Bakos Viktor családjával egy Bajsa melletti, fákkal övezett tanyán él, ahol állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoznak. Felesége, aki jelenleg harmadik gyermeküket várja, szintén segít a gazdaságban, hét- és tizenkét éves fiaik pedig már ugyancsak kiveszik részüket az állatok etetéséből, itatásából és gondozásából. Már a legkisebbek is látják az állattenyésztésben rejlő lehetőségeket.

* Kezdjük a saját gazdaságoddal: mióta foglalkozol állattenyésztéssel, és milyen juh- és szarvasmarhafajtákat tartasz jelenleg? Miért éppen ezek mellett döntöttél?

– Állattenyésztéssel nagyjából húsz éve foglalkozom. Amikor elkezdtem, még csak juhokat tartottam, ebbe az egyetemi éveim alatt vágtam bele. Eleinte összevásároltam néhány állatot, és passzióból, kedvtelésből, hobbiként foglalkoztam velük. Miután megnősültem, és családot alapítottunk, Bajsára költöztünk, ekkor kezdődött el az intenzívebb állattenyésztés. Egy nagy kiterjedésű tanyán élünk a falun kívül, így ehhez megvolt a megfelelő hely és lehetőség. Intenzív juhtenyésztéssel 2015 óta, tehát nagyjából tíz éve foglalkozom, másfél-két évvel ezelőtt pedig belevágtunk a húsmarhatenyésztésbe is. A juhok közül az Île-de-France fajtát, más néven a francia húsmerinót tartom. Ezt Franciaországban, Párizs környékén tenyésztették ki. Olyan állatot szerettek volna létrehozni, amely zárt körülmények között is tartható, takarmányozása pedig gabonára, gabonatörmelékre és mezőgazdasági melléktermékekre alapozható. Nem igényli feltétlenül a járatást vagy a legeltetést – természetesen úgy is tartható –, de zárt tartásban is kitűnően termel. Aszezonalitásra hajlamos fajta, vagyis az év szinte bármely szakában termékenyülhet, ezért sűrűbben ellik. Kiváló húsformái vannak, Szerbiában pedig elég sok vérvonala megtalálható, tehát elterjedt fajtának számít. A vásárlók is nagyon kedvelik, a bárányoknak ugyanis kiváló a húsgyarapodásuk és a húsformájuk, ezért könnyen értékesíthetők. A szarvasmarhatartás gondolata körülbelül két évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk, később pedig sikerült meg is valósítanunk. Itt is egy francia fajtára, a charolais húsmarhára esett a választásunk. Ez a világ egyik legnagyobb testű és legelterjedtebb húsmarhafajtája. Befejező, úgynevezett terminálfajta, tehát nagyon jó az izmoltsága, a növekedési erélye és a tömeggyarapodása, valamint kiváló húsformákat mutat. A charolais húsa prémium, első osztályú, éttermi minőséget képvisel. Emellett árpát, búzát, napraforgót, kukoricát, kisebb mennyiségben repcét, valamint lucernát, zabot és szudáni füvet termesztünk. Nagyon kevesen foglalkoznak ennyiféle növénnyel, sokan csupán két-három kultúrát termesztenek. Mi tudatosan terveztük meg ezt a hét-nyolc kultúrából álló rendszert, mert nagyon fontosnak tartjuk a vetésforgót: azt, hogy melyik növény mi után következik, illetve hogyan segítik egymás fejlődését. Ezzel a kártevők és a növényi betegségek terjedését is vissza tudjuk szorítani. Ez különösen fontos akkor, amikor nincs elegendő csapadék és szerves trágya. Ilyenkor legalább a megfelelő vetésforgó alkalmazásával, természetes módon mérsékelhetjük a növényi betegségek és a kártevők jelenlétét.

* Mennyire éri meg ma Vajdaságban juhot és szarvasmarhát tenyészteni? Van kereslet ezekre a fajtákra, és gazdaságilag elégedett vagy azzal, amit az állattartás nyújtani tud?

– Korábban jelentős sertésállományunk volt, de a piaci kilengések, a nyomott árak és az importhús miatt felhagytunk vele. A 2020-2021 óta erősödő szárazság miatt olyan állatot kerestünk, amely nem gabonaalapú, és nem igényel sok vásárolt fehérjét, szóját vagy koncentrátumot, ezért választottuk a húsmarhát. A minőségi marhahús, bárány és borjú keresett, a piacuk is stabilabb. Számomra az állattenyésztés kifizetődő: ez a hivatásom, és a földek számára fontos szerves trágyát ad. Szerbiában kedvező és működő a törzskönyvezett, fajtatiszta állatok támogatása. A piacképes, jó formájú állatból szinte bármennyit el lehet adni.

* 2026 ismét nagyon száraz évnek bizonyult. Mit tapasztalsz ebből a saját gazdaságodban, és agrármérnökként hogyan értékeled az idei aszály súlyosságát?

– Valójában 2021 óta tart ez a szokatlanul gyors és radikális folyamat: a Kárpát-medence klímája a spanyol és görög viszonyokhoz közelít. Ennek az óceáni áramlatoktól az emberi tevékenységig több oka lehet. Korábban öt–hét évente volt egy olyan aszályos év, mint 2012 vagy 2017, de az elmúlt öt-hat év már valóban hét szűk esztendő. Nem csak kevés a csapadék: a vízhiány, az UV-sugárzás, a hőség és a száraz szél egyszerre terheli a növényeket. Az idei év a 2022 és 2025 közötti időszakhoz hasonló, de a mentőövet nyújtó csapadék elmaradt. A gond Belgrádtól Budapestig, az osztrák hegyvidéktől Erdélyig érinti a térséget, és nem látom jelét változásnak.

* Tehát lassan hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy ez lesz az új helyzet Vajdaságban?

– Sajnos igen. Vajdaság síksága a szántókkal hőlencseként működik, főleg, ahol nyáron fedetlen a föld. Az állattenyésztés visszaszorulása miatt kevesebb szerves anyag jut bele, a talajvizsgálat nélkül használt műtrágya pedig száríthatja, módosíthatja a pH-ját és növelheti a nitrátterhelést. Át kell gondolni, mit milyen vetésforgóban, területen és talajerő-visszapótlással lehet termeszteni.

* Az öntözés fejlesztése lehet a megoldás, vagy ennél jóval nagyobb változásra van szükség a növénytermesztésben és az állattartásban is?

– A környékünkön talajvízzel öntöznek, holott nincs jogunk gyermekeink és unokáink ivóvizét erre használni. Agrármérnökként és termelőként ezt megszüntetném. 40 fokban az esőztető- vagy tifonos rendszer vizének java elpárolog – hatékonyabb lehet a gyökérzónába, a 15–35 centiméter mélyre vizet juttató felszín alatti rendszer. A csapadék- és felszíni vizet csatornákban, természetes vagy mesterséges tározókban kellene megőrizni. Ehelyett a téli és a tavaszi víztöbbletet a Dunán és a Tiszán Magyarországról és Szerbiából is gyorsan kivezetik. Az öntözés költséges is, ezért felszíni vízre, illetve öntözés nélkül rentábilis kultúrákra kellene alapozni.

* Ha tíz–húsz évre előre tekintünk, milyen mezőgazdaságot látsz Vajdaságban? Mit kellene már most másképp csinálnunk ahhoz, hogy ezen a vidéken hosszú távon is megérje gazdálkodni?

– A gazdákat kellene megkérdezni, nem azokat, akik nem termelnek, vagy csak eladni akarnak. Egy hatvan év feletti gazda aligha kezd olajfát, fügét vagy datolyát termeszteni, és az állattenyésztéshez is nehéz visszatérni. A generációváltás veszélyben van, ha a gyerekek csak kínlódást látnak. Állami intézkedés kell a vízvisszatartáshoz, a csatornákhoz és a tározókra épülő öntözéshez. Belgrádtól Budapestig kevés az összefüggő erdő: Vajdaságban támogatni kellene az őshonos fajokkal végzett fásítást. Az erdők nedvességet tartanak vissza, mérséklik a felmelegedést és a széleróziót, párologtatásuk pedig segítheti a helyi záporok kialakulását. A gazdákat talajkímélő művelésre is oktatni kellene. Az intenzív szántás, a kopár talaj, a túlzott műtrágyázás, valamint a szerves és a baktériumtrágya hiánya pusztítja a talajéletet és csökkenti a humuszt. A takarónövények, a mikrobiom és a szerves trágya javítja a vízmegtartást – utóbbi túl nagy adagban először perzselhet, később viszont három-négy évig kedvező hatású. El kell fogadni, hogy egyes kultúrákról le kell mondani. Újat azonban csak biztos felvásárlási rendszer, értékesítési út és fizetőképes kereslet esetén érdemes bevezetni. Nem minden gazda képes házilag feldolgozni és piacokon értékesíteni, a drágább kézművestermékeket pedig sok szerbiai polgár nem tudja megfizetni. A vízgazdálkodás, a fásítás, a képzés és a termesztésszerkezet mellett kiszámítható agrárpolitika kell. A mezőgazdaságot stratégiai erőforrásként kellene kezelni, pártoktól és mandátumoktól független, tíz–tizenöt éves programokkal és idejében kifizetett támogatásokkal. Utóbbiak azért szükségesek, hogy az élelmiszer megfizethető maradjon. A terményárak nyomottak: 1 kilogramm búzáért körülbelül 20 dinárt kapunk, de egy kifli 50 dinár, miközben 1 kilogramm búzából akár 30 is készülhet. Az állattenyésztő 40 fokos hőségben, –20 fokos fagyban, éjjel és ünnepnapon is dolgozik, mégis támogatásra szorul a gazdaság fenntartásához. Enélkül lassan senki sem vetne búzát, nem volna liszt, kifli vagy burek – és társadalmi elégedetlenség törne ki.