A mindennapok valóságában ott van az oly gyakran fogyóban lévő türelem. Az elmaradt gesztusok, a ritkábban hozott virágok, a gyerekzsivaj, az élet zaja. A valóságon nincs filter. Kompromisszumok viszont vannak, néha csendes kitartás is. De miről is szól egy párkapcsolat és főleg egy házasság? Arról, hogy két ember hogyan tanul meg együtt élni a mindennapok valóságában. Közös döntéseket hoz. Beosztja az életre szánt eszközeit. Néha látástól vakulásig dolgozik. Kötelezettségeket teljesít. Gyereket nevel. Nem a gyertyafényes vacsorákról szól minden. Ezért talán mégsem olyan rossz, hogy évente legalább egyszer — ha a lehető legharsányabb, fogyasztói társadalmat hergelő módon is — emlékeztet bennünket a nagyvilág arra, hogy a szerelemnek ünnepe is van. Melyben ott van a romantika, az egymásnak szerzett önzetlen öröm és a törődés is. Ne legyünk szigorúak a Valentin-nappal.

A házasság hetéről is érdemes beszélni. Ezt a kezdeményezést még Richard és Maria Kane indította el az Egyesült Királyságban 1997-ben. Egy egész héten át hangsúlyozzák a házasság, a család fontosságát. Meggyőződésem, hogy Vajdaságban a család még mindig erős vár. Ha az életünk nem is hasonlítható egy modern metropolisz folyton utazgatós, zsibongó ritmusához, ahol általában minden változik — még a biztosnak hitt hagyományos értékek is —, nekünk is kijutottak a magunk kihívásai: a külföldi ingázás, a munkahelyi bizonytalanság, a túlzott hajtás próbára teszi a kapcsolatokat. Egyensúlyban tartani a munkát a magánélettel, a gyereknevelést a mindennapi teendőkkel — ha ezt elérjük, az már fél siker. A másik felét pedig a sokszor láthatatlan gesztusok teszik ki: ha levisszük a szemetet, meglepjük egy kávéval a másikat, vagy csak egyszerűen mellette vagyunk, és meghallgatjuk, milyen volt a napja.

Akik ezt évtizedek óta kitartóan teszik, azok az igazi hősök.