Bezdán magyar közösségének műkedvelő színjátszása 140 éves múltra tekinthet vissza. Már akkor is az északnyugat-bácskai műkedvelő színjátszás egyik fellegvárának számított, amikor néhány környező falu telepítése még meg sem történt. Bezdánban az 1960-as évek közepén szervezett formában (a Katholikus Legény-Egylet keretében) igyekeztek szilárd alapot teremteni a színjátszásnak. A Tanodai Lapok című újság az 1865. november 16-ai, 46. számában a bezdáni Katholikus Legény-Egylet műkedvelőinek színielőadását említi. E cikkben közölt adatoknak színjátszástörténeti jelentősége van, Bezdán szempontjából mindenképpen. A katolikus legényegylet egyik első ismert elnöke Szulik József segédlelkész, papköltő volt, aki 1965. február 12-étől 1969. október 30-áig teljesített szolgálatot Bezdánban. 1868-ban könyve jelent meg Pesten Szulik József költeményei 1857-1867 címen.
A 140 esztendő hosszú idő, s voltak benne békeidők és háborúk, időszakok jobb és rosszabb életkörülményekkel, de voltak felejthetetlen évtizedek is, amelyek fejezetet érdemelnek a bezdáni műkedvelő munkálkodás szempontjából.
A hőskor
A 19. század utolsó két évtizedét tekinthetjük a műkedvelő színjátszás hőskorának, virágkorának. Állandósultak és folyamatossá váltak a színielőadások. Ebben az időszakban a művelődési élet irányítói elsősorban a helyi tanítók, plébánosok és káplánok voltak. Az 1914 előtti három évtized a nyugodt, kiegyensúlyozott munka korszaka volt, amikor mindenki tette a dolgát. A társadalmi egyesületek nagy része az olvasó- és társaskör szerepét töltötte be, majd később más tartalmakkal is bővült tevékenységük. Kisebb könyvtárakkal rendelkeztek, lapokat járattak. Színjátszó csoportjaik szabadtéri színpadokon vagy vendéglők rögtönözött színpadán léptek fel. Az első állandó színpad a katolikus legényegylet Kolut utcai székházában épület fel 1910-ben.
A dualizmus korában a legjelentősebb művelődési egyesületek és az olyan társadalmi egyesületek, amelyek kulturális tevékenységet is folytattak, a következők voltak: Katolikus Legényegylet (1865), Polgári Olvasókör (1865), Férfi Dalegylet (1869), Casino Egylet (1870), Népkör (1873), Önkéntes Tűzoltó-egylet (1878), Magyar Asztaltársaság (1894), Olvasóköri Dalárda (1896), Katolikus Kör (1897), Polgári Kör (1897), Katolikus Magyar Népkör (1912) és a Gazdakör szakosztályaként működő Katolikus Gazdaifjak Egyesülete.
Abban az időben vidéki színigazgatók (Szigeti Jenő, Nyéki János, Balogh Árpád stb.) társulatai is vendégszerepeltek Bezdánban. Megemlítenénk néhány jelentősebb színdarabot, amelyet a bezdáni műkedvelők vittek színre: Csepreghy: Sárga csikó (1880), Piros bugyelláris (1880), Szigligeti: Háromszéki lányok (1880), Az amerikai (1880), Csikós (1881), A szökött katona (1883), A cigány (1895), Liliomfi (1895), Gárdonyi: A bor (1910), Szigeti: A vén bakancsos és fia, a huszár (1910). Ez időszak legtehetségesebb színházi rendezői: Burkovits Lajos (tanító), Werkner Ferenc (állatorvos), Ruff (Abonyi) István (kántortanító), Pupák János (káplán), Oberreiter Ernő és Horváth János (segédlegény, mesterember).
A fennmaradt dokumentumok alapján a közönség kedvelt színjátszói között találjuk Pravgyik Flóriánt, Pravgyik Antalt, Montalion Józsefet, Brecska Józsefet, Szabácsi Karolint, Roheim Fridát, Polszter Máriát, Agics Katinkát, Pataky Lajos, Csiky Árpádot, Schwell Ilonkát, Mattyasovszky Emilt, Sátor Pétert, Hadanics Blankát, Bencze Máriát, Peer Máriát, Schneiderbeck Stefikét, Hőger Ferencet, Bachrach Ödönt, Láng Jánost, Fleckenstein Kamillót, Spitzer Andort, Klein Jenőt, Leml Magdát, Bogyó Bélát, Fuderer Ferencet, Kelsch Jánost, ifj. Fuderer Gyulát, Spitzer Rellát, Jámbor Gézát, Tóth Ilonát, Mutterer Terézt, Braun Máriát, Szloboda Máriát, Győri Etust, Kelsch Jakabot, Bálits Ignácot, Heimann Mártont Homolka Pált, Pinkert Mihályt, Dora Karolinát, Nyáray Józsefet, Bencze Borbálát, Klesch Györgyöt, Nagy Mihályt, Oberreiter Dezsőt, Czirfusz Ödönt, Jagodics Ferencet, Szilvási Jánost, Benedek Dezsőt, Pfaff Mihályt, Kern Annát, Szilvási Andrást, Haba Lajost, Lukits Sándort, Osztrogonác Jánost, Pinkert Máriát, Kleics Mátyást, Horváth Bélát, Kern Máriát, Németh Júliát, Zimmermann Jánost, Matisz Annát, Bálits Pétert és másokat.
A királyi Jugoszláviában a bezdáni műkedvelő színjátszás a szórakoztatás mellett a magyar nyelv ápolását és a magyarságtudat megőrzését is szolgálta. 1936 nyarán tartották meg minden idők legnagyobb kulturális rendezvényét Bezdánban. A Gyöngykalárisnak nevezett szabadtéri népünnepély műsorában bemutatták Szirmai Emőd: Mézeskalács c. emlékezetes, nagy sikerű zenés mesejátékát, amelyet Szlávik Sándor gyógyszerész rendezett. Az egyetlen szocialista irányzatú művet 1929-ben vitték közönség elé. Somogyi Pál: A díj c. drámáját a földmunkások helyi szervezetének színjátszó csoportja tanulta be.
Másodvirágzás
A műkedvelő színjátszás másodvirágzása 1925-től 1940-ig tartott. A legérdemibb kulturális tevékenységet folytató négy egyesület a Katolikus Legényegylet, a Bezdáni Sport Egylet, a Műkedvelő Zenekar és az Önkéntes Tűzoltótestület volt. (Az utóbbinak három drámai csoportja is volt.) A műkedvelő színjátszók magas színvonalon jelenítettek meg több darabot, mint pl. Tóth: A falu rossza (1923), Abonyi: A betyár kendője (1925), Csiky: A nagymama (1925), Zerkovitz--Bús Fekete: Árvácska (1926), Indig: A torockói menyasszony (1934), Bónyi: Egy kis senki (1936), Szlatinay-Újházi: Érik a búzakalász (1936), Lengyel: Antónia (1937), Hunyady: Pusztai szél, Anday: Vadvirág (1938). Eisemann--Szilágyi: Zsákbamacska (1938) és Erdélyi: Csavargólány (1938). Ebben az időszakban Szlávik Sándor gyógyszerész amatőr színházi rendezői teljesítményét külön is ki kell emelnünk. A királyi Jugoszláviában lelkesen szervezte és irányította Bezdán kulturális életét. Figyelemmel kísérte a budapesti színházi életet és művelődési eseményeket. A sportegylet és a tűzoltótestület műkedvelőinek részvételével zenés vígjátékokat, mesejátékokat és operetteket vitt színre nagy sikerrel. Jelentőséget tulajdonított a népi hagyományok ápolásának is. Rajta kívül még a következő rendezők állítottak műveket színpadra: Urbán Elemér, Kleics Mátyás, Gurics Mihály, Szabovljev (Szabadi) Márton, Sipos János, Koletár János, Kapitány László, Pinkert Mihály, Soltész Ferenc káplán, Koletár János és Jeszenszki István. Annak idején fontos volt, hogy a színjátszó tudjon énekelni, mert csak akkor kaphatott fontosabb szerepet. Az 1920-as években Thália templomának hűséges szolgálói voltak: Báló József, Mark Magdolna, Epling Mária, Szántó Hermina, Pőcz Erzsébet, Pfaff Antal, Tomasits Antal, Trendl Imre, Schwell Valéria, Osztrogonác Lajos, Kern Mária, Strangarics Erzsébet, Freidenfeld Hermann-né, Szlávik Sándor gyógyszerész, Szlávik Sándorné, Ruff (Abonyi) István, Ruff (Abonyi) Istvánné, Szabó Anna, Mark József, Epling Péter, Osztrogonác József, Kern Katalin, Kern Borka és mások. Az 1930-as évek közepére egy erős színjátszó gárda alakult ki, melynek tagja volt Munkás Éva, Dancsó Kelemen Károly, Herschberger László, Rekettye István, Csirszka Sári, Csirszka Manca, Schwartz Henrik, Koletár István, Limburger Antal, Gombárovics Minci, Tabó Tera, Magyar Anna, Kurel Böske, Bilmájer Ferenc, Mészáros Margit, Kostyák Ferenc, Gombárovics László, Sipos Mária, Szelinger Katalin, Losonczky Teréz, Szántó József, Szántó Anna, Erdősné Pravgyik Erzsébet, Braunné Pinkert Katalin, Pinkert Mihály, Vukovics István, Matheisz Miklós, Bilmájer Mihály, Bilmájerné Flesz Emma és mások.
Az 1941 és 1944 közötti magyar közigazgatás idején a katolikus legényegylet és a KALOT helyi egyesülete mutatott be legtöbb színdarabot (pl. A csikós álma, a Krasznahorka büszke vára, az Erdélyi bevonulás, a Csákós huszárok, a Miénk ez a föld, a Virradat, a Kimegy Amerikába, az Úr keze, Az elszántott mezsgyecövek címűt); az előadások színvonala elmaradt az 1930-as években közönség elé vitt daraboké mögött. Ezeknek többségét Müller Antal és Vajda Lajos káplánok rendezték.
Folytatjuk