A kezdetektől a végkifejletig
VAJDA Gábor
2004.09.22.
LIX. évf. 38. szám

Tari István: Akarsz egy Jugoszláviát?Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2002Tari István a legújabb könyvében többnyire élő vagy a közelmúltban elhunyt emberek vallomásai alapján, de a saját tapasztalatára is támaszkodva, az elmúlt nyolcvan év délvidéki magyarjainak rabságélményét mondatja, illetve mondja el...

Tari István: Akarsz egy Jugoszláviát?
Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2002
Tari István a legújabb könyvében többnyire élő vagy a közelmúltban elhunyt emberek vallomásai alapján, de a saját tapasztalatára is támaszkodva, az elmúlt nyolcvan év délvidéki magyarjainak rabságélményét mondatja, illetve mondja el. Alkotóművész számára nem veszélytelen ez a terület. Nem azért, mintha a szókimondás nagyobb kockázattal járna mostanában, hanem amiatt, mert a publicisták és az írók általában már-már túlságosan otthonosan érzik magukat a kisebbségi lét keserveinek feltárásában ahhoz, hogy valami tartósan magával ragadót, újdonság erejével hatót mondhatnának. Az anyanyelv és kultúrája iránti kötelezettségüket ma a legtöbben a nemzeti sérelmek különböző szintű és módszerű elősorolása által róják le.
Ennek dacára megéri, hogy Tari vállalja a kockázatot. Elsősorban azért, mert érezhetően akkor is dokumentumok alapján dolgozik, ha a stilizálással a saját véleményét is beledolgozza a szóra bírt ember panaszába. De amiatt is, mivel egyes szociográfiai pillanatfölvételeivel a beszélő nyelvjárási sajátságait, műveltségi nívóját is tükrözteti. Ez pedig azt jelenti, hogy hosszú évek alapos munkáját tartalmazza ez a kötet, amely csak ott szerepelteti közvetlenül a szerzőt, ahol annak sorsa szervesen kapcsolódik a mindenkit érintő közös témához.
A szerző tisztázott, igen határozott értékelvek szerint dolgozott. Szempontja főleg azért rokonszenves, mert előítéletmentes, tehát tartózkodik attól, hogy az egyik nemzetet rossznak, a másikat jónak mutassa be. Jellemző, hogy egyik vallomástevője, a magyar érzelmű hajdani szépség nem tagadja, hogy annak idején egészen mást vártak a magyarok bejövetelétől. Ti. ,,...a lopókból meg a kurvákból lettek a legnagyobb magyarok. (...) Ők tudják a legjobban verni a díszlépést. Ők énekelnek a leghangosabban.” (A szabad rablásé lett a jövő)
Tari könyve persze nem róluk szól, hanem azokról, akiknek évtizedeken át többé-kevésbé másodrangú polgárokként kellett bűnhődniük azokért a nemzeti díszlépésekért, amelyeket nem ők s nem is a szüleik vertek. Először a Sajkás-vidékről elűzött egyszerű embereket szólaltatja meg, akik később még látogatóként se merészkedhettek vissza oda, ahol pusztán a magyar-létük volt a bűnük. A Kelet-Bácskából Nyugat-Bácskába kényszerítettek a megfélemlítettségükben s a még nem teljes beolvadtságukban eleven bizonyítékai a titoizmus lényegi embertelenségének. Egyedi esetek ők, s a beszéltetőjük sajátos feszültséget teremt, amikor a ,,fölszabadulás” hónapjaiban és éveiben bekövetkezett lelki (részben testi) megsemmisítésüket a jelenükkel összefüggésben mutatja be. A vallomások tanúsága szerint a magyar felelősök elmenekülését követően a tömeges gonosztettek elsősorban a helybeliek bosszúból fakadó vagyonszerzési akciói voltak, amelyek kapóra jöttek a lakosságot a délszlávok javára homogenizálni kívánó hatalomnak.
A megszólaltatott túlélőkből nem a gyűlölet beszél, hiszen a hóhérok, akár megbűnhődtek, akár nem, már nincsenek az élők sorában. Vádjuk nem kizárólag a jórészt átszenvedett évtizedeknek magukat ügyesen álcázó rendezői ellen irányul, hanem azok ellen a magyarok ellen is, akik a nemzeti felsőbbrendűségüket erőszakosan érvényesítve, nem pedig emberségesen bizonyítva foglaltak vissza valamennyit a hajdani Nagy-Magyarország területéből. Annak dacára azonban, hogy a szerencsétlen magyarok az ártatlan szerbek elleni atrocitásokról is tudnak, a mind a mai napig tartó bűnhődésüket kimondhatatlanul igazságtalannak érzik.
Tari embereinek tudatában a jelen és a távolmúlt közvetlenül szomszédos egymással. A megsemmisített magyar felsőbbrendűséget 1944 végétől a mind a mai napig tartó szerb dominancia váltotta fel. Állami és közintézményi támogatással, hiszen ártatlan áldozatoknak főleg csak a Tiszába és a Dunába lőtt szerbek tekintendők, a ,,fasiszta” magyaroknak (vagyis a zömükben teljesen ártatlanul meggyilkoltaknak) a dögtemetőben vagy jeltelen sírban a helyük. Az író a tömegpszichózisnak e mélységeibe ereszkedvén címszerűen is kimondja könyve egyik főgondolatát: együtt élünk a gyilkosokkal. S ez az állítás azokra a legújabb kori bűnözőkre is vonatkozik, akik az elmúlt évtizedekben beléjük sulykolt nemzeti felsőbbrendűségtől vezérelve követték el rablógyilkosságaikat a Nagy-Jugoszláviáról levált utódállamok területén.
Tari István alkotói bravúrja a jól működő szintetizáló erőben rejlik. Egy kétszáz oldalas könyvben eddig még senki sem mondta el olyan sokoldalúan, konkrétan és olykor általánosítva, a délvidéki magyarokat ért megaláztatások különféle fajtáit: a fizikai (külföldi) munkára ítéltséget, a kötelező szolgaságot, a fokozatos lemondást az anyanyelvhasználatról, a hadi eszközként való működtetést, a megfosztatást az egyéni és nemzetközösségi múlttól, a belenyugvást az élettér elvesztésébe.
Írónk a konkretizálás, a meggyőző erő mestere. Például olyképpen, hogy önmagát szólaltatja meg. Saját katonáskodására emlékezve, magyarázat helyett az eseményekre összpontosítva figyelmét, azt beszéli el, hogy álcázott formában és kisebb arányokban a békebeli korszakban is az történt, mint néhány éve, illetve ma. Elég volt egy lerészegedés ahhoz, hogy a vademberi tulajdonság gyilkos erővel törjön felszínre. Egy másik szövegében a németországi munkavállalással szétszakadt félírástudatlan család tagjainak a levelezéséből közöl. El lehet képzelni, kik és hogyan taníthatták ezeket az embereket az anyanyelvükre, minthogy többnyire úgy írnak, mintha a Magyarzó Pistikével versenyeznének a szabálytalanságokban (Van egy Németországunk). Ennek egyik főokát azonban nem itt, hanem egy másik történetben találjuk meg. Ebben (Fekve kapált) egy magyar férfinek a következőket mondja az egyik (legjobbnak tudott) szerb barátja: ,,Tudod-e, hogy mikor voltál te a legjobb magyar? (...) Emlékszel-e még arra, amikor osztálykiránduláson voltunk Belgrádban? (...) És emlékszel-e még arra, hogy anyádnak nem tudtad magyarul megírni a képeslapot? (...) No, akkor voltál te a legjobb magyar!” Egy másikban azt beszéli el egyes szám első személyben, hogyan csinál gyilkost az államerőszak egy családapából, mikor mint tartalékos tisztet kikényszeríti a frontra. Érezzük, hogy a névtelen nem a saját nyelvén, hanem az író stílusának közvetítésével beszél. Amit mond, tudtuk, tudjuk. Mégsem akarjuk elhinni, úgyhogy szenzációként hat ránk az egyáltalán nem szó szerinti vallomása: ,,Torkig vagyok a hivatásos katonatisztekkel is. Annyira beszariak, hogy az már nevetséges. Lépésről lépésre haladva, nehéztüzérséggel szétlövetni egy falut -- csak ehhez értenek. Legalább annyira utálnak ők bennünket, magyarokat is, mint a horvátokat, akikkel egy nyelvet beszélnek.”
A könyv végén napló formájában újra közvetlenül veszi át a szót az író, hogy -- miként másutt is e könyvben -- az eredeti természetet, az ember és a kert kapcsolatát az egyetlen elérhető testi-lelki kapaszkodónak sugallja abban a háborús szörnyűségben, amely csupán a túlzófoka a bennünket már nyolcvan éve fojtogató nyomornak. A növény- és állatvilág, valamint a vele bennünket összekötő munka az egyetlen komoly támpont, amely meg- és itt tarthat bennünket a Délvidéken, sőt fölényérzetet válthat ki bennünk azokkal szemben, akik kapálni is csak fekve tudnak.
i Attila rajza
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..