A zentai Találd Meg a Mosolyt Egyesület (Udruženje „Pronađi Osmeh”) sajtótájékoztatót tartott, melynek témája a GenerACTION elnevezésű, Magyarország és Szerbia között az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló Interreg VI-A IPA-projektum (HUSRB/23S/31/047) bemutatása volt. A pályázatot a magyarországi, szegedi Alternatíva Egyesülettel nyerték meg a zentaiak.
Mikusák István, a Találd Meg a Mosolyt Egyesület képviselője, a pályázat szerbiai projektmenedzsere beszélt a Generaction Connecting Youth for Empower Change vagy GenerACTION: A fiatalok összekapcsolása a változások megerősítése érdekében projektum céljairól.
— A pályázat célja, hogy elősegítse a bizalom kialakítását a fiatalokat segítő szervezetek és intézmények, valamint az Y, Z és Alfa generációk között. Elsősorban azt szeretnénk, hogy az ifjúsággal foglalkozó szakemberek, legyenek azok tanárok, civil szervezetek, sportklubok tagjai vagy mások, jobban megértsék a mai fiatalok igényeit és szükségleteit a P2P (peer-to-peer) tevékenységek ösztönzése révén. A program az önkéntesek képzésével kezdődik, mely július 10-e és 14-e között valósul meg Szegeden. A jelenlévők médiatartalmak létrehozásában és terjesztésében szerezhetnek gyakorlatot. Ezután ugyanezek a fiatalok közös, határon átnyúló akciókban vesznek részt, négy-négy fesztiválra és ifjúsági eseményre mennek el egy-egy napra, nálunk a Róka Fesztre, a Green Future Fesztiválra, a Malomfesztiválra és Székelykevére a Szent István-napokra. A nyitókonferenciát ugyancsak Szegeden tartották meg szeptember 27-e és 29-e között. A tanácskozás célja a partnerszervezetek és -intézmények közötti kapcsolatépítés és a bevált gyakorlatok cseréje. Erre az eseményre 11 magyarországi és 11 vajdasági partnerszervezet kap meghívást. Lesznek még határon átnyúló tanulmányutak és más, partnerségépítő tevékenységek is. A tervekben egy módszertani kiadvány létrehozása és egy interaktív digitális platform fejlesztése is szerepel. Ezek hozzájárulnak a jó gyakorlatok összegyűjtéséhez és megosztásához, valamint segítik a fiatalok bevonását és a projekteredmények fenntarthatóságát. A zárókonferenciát 2025 májusában rendezzük meg Zentán — hallottuk Mikusák Istvántól.
Horváth Zsolt felvétele
A projektum része mindkét országban egy-egy alacsony károsanyag-kibocsátású, 9 üléses kisbusz beszerzése — mely jármű a határon átnyúló tanulmányutakon való részvételt és a kisebb események láthatóságának a növelését segíti — és olyan eszközöknek a vásárlása, amelyek a nyilvános eseményekhez szükségesek (sátor, székek, asztalok, mikrofonok, hangszórók, modern társasjátékok stb.).
A projektumban összesen 22 civil szervezet vesz részt, 11-11 mindkét országból. A Találd Meg a Mosolyt Egyesület főként a Tisza menti civil szervezetekre összpontosít, de Vajdaság más részeiből is vannak partnerei.
A sajtótájékoztató előtt csapatépítő találkozót szerveztek a Találd Meg a Mosolyt Egyesület önkéntesei számára, melyen a pályázatban való aktív részvételre is felkészültek.