Pesitz Mónika, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művésze vehette át a 2012/2013-as évad legjobb női főszereplőjének járó elismerést a szakmai zsűritől. Alfred Jarry: Übü király — avagy a lengyelek című előadásban ő formálja meg Übü mamát. Ezt az alakítását díjazta a szakma. A színésznő egyébként néhány éve színházi jelmez tervezésével is foglalkozik, a társulat több előadásához ő álmodta meg a kosztümöket.
* Hogyan értékeled a 2012/2013-as évadot?
— Nem volt megterhelő számomra, egy szeptemberi és egy májusi bemutatóm volt mindössze. Közben ott voltak az irodalmi estek, a kArcok, amelyekben részt vettem, és nagyon élveztem őket. Ezek is előadásszámban mentek, ugyanolyan izgalommal készültem a versmondásra, mint egy-egy szerepre. Színészileg nem tartogatott nagy kihívást számomra az elmúlt évad, hiszen csak egy kis epizódszerepben játszottam, a Cseresznyéskertben. G. Erdélyi Herminától vettem át ezt a szerepet. Több előadásban rám bízták viszont a kosztümtervezést, és ez elég elfoglaltságot adott. A kosztümtervezésre három éve kaptam lehetőséget Mezei Zoltán társulatigazgatótól, s ez a munka lett a másik nagy szerelmem. Nagyon büszke voltam, amikor a honlapunkon azt láttam, hogy a nevem mellett az áll, hogy: színész, kosztümtervező. A jelmezalkotás mindig is a hobbim volt. Most, hogy munkaként is űzhetem, nagy boldogsággal tölt el.
Ebben az évadban két jó szerepet kaptam, és a Népszínházban nem terveztem ruhát, de például a kArc irodalmi esteken ezen a téren is közreműködtem. Az Übü király esetében a társulatvezetőnk megkérdezte tőlem: ha választhatnék, hogy Dömötör András rendezésében játszom, vagy ruhákat tervezek az előadáshoz, én a tervezést választottam volna, mert színészként már dolgoztam Andrással, s úgy gondoltam, most kipróbálom magamat jelmeztervezőként. Sajnos, nem így alakultak a dolgok, ugyanis Dömötör András rendező úgy gondolta, nekem adja a női főszerepet. Természetesen nem esett rosszul, hogy játszanom kellett. Ismételten nem derült ki, mi az, amit jobban szeretek: a színészetet vagy a tervezést. Talán mindkettő ugyanolyan fontos a számomra.
* Az évad első bemutató előadásában, a Tapasztalt asszonyban is játszol. Ettől a darabtól mit kaptál?
— A Tapasztalt asszony próbafolyamata teljesen eltért az eddigiektől. Az egész előadás improvizációra épült, tehát nem a már megszokott „itt a szövegkönyv, itt gyere be, ezt és ezt csináld” dolog volt. A próbákon témákat kaptunk a rendezőtől, Tasnádi Istvántól. Ezekből jeleneteket kellett készítenünk. István kamerával rögzítette őket, majd otthon leírta a látottakat. Így állt össze az előadás. A szövegkönyv csak a bemutató előtt pár nappal készült el. Ilyen sem volt még mostanában! Nem is volt nagy szükségünk a megírt szövegre, mivel ezt magunk találtuk ki. Nagyon érdekes volt, amikor gyorsan ki kellett dolgozni egy-egy témát, automatikusan pattant ki mindenkiből az ötlet, de amikor a próbafolyamat alatt ismételni kellett a dolgokat, már nehezebbé vált a hitelesség elérése, nehéz volt visszahozni magát az érzést, a hangulatot. Laza, jókedvű munka volt, és számomra nem igazán megterhelő, amit végül a közönség is nagyon szeret. Továbbra is úgy gondolom, hogy vannak szép és szörnyű női sorsok, és léteznek szörnyű és szép férfisorsok is, illetve vannak izgalmas emberi sorsok. Nem derült ki számomra, hogy kinek nehezebb a dolga. A mi előadásunkban állítólag a nőké a főszerep, ugyanakkor több férfi játszik benne, mint nő.
* Később következett az Übü király — avagy a lengyelek...
— Übü mama, mint minden szerep, szintén egy kihívás volt. Tudom, közhelyként hangzik, de így volt. Igazából azonban Dömötörrel dolgozni volt az igazi kihívás, mert egy számomra furcsa világa, gondolkodása van, amire rá kell állni, meg kell érteni. Szerintem minden szerep egy kihívás volt ebben az előadásban, mert közösen kellett megtanulnunk azt a nyelvet, amit András „beszélt”. Sokáig nem tudtam meddig mehetek el, mi a sok, mennyi az elég. Mindig kérdezgettem a rendezőt, hogy nem sok? Biztos? Szükség volt egy kis időre, hogy merjek szabadon mozogni.
* Mit érzel egy-egy előadás után?
— Ez változó. Az Übü nem volt egy zökkenőmentes próbafolyamat. Januárban kezdtük el a munkát, februári bemutatóra számítottunk, de technikai okokból a bemutató májusra tolódott el. Így a félkész előadást február elején lefagyasztottuk, és májusban tíz nap alatt állítottuk össze. Időközben megsérült a jobb könyököm. Nem tudtam hajlítani a kezem. Fél kézzel bénáztam végig az utolsó hetet. Az előadás, illetve a bemutató után csak arra tudtam gondolni, hogy sikerült tíz nap alatt, varrott kézzel megcsinálnom a szerepet. Másnap már utaztunk is, Budapesten játszottuk a Tapasztalt asszonyt.
* Übü mamára felfigyelt a szakma. Az évad legjobb női főszereplőjének járó elismerést vehetted át a gálaesten. Mit éreztél abban a pillanatban?
— Amikor kimondták a nevemet, nagyon meglepődtem. Kellett egy kis idő, hogy felfogjam, mi történt. De nagyon jólesett az elismerés. Adott egy löketet a következő évadra, meg egy kis jókedvet a játszáshoz.
* Hogyan hatnak rád az elismerések?
— Én lassabban dolgozok fel mindent az életben, sokat mérlegelek, sokat kételkedek. Ezért az elismeréseket is mindig megkérdőjelezem, hogy megérdemlem-e. Az biztos, hogy időnként jólesik az embernek, ha dicséretet kap, vagy pozitív visszajelzést, mert az új erőt ad a további munkához.