Dr. Gubcsi Lajos

* Hogyan lesz egy közgazdászból, pénzügyi szakemberből, újságíró-szerkesztőből irodalmár, a művészetek pártfogója?
- Az élete neveli azzá. Az, hogy keresi a szépben az állandót. Nem mondhatjuk, hogy ez ma megvan a levitézlett gazdaságpolitikákban, az pedig, ahogyan a pénzt minden közepébe állították a hatalmaskodók, számomra elfogadhatatlan ízléstelenség. Ezért nem leltem már örömömet a szakmámban. A művészet, a kultúra a mostani társadalmi váltások mostohagyereke. A gyenge láncszem, a kiszolgáltatott nő. Ezért vonzott ez már a 80-as évek közepétől. A Magyar Művészetért Díj így vált a szerelmemmé a nem valóságos szeretők világában: a gyermekemmé is, amelyet míg élek, meg nem tagadhatok; s ha meghalok, a fiaim éltetik tovább. Ezért a kérdésre adott válasz örök érvényű: most a szépírással szolgálom legjobban a szépet és a szegényt.
* Lírai hangvételű versein kívül hazafias prózai műveivel is találkozhatunk. Minthogy éppúgy az Alföldön született, akárcsak Petőfi, ezért gyakran állítja őt és költészetét prózái és versei középpontjába. Mondhatjuk azt, hogy Ön a jelenkor ,,Petőfije'?
- E kornak nincs Petőfije. Ez a szürke kompromisszumok és az égbekiáltó gyávaságok kora, ezért képviselői, szimbólumai is ilyen emberek: a harácsolók diadala ez a kor. Engem Petőfi sajátos, hihetetlen és követhetetlen szabadságvágya nyűgöz le egész életemben: az, hogy egyetlen mozdulattal, előre tudva képes volt feláldozni a legtöbbet, amit az ember adhat. Az életét. A világ egyik legnagyobb forradalmára, és legzseniálisabb költője. Az egész világ méretében, valamennyi kort beleértve. Nagy jövőre hivatott az a nép, amelynek Petőfije született, és akit így a szívében tart. Természetes, hogy ő határozza meg szépírásomat: a kiskun szabadság és végtelenség.
* Kétségtelen, hogy a határon túli magyarok sorsát a szívén viseli. Erre utal az egyik prózabéli idézete is, mely szerint a Délvidék tulajdonképpen szülőföldjének a meghosszabbítása...
- Négyéves koromig emlékszem vissza a fontos dolgokra. Azóta tudom, hogy nekem egy nagy és nemesen szép népem van, egy hős nagy családom, amelyik mint az anyaméhet védi és tiszteli a Kárpát-medencét. Bennem soha nem voltak határok. A szívünkben forró vér száguld, ott nincs helye rajzolt vonalaknak. Az én hazám ott van, ahol magyarok élnek. S nekem nem magyarabb az, több joga sincs, akinek az a szerencséje, hogy államot alkotó földrajzi helyzetben van. Az állam csak egy szerencsés formáció, az állam a jogunk. Az anyánk azonban a nemzetünk, Újvidéktől Bártfáig, Munkácstól Felsőőrig. A Délvidék pedig?... Az a világ, amelyik a legtovább tartotta oda vérző testét a törökkel szemben, Európa védelmében. Természetes, hogy ugyanaz a futóhomok a mi legszilárdabb talajunk a Bácskában, a Bánátban és a Kiskunságban. És mi ezt a futó, hűtlen homokot termőfölddé tettük, odaszögeztük az otthonunk mellé. Ezt csak az érti, aki itt él. Ennyiben persze Petőfi lelkét érzem magamban, az ő városában éltem, az ő háza előtt álltam meg, az ő dajkájának dalaival volt tele az én életem is. A hazaszeretet azt is tartalmazza, hogy hány embert s kiket szeretünk e hazában.
* A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának alapító elnökeként - az anyaországi művészek mellett - szorgalmazza a határon túli művészek elismerését is. Ezzel valójában az egyetemes magyar kultúrát, szellemi örökségét igyekszik ,,átmenteni' a jövő kor számára?
- Egyértelműen. Nincs hazai és határon túli magyar művészet. Legfeljebb az elismerése más, mostohább Beregszászon, mint Budapest belterjes belvárosi köreiben. Önző a belváros. Magát kiáltaná ki értéknek, a legfőbb szellemi központnak. Pedig a művészet alkotó erejében mérve az összhatását, ez az erő nem több, mint amennyien ott laknak az egész nemzethez képest. Ki meri azt állítani, hogy a belváros művészei tehetségesebbek, mint a mezőségi táncosok, a székelyföldi vagy a szabadkai költők, írók; ki gondolja, hogy a legdivatosabb pesti színház színészei jobbak, mint a kolozsváriak, a kassaiak? Tudom, ez az önző, rátenyerelő elfogultság - hatalomszerzés - sokak sajátja a fővárosban. De tévednek, s ezt meg kell nekik mondanunk, úgy, hogy a süket fülük is meghallja. A Magyar Művészetért Díj ezt tükrözi a 220 nevével: ősi tehetségű magyar művészekkel Amerikától Korondig, a költészettől az építészetig. Ez az életem büszkesége. Mindenki él valami fontosért - én már lassan húsz éve tudom, hogy a gyerekeim mellett ezért élek. Sok más hívságot félretettem, hogy ez az épületem - az én személyes szentélyem - soha ne omoljon össze. Lajkó Félix és Király Ernő, Herceg János, Fehér Ferenc és a táncművész Nagy József neve fémjelzi eddig nálunk a Délvidéket, de tudom, hogy e sornak nincs vége. A Magyar Művészetért Díj a legátfogóbb magyar művészeti elismerés. És a legnagyobb privát-közösségi is: nem kell a másra fordítható közpénz s az azzal járó kormánybefolyás - de nem engedtük belecsúszni senki pénzes magánzsebébe se.
* Egykori újságíróként, külpolitikai szerkesztőként hogyan látja a jelenlegi magyar kormánynak a határon túli magyarsághoz való viszonyulását?
- Gyalázat, megcsúfolása annak, amiért mi vagyunk. Öntelt, szánalmas, tuskó. Csak nehogy a tuskóból valaki dorongot faragjon, s a hátukon táncoltassa. Én még soha életemben nem éreztem, hogy létezne bármilyen olyan összefüggés, amely miatt azt mondhatnám: szégyenletes, hogy az én országom ezt és ezt teszi. Most, december 5-ével elérték ezt. Eddig azt mondtam: ez az én országom, az én hazám. Azóta azt mondom: a haza az enyém, a kormányát vigyétek. Hogy jön ahhoz bármilyen, valamennyire is épelméjű politika, politikus, hogy azt gondolja, eldöntheti, ki és hogyan tartozik a nemzethez, és hogy neki bármilyen felhatalmazása volna bármilyen korlátozásra. A beteges és kezelhetetlen hatalmi dölyf tátott szájjal ordibált. Félrevezették a lakosságot. Hiszem, hogy nem sokáig tehetik, ezt a bűnt - hogy bűn vagy hiba, azt hagyjuk, mert mindkettő - le nem mossák. Pedig a sors és az idő ezen ostobák kezébe adta, hogy akár lehettek volna dicsőséges fejezet is. Persze, a sors nem vak: politikai vakok kezébe nem teszi magát. A bűn után bűnhődés jár.
* Az Üzenet a végekről című sorozata negyedik kötete - Erdély, a Felvidék és Kárpátalja után - a Délvidék lesz. Mikorra várható a díszalbum megjelenése?
- Most A Magyar Művészetért égisze alatt megjelenő bibliofil sorozat 14. kötetén dolgozom, Summa címmel egy lírai regény, amely karácsonyra jelenik majd meg külön ünnepi kiadásban, s valójában a nagyközönség számára jövő januárban, a Himnusz, a Magyar Kultúra Napján. De már folyamatosan dolgozom a Délvidék Üzenetén. Nyáron fotózunk. A Délvidék alatt a történelmi egységet értem, tehát Szlavóniát, Horvátországot, Szlovénia nagy részeit is. A zöme természetesen a Vajdaság. Hihetetlen és összegzés nélküli kulturális kincs gyűlt össze itt is az évszázadok alatt. Az építészet, az irodalom, az zene, a népművészet, a képzőművészet, a fotó együtt alkotja ezeket az üzenet-albumokat: azt üzenik, hogy itt voltunk, vagyunk több mint ezer éve, alkotó erővel tele, egy szép, a gyerekeinket védő világért. Aki a gyerekét tisztességesen útnak indítja, az a legnagyobb magyar. A művész gyereke a műve is.
* A közelmúltban Szabadkán járt. Jelszava: a jövő értelmisége. A fiatalabb korosztály felé fordul, és ezt mi sem tükrözi jobban, mint hogy három intézményünknek - a szabadkai Tanítóképző Karnak, a Városi Könyvtárnak és az újvidéki Magyar Tanszéknek - adományozott saját köteteiből. Véleménye szerint a délvidéki - és általában a magyar - ifjúság méltó arra, hogy ,,tovább vigye a fáklyát' a kijelölt úton?
- Csak ők tehetik, ki más? De ennél többről is szó van a döntésemben, hogy a fiatal korosztályok felé fordulok minden téren. Mint mondtam, a szürke kompromisszumok korát éljük, és ez az én korosztályom jelzője. Szeretnék ettől elfordulni, nem váddal, hanem előre. Lassan 100 éve, hogy félholt korosztályok születnek egy félholtra vert Kárpát-medencében. Most az első alkalom, hogy ez ne így legyen. A szabadság lehetősége adva van, ahol nem érték el teljesen, ott is csak annyi maradt, hogy nyújtsák ki jól a kezüket, a sövény mellett leselkedő szomszéd nem vághatja le többé baltával. A gyávaság oka mindig képzetlenség is. A mostani, új korosztályok útjában nem áll semmi, hogy nemzetközi mércével is magas szinten legyenek szakemberek, éles, okos elmék. A szabadság és a tudás együtt legyőzhetetlen. A megalkuvások kora után jöjjön most az ő koruk. Soha nem lehet majd annyira öreg a szívem, hogy ezt ne így lássam.