1989 decemberében született Csantavéren. Középiskolai tanulmányait Szabadkán végezte. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének elvégzése után Szabadkára költözött, és rendezőasszisztensként, súgóként, ügyelőként dolgozott a szabadkai Népszínház Magyar Társulatánál. A Szab-way Színházi Szervezetnél művészeti titkárként és közönségszervezőként tevékenykedett, valamint összművészeti esteket szervezett és moderált. A Magyar Szó napilap Képes Ifjúság és Jó Pajtás nevű mellékleteinek külmunkatársa. 2017 júniusában jelent meg az első verseskötete A pusztítás reggelei címmel a Forum Könyvkiadó gondozásában, majd ezt követte a Hosszú 2020-ban, illetve a Moldva címet viselő kisregénye, mely 2025-ben látott napvilágot. Irodalmi munkásságát 2017-ben a magyarországi Irodalmi Jelen költészeti díjával, 2019-ben pedig a Sinkó Ervin Irodalmi Díjjal ismerték el. A Moldva című kisregényét beválogatták a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj tízes listájába. Több irodalmi ösztöndíj támogatását sikerült elnyernie a kötetei megírásakor.
A Híd Kör tagjaként műhelymunkákat vezetett a fiatal tollforgatók számára, és ma is dolgozik azon, hogy a vajdasági magyar irodalomnak legyen utánpótlása. A szerkesztésben is több alkalommal kipróbálta magát, Ladik Katalinnal együtt közösen szerkesztették a költőnő Idővitorla című kötetét, több alkalommal szerkesztette a Gion Nándor Novellapályázat antológiáját, valamint a Híd fiatal alkotók számának társszerkesztőjeként is tevékenykedett.
Két alkalommal is második helyezést ért el a Gion Nándor Novellapályázaton.
2019-ben a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete neki ítélte oda az év pályakezdő újságírójának járó díjat.
2022-ben különdíjas lett, 2023-ban második, 2024-ben pedig első helyezést ért el a Közegellenállás riportpályázaton.
A Hét Napban megjelent írásai közül több is jelölt volt a Média a Családért díj versenyében.
2026-ban elnyerte a Sziveri János-díjat
| Bíró Tímea cikkei | |
|---|---|
| Hogyan lesz Pacsérból fürdőtelepülés? | 2018.01.24. |
| „Folyamatosan vannak bennem alkotóenergiák” | 2018.01.24. |
| In memoriam Perc Márta | 2018.01.24. |
| Ha tél, akkor sífutás | 2018.01.20. |
| „A szöveg meg akar születni, világra kell tehát segíteni” | 2018.01.17. |
| Juhász Erzsébet ma is nagyon aktuális | 2018.01.15. |
| Lovaglás — egy kicsit másképp | 2018.01.10. |
| „Lángos csillag állt felettünk” | 2018.01.09. |
| A Híd összeköt | 2018.01.04. |
| Adomány és örökség Csantavérnek | 2018.01.04. |