írt szöveg adatai pontatlanok.
A bécsi Waldheim-nyomdában előállított képes levelezőlapról csupán annyit mondhatunk el, hogy azt Petar Manojlović 1871. május 19-én adta fel Bécsben a Zomborban élő Demeter Manojlović ügyvédnek címezve.
Mindezeket az adatokat Horváth József Szabadkai és palicsi képes levelezőlapok története, 1897-1945 című helytörténeti munkája is tartalmazza annak okán, hogy a képeslapok történetének rövid összefoglalását is megírja a szerző. A Bácsország Honismereti Társaság, A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság, valamint az Uropath Kiadó, Szabadka-Debrecen közös kiadása ez a kötet, melyhez Silling Léda írt előszót.
Mint elöljáróban mondottam volt, a zombori régi képeslapok gyűjteménye igen kedves nekem, hiszen az elmúlt ötven évben nem mindig tisztelték az előző korokból ránk maradt építészeti örökséget, és sok helyütt igencsak megváltoztatták a városképet az éppen hatalomhoz jutott városatyák. Sok minden esett áldozatául annak a gondolkodásmódnak, amely úgy vélte, és véli még ma is, hogy örökös emlékművet csak úgy állíthat valaki magának, ha az előtte élők hagyatékát lerombolja. Tipikus, a török időkből fennmaradt balkáni gondolkodás, amikor az a szólás járta, hogy senki sem tudja megmutatni nagyapja sírját, mert az minden esetben valahol másutt volt. A balkáni alatt nem a földrajzi koordináták meghatározta térségre gondolok, hanem a lélekállapotra, azokéra, akik azt hiszik, velük kezdődik a történelem.
Az anyagban kifejezésre juttatott emberi alkotások egyébként is a mulandóság bélyegét viselik magukon. Ez a sorsuk. Nem kell siettetni a folyamatot azzal, hogy, úgymond ''belesegítünk” a történésekbe. Gondoljunk pl. a porig bombázott Drezdára, meg sok más hasonló sorsot megért németországi városra. A régi minták alapján, hagyománykövető módon építették újjá őket. Ez civilizációs kérdés. Meg egy kicsit a kultúra meglétének a kérdése is.
A leckének, amelyet a térségünkben élőknek meg kellene tanulniuk, hogy megszabadulhassanak az elmarasztaló jelzőktől, annak kell lennie, hogy elsajátítsák, miképpen lehetne megőrizni városaink hagyomány által megőrzött sajátságait ebben a rohamosan globalizálódó világban. Mivel minden ember a saját környezetében tapasztalható jelenségek alapján fogalmazza meg véleményét a világról, feltételezem - nekem ugyanis nagy örömöm telik a zombori képeslapgyűjteményben -, vagyis inkább meg vagyok győződve róla, hogy minden tisztességes, magát szabadkainak valló ember örömmel fogja lapozgatni a szabadkai és palicsi képeslapok történetéről írott könyvet.
Sőt azt is kijelentem, nem ártana szerb nyelvre is lefordítani. Építészettörténeti szempontból és de a nyilvánosság tájékoztatása végett is szükségesek az ilyen jellegű könyvek. Meggyőződésem, hogy egyszer majd a mi vidékünkön élő emberek is erőteljesebben védhetik érdekeiket, és nagyobb mértékben vehetnek részt az életüket befolyásoló folyamatok - mint amilyen a városkép kialakításának a kérdése - alakításában, és képesek lesznek megálljt parancsolni a rombolásnak.
Mindazoknak - származzanak bárhonnan is -, akik szülőföldként szeretik Szabadkát, meg azoknak is, akik még közömbösek iránta, a figyelmébe ajánlom a szabadkai és palicsi képeslapok történetéről szóló könyvet. Néha bizony vissza kell pillantani a múltba ahhoz hogy alakítani tudjuk a jövőt.