A gimnáziumot Óbecsén fejezte be. Ezután a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció szakos hallgatója, valamint három évig angol és filmelmélet-filmtörténet szakon hallgat órákat. Kommunikáció szakos bölcsészként végez 2010¬-ben. Elvégzi a Katedra Szakképző Iskola hároméves színpaditáncos-képzését (OKJ). Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza. Több színházi produkcióban vesz részt: Mechanikus narancs, Szindbád (Szegedi Nemzeti Színház), Örömbörze (Focus Műhely), Szivárványkígyó (Bicskei István szólóestje), A gdje je revolucija, Stoko? (Montažstroj — Zagreb). Az egyetem elvégzése után Újvidéken, a Mozaik Televízióban dolgozik újságíróként, illetve a Life Collage nyelviskolában tanít magyar nyelvet szerb anyanyelvű tanulóknak. Négy évig a Kosztolányi Dezső Színház munkatársa, előbb marketingesként, majd művészeti titkárként. Négy évig részt vesz a Desiré Central Station Festival szervezésében. A Képes Ifjúság, a Magyar Szó, valamint a Teátrum időszakos tudósítója.
— Kép-függő, kép-ben gondolkodó, kép-ző, kép-telent nem ismerő, fa-képnél nem hagyó, mozgó-kép
2015. október 15-én II. helyezést ért el a Láss, ne csak nézz! fotópályázaton. 2017. márciusában megnyerte a XX. Podolszki József publicisztikai pályázat első díját, valamint a nyomtatott sajtó kategóriában ő lett a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének egyik díjazottja.
Szerda Zsófia cikkei | |
---|---|
„Elbűvöl a magyar nyelv képlékenysége” | 2021.10.07. |
Kiálltak és kiállítottak | 2020.10.31. |
„Számomra mindig a zene az első” | 2016.09.26. |
„Nem jó, ha valaki inspirál” | 2016.08.22. |
Egy nap a VOLT-on | 2016.07.18. |
Szabad sajtó/szabadúszás | 2016.07.18. |
Csacsinszkyék, azaz Csinszky és Csinszka | 2014.10.22. |
Mozgóképek és filmesek mozgásban | 2014.10.22. |
Villámcsődület könyvekkel | 2014.10.22. |
144 éves a Népkör | 2014.10.22. |