Bence Erika (szerk.): A láthatatlan változat (Válogatás a Létünk négy évtizedének anyagából). Forum Könyvkiadó, Magyar Művelődési Intézet, 2011.
A Létünk folyóirat immár több mint 40 éves múltra tekint vissza, a negyvenedik évfordulót a főszerkesztő, Bence Erika egy szűk válogatáskötettel tette emlékezetessé. A negyvenéves termésből mindössze 15 tanulmányt válogatott össze (ezenkívül közli még a megalapításról szóló tartományi döntést és a bevezető sorokat). Azt is érdemes még elmondani, hogy a kötet mellé egy digitális adathordozó is jár, mely az összes szám cikkeit tartalmazza. Úgy hiszem, minden valamirevaló folyóiratnak ezt a példát kellene követnie, hiszen az a papíróceán -amelynek létrejöttében az újságtermékeknek jelentős szerepük van - csak így válhat jól ''hajózhatóvá”.
A szerző a kötet elején egy bevezető tanulmányt is közöl, mely meglehetősen empatikus, azaz nem ''oktalanul fölényes”, hanem elfogadó jellegű gondolatsort tesz közzé a lapról. Nem illeti éles kritikával az elmúlt évtizedek cikkeit, tisztában van ugyanis azzal, hogy a Létünk sem függetleníthette magát soha a politikai és társadalmi helyzettől. Valójában a Létünk a mindenkori társadalmi háttér valamilyen leképezése, bár ennél azért sokkal több, hiszen minden korszakában megjelent az érték és az a fajta minőség, amiért egyes cikkek ma is érdemesek az olvasásra, sőt az újbóli megjelentetésre is. Persze sok olyan szöveg is helyet kapott a lapban, amelyeknek csupán ''helyi” értéke volt, vagyis az a szerepe, hogy az ''önigazgató” társadalomról mondjanak dicshimnuszokat, ismételgetve az akkor aktuális ''grammatikai szerkezeteket”.
A válogatás, úgy vélem, a mostani ''szerkesztéspolitika” nyitottságát tükrözi. A szövegek között van természettudományi, szociológiai, jogi, történettudományi, néprajzi és irodalomtudományi is. Ezenkívül olyanok, amelyek a vajdasági magyarság élethelyzetével foglalkoznak, de olyanok is, amelyek ''csupán” tudományosak. Több olyan szöveg is olvasható volt benne, amely nem magyarul íródott, hiszen az is jellemzője volt a folyóiratnak, hogy (különösképpen a 90-es évektől) fordításokat közölt. A szövegek sora azok megjelenési időpontját követi, azaz az egyedüli szervezőelv a szövegek megjelenésének sorrendjét illetően a kronológiai rend volt.
A kötet első újraközölt tanulmánya vajdaság népesedésével foglalkozik (Györe Kornél: Vajdaság népeinek és nemzetiségeinek területi megoszlása, különös tekintettel a tartomány magyar népességére). A szerző olyan alapos és tárgyszerű, amilyen csak lehetett, és noha nem von le komoly következtetéseket, a munka felveti azt a kérdést, hogy vajon nem lett volna-e értelme egy hasonló tanulmány megírásának minden évtizedben (a népszámlálási adatok közzététele után). A második munka politikai megrendelésre készült, minthogy a korszak politikumának az egyik fontos célja a lakosság vagyoni különbségének csökkentése volt. Ezért Rehák László szociológus, az akkori főszerkesztő, alaposan megvizsgálta a kérdést, és javaslatokat fogalmazott meg a hatalomnak. A következő tanulmány Várady Tibor tollából származik, és a művészi, de főleg a nem művészi, azaz a ponyvaszerű önkifejezés és az állam viszonyát vizsgálja. Egyrészt szó van benne a művészi produktumok alkotóinak perelhetőségéről, Veronese Utolsó vacsora című festménye kapcsán, másrészt pedig a kevésbé művészi, a ''ponyva” lehetséges hozzájárulásáról a társadalmi béke fenntartásához, ahogyan ezt Marx értelmezte is. A szerző végül a ponyva kiadásának egy lehetséges magyarázatát adja, és azt is, hogy mi módon lehetne a kiadókat érdekeltté tenni a ''nem ponyva” megjelentetésében. A Körmendi Ferenc tolla alól kikerült mű végkövetkeztetése egybeesik az előzőével (vagyis azzal, hogy növelni kell az olvasóközönség műveltségi szintjét), csakhogy erre a megállapításra teljesen más gondolatmenettel jut el. A szerző az esztétikai, a matematikai és a kísérleti visszatükröződéséről értekezik, és ezt egészen érdekesen teszi, József Attila-idézeteket, ábrákat és matematikai képleteket is segítségül híva. A kötetnek talán ez a legsokoldalúbb cikke. A válogatásból nem maradhatott ki Bori Imre sem, aki a Híd József Attila-képét taglalja.
A Létük második évtizedét, az 1981 és 1990 közöttit, meglehetősen kevés cikk illusztrálja, mindössze három, ráadásul mindhárom fordítás. Dömötör Tekla néprajzi témát dolgoz fel, a Női tilalomhoz fűződő etiológiai mondákkal foglalkozva. Jürgen Habermans, a korszak egyik legnagyobb autoritású szociológusa a rekonstruktív és megértő társadalomtudományokról értekezik egy, a Berkeley Egyetemen elhangzó előadásban. Mint oly sok filozófiai és szociológiai eszmefuttatás, ez is meglehetősen nagy társadalomelméleti előzményre hivatkozik, és a nyelv, ill. annak funkcionalitására is kitér. Végül nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a történések kontextusa vajon mennyire hat azok értelmezésére. Pierre Rosanvallon azt a körülményt fejtegeti, hogy a társadalom - annak liberális eszméktől hajtott változása miatt - egyre nehezebben ismerhető meg, és célként annak átláthatóbbá tételét jelöli meg, miközben szociáldemokrata szempontból vizsgálja a kérdést, a keynessi modell túlsúlyát megkérdőjelezve. E tanulmánynak megújult aktualitást adnak mindennapjaink eseményei.
A harmadik évtizedben, az 1991 és 2001 közötti időszakban megjelent számokból mindössze két cikket emelt ki a szerkesztő, mindkettő államjogi kérdésekkel foglalkozik. Dragoslav Grujić és Harold J. Berman tollából.
Az utolsó évtizedből több munkát közölt a szerkesztő. Szalma József Alkotmány és jog Szerbiában és Jugoszláviában címmel értekezett, Pál Tibor Az igazság, a politika és a tudomány címen tette közzé írását a 2001-ben kezdődött kutatásokról. Ezek a második világháborúban elkövetett erőszakcselekmények vizsgálatáról szóltak. A szerző a kutatásszervezés buktatóiról és eredményeiről írt, hogy végül az arról szóló konferenciáról számoljon be. Jung Károly Hunyadi János származáslegendájának/származáslegendáinak kérdéseihez szólt hozzá, ill. foglalta össze az eddig ismerteket. Rajsli Ilona Képek és motívumok a Szent Erzsébet-legendában címmel közölt tanulmányt. A folyóirat nyitottságát mutatja, hogy a kötet lezárásaként Vincze István csillagászati cikkét is beválogatta a szerkesztő (Gázkorongok a korai típusú fedési kettős csillagokban).
A Létünk közreadott válogatása, úgy vélem, nem annyira a folyóirat múltjáról szólt, sokkal inkább a jelenéről, amelyben az egyedüli mérce a közölt tanulmányok minősége, azaz tudományos értéke.