home 2023. február 04., Ráhel napja
„A gyermekirodalmat véresen komolyan kell venni”
Gyurkovics Virág
2013.11.20.
LXVIII. évf. 47. szám
„A gyermekirodalmat véresen komolyan kell venni”

Darvasi László író, költő, újságíró, szerkesztő. Pedagógiai munkássága révén mindig is kötődött a gyermekekhez, a gyermekirodalom és a mesék, mondák világához pedig saját csemetéje vitte közelebb. A népszerű Trapiti-könyvek szerzője nemrég a szabadkai Városi Könyvtár gyermekosztályának meghívására érkezett hozzánk, hogy találkozzon olvasóival, az általános iskolásokkal. Darvasi Lászlóval a gyerekirodalomról, az olvasói szokások átalakulásáról és a könyv mai helyzetéről beszélgettem.

Felnőtt íróként kezdte a pályáját, most mégis gyermekíróként mutatkozott be Szabadkán. Melyik irányvonal áll Önhöz közelebb?

— Olyan írónak tartom magam, aki gyerekekkel is foglalkozik. Számomra ez éppúgy az íróság része, ám nyilván más fajtája. Érdekes, hogy felnőtteknek tartott író-olvasó találkozó előtt már nem izgulok, viszont a gyerekek előtti fellépés alkalmával mindig izgatott vagyok.

A gyermekszövegekben gyakran érezhető egy bizonyos fokú didaktikusság. Hol húzódik az a határ, ahol még nem túl szuggesztív, ám már célba ér a mondanivaló?

— Maga a gyermekirodalom a XX. században alakult ki, akkor kezdtünk el tudatosan a gyerekeknek írni, és ez a tudatosság hozza magával a didaktikusságot: mindenáron valami morális alapvetést akarunk lefektetni a gyerek számára. A jó író szerintem ösztönösen érzi, hogy mikor elég a didaktikából. Ehhez azonban az embernek bele kell feledkeznie a saját dolgába, és nemcsak tanítói szemmel nézni arra, amit csinál. Nagyon fontos, hogy nem szabad gyerekesnek lenni, tudatosan lejjebb tenni a mércét. A gyerekirodalom legnagyobb veszélye az, amikor gügyög. Véresen komolyan kell venni, ez a lényege.

Trapiti című regényében felbukkan a Piroska és a farkas története, a farkas azonban nem eszi meg a nagymamát. Ezáltal kizökkenti az olvasót azokból a berögződött mesemodellekből, amelyeket már mindenki ismer. Miért?

— A mesélés és egyáltalán a világnak az elbeszélése nem más, mint mozgásban levés, egy élő, eleven, folyamatosan történő dolog. Ha viszont a meséket úgy fogadjuk el, hogy azok szentek és sérthetetlenek, megkövesedett történetek, akkor lassan elvesztik a mobilitásukat, az életszerűségüket. Szerintem hozzá lehet nyúlni akár a legféltettebb meséinkhez is. Ehhez folyamodtam az úgynevezett felnőttirodalomban is. Van néhány olyan Jézus-novellám, amely — nem azt mondom, hogy szembeszegül az evangéliumok történetkezelésével, de — egy más aspektust igyekszik láttatni. Rendszeresen írok felül vagy értelmezek újra történeteket. Ezt a gyerekirodalom esetében is meg lehet, és meg is kell tenni.

Mit gondol, vannak olyan értékek, amelyeket a számítógépes játékokon felnövő gyerekek már nem kapnak meg?

— A morál nagyon alkalmazkodó, ott van a számítógépes világban is. A mai gyerekek éppolyan teljes lények — csak másképp —, mint amilyenek az előbbi nemzedéktársaik voltak. Nem az ember silányodik el vagy válik morálisan mind kétségesebb kreációvá, hanem a kultúra alakul át, és ez újfajta olvasási szokást, szemléletmódot, kultúrakezelést hoz magával. Sokszor ezt az idősebb nemzedék nem tudja elfogadni, pedig így volt vele is, amikor ő volt fiatalabb. Azt gondolom, minden emberi alapérték megmarad, csak más formát ölt. Nem a számítógép fogja elrontani az embert, mivelhogy az általában önmagát rontja el.

Ebben az időszakban, amikor a kultúra átrendeződik, maradhat-e az irodalom — akár gyermekeknek, akár felnőtteknek szóló — abban a funkciójában, amelyben korábban volt, vagy vállalnia kell-e az olvasó könyvtárba való visszacsalogatásának misszióját?

— Noha mindenki a könyvkultúra halálát jósolja, iszonyatos mennyiségű könyv van a piacon. Régen a könyvnek volt ideje a kirakatban lenni, néha hetekig is ott állt. Manapság csak pár napig lehet egy-egy kötet a bolt ablakában, mert már löki is le a következő, amely megjelent. Meglehet, hogy kevesebbet olvasnak, mégis veszik a könyveket az emberek. El kell fogadni, hogy az elité, a kivételezetteké lesz. Mégis megmarad, mivel nincs még egy hozzá hasonló kultúrahordozó eszköz. Egy olvasmánnyal járkálni az őszben, beleolvasni egy verseskötetbe — ezt semmi sem tudja helyettesíteni. A könyvnek van szaga és teste, a lapok, a könyvjelző, a borító mind élnek. Felépíti benned azt a fantáziavilágot, amelyet az olvasás kelt, nem pedig te sétálsz bele egy virtuális valóságba. Amit kínál, azt nem lehet felülmúlni. Természetesen komolyan kell venni az intő jeleket, ám véleményem szerint a könyv meg fog maradni.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..