A Peaky Blinders, azaz a Birmingham bandái alkotójától, Steven Knighttól szeptember 25-én érkezett a Netflixre a Guinness sörgyártó dinasztia története, melyet a család egyik leszármazottja, Ivana Lowell álmodott meg — feltárva ősei rivalizálásait, botrányait, titkait és tragédiáit.
Ivana Lowell, a Guinness család ma is élő, ötvennyolc éves leszármazottja rokonaival éppen Írországban tartózkodott, és a Downton Abbey egyik epizódját nézte, amikor kigyulladt a villanykörte a feje felett: miért ne lehetne megfilmesíteni a saját családja sztoriját, mely ráadásul még igaz is? Sőt, sokkal szaftosabb és izgalmasabb, mint a Downton Abbey. Ahogy hazaért New Yorkba, Long Island-i otthonába, már neki is fogott a húszoldalas sztorivázlatnak — összefoglalta az 1725-ben született őse, Arthur Guinness életét, a sörgyártó família felemelkedését és a történelmi, illetve családi tragédiákat. Annak a fekete (stout) sörnek a történetét, amelyből ma is 10 millió pohár fogy a világon egyetlen nap alatt. Ez még valamikor 2015 környékén történt, majd egy évtizeddel később a brit alvilági hangulat nagymestere, a Peaky Blinders író-rendezője készített belőle egy — egyelőre — 8 részes sorozatot.
Steven Knight új alkotása a nagy elődhöz, azaz a birminghami alvilági sorozathoz képest vegyes fogadtatásban részesült. Az ír függetlenségi törekvéseket túlságosan is lazán, sőt már-már túlzóan egyszerűen mutatja be, miközben a hangulata azért továbbra is parádés. A stáblistán ott is van, hogy „Ivana Lowell ötlete alapján”, ami arra is utalhat, hogy a történelmi hűséget nagyobb szabadsággal kezelték, ezzel pedig jó, ha a nézők is tisztában vannak. A Guinness család (igaz) történetében szép számmal megjelennek a politikai cselszövések, az akkoriban óriásinak számító kereskedelmi sikerek, a jótékonyság és persze a családi botrányok is. Ezért volt miből táplálkozni: a sztori mégsem az első generációval indul, hanem Benjamin Guinness halálával, 1868-ban. Ő volt az, aki apja dublini sörfőzdéjét St. James’s Gate-ben a világ egyik legnagyobb üzemévé fejlesztette, majd miután meghalt, óriási felelősséget — és persze vagyont — hagyott négy gyermekére. Arthur és Edward a két leginkább alkalmas — személyiségében mégis ellentétes — jelölt a cég újbóli felvirágoztatására. Taszítja és össze is köti őket apjuk végrendelete. Benjamin lánya, Anne jelképes örökséget kapott, Benjamin fia pedig önpusztítása és iszákossága miatt ki lett zárva a vagyonból.
Steven Knight legújabb drámasorozata tehát annak ellenére, hogy nem veszi komolyan magát túlságosan, bővelkedik valódi történelmi pillanatokra való utalásokkal, mint például a feniánus forradalmárok szabotázsakciói, melyek egy részét éppen a Guinness-üzem és családi birodalom ellen hajtottak végre akkoriban. James Norton alakítja Sean Raffertyt, a sorozat talán legkarizmatikusabb figuráját: hűséges, könyörtelen, de csalódott, az ő sztorija talán a legígéretesebb. Bár lehet a Downton Abbey-hez hasonlítani, ez a sztori jóval sötétebb és pörgősebb, a viktoriánus kor pedig tökéletes díszlet a maga hatalmi játszmáival és „úriemberes kegyetlenségével”.
Érdekesség, hogy A Guinness család első évadát még maguk az igazi leszármazottak is kedvelték — azt mondják, tudnak nevetni magukon, sőt, inkább attól féltek, hogy túlságosan jó fényben mutatják majd meg őket. Az is izgalmas, ahogyan a sorozatnak (is) hála, a Guinness sör iránt újra feléledt az érdeklődés. A cég jó ideje próbálja megszólítani a fiatalokat, akik inkább a könnyebb lagereket kedvelik — a világhírű stout sörre mondta azt annak idején egy angliai barátom, hogy a Guinness az öregemberek söre. Valójában igaza van, mert ha úgy nézzük, valóban több generáció élettörténete érlelődik benne, több száz évre visszamenőleg. A Guinness család első évadának 8 epizódja már megtekinthető a Netflixen.
Nyitókép: imdb.com