Januárban Szabadkán írják alá a megállapodást

    A múlt hétfőn a Határon Túli Magyarok Hivatalában került sor a szerb és a magyar kormány tisztségviselőinek részvételével a Szerb-Magyar Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság alakuló ülésére.
    Az eseményt követő sajtótájékoztatón a magyar kormány részéről Szabó Vilmos politikai államtitkár úgy nyilatkozott, hogy a két állam kormánya az érintett kisebbségek vezetőivel egy közös szervezetet hozott létre, melynek szerb részről Rasim Ljaljić, az államközösség kisebbségi és emberi jogi minisztere, magyar részről pedig Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az elnöke. A vegyes bizottság elsődleges feladata a kisebbségek önazonosságának a megőrzése, az oktatás és a kultúra fejlesztése. A pontos megszövegezés után a két fél januárban fogja a megállapodást aláírni Szabadkán.
    Rasim Ljaljić úgy vélekedett, hogy egy igen fontos, konstruktív találkozóra került sor a két állam képviselői között Budapesten, s a miniszter úr annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a két fél által kiszabott feladatok nem csupán kívánságok, hanem a gyakorlatban is meg kell valósítani őket. Az államközösség kisebbségügyi minisztere kifejtette azt is, hogy ez a mostani találkozó hozzájárult a két ország között az utóbbi időben keletkezett feszültségek oldásához, a jobb politikai légkör megteremtéséhez. A következő ülést jövőre Belgrádban fogják megtartani.
    A sajtó jelen levő képviselőit elsősorban a magyarellenes atrocitások érdekelték. A Szerbia és Montenegró-i kisebbségügyi miniszter az ezzel kapcsolatos kérdésekre elmondta, hogy ezt a témát is érintették a mostani budapesti találkozón, s megismételte, hogy a szerb államnak semmi köze nincs a magyarellenes atrocitásokhoz, ellenkezőleg: az állam mindent megtesz, hogy a Vajdaságban toleráns légkör uralkodjon. Ezután pedig újból elsorolta a kormány által készített kilengések számadatait, amelyek jóval elmaradnak a civil szféra más kilengéseinek arányszáma mögött, de a mostani felsorolás külön foglalkozott a verekedésekkel, a sírgyalázásokkal, illetve a verbális támadásokkal is, és ez a viszonyulás merőben új a szerb diplomácia részéről. Szerkesztőségünk kérdésére, hogy a szerb hatóságok hány esetben indítottak eljárást, a miniszter elmondta, hogy összesen 48 eljárást indítottak, ebből kilencet bűnvádi feljelentés keretében, de mint mondta, az adatok nyilvánosak, bárki megnézheti őket. Arra a kérdésünkre, hogyan kommentálja a tordai eseményeket, Ljaljić sajnálkozásának adott hangot: ebben az esetben az ügy kivizsgálása a belügyi szervekre tartozik, majd kijelentette, hogy mindezeket a szomorú eseteket nem szabad minimalizálni, de felfújni sem. Arra az újságírói kérdésre, hogy a Vajdaságban mikor alakul meg a multietnikus rendőrség, a miniszter azt válaszolta, hogy ilyen csak Dél-Szerbiában van, a Vajdaságban arra kell törekedni, hogy a rendőrség összetétele számarányban a lakosság összetételét tükrözze.
    Szabó Vilmos mindezzel kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország támogatja Szerbia és Montenegró európai integritását, de nagyon fontosnak tartja a kisebbségek jogainak érvényre juttatását is, s a magyar kormány részéről aggodalom fogalmazódott meg a magyarellenes atrocitások miatt. Szabó úgy látja, hogy a helyzetet megfelelő oktatással kell kezelni, ami egy hosszan tartó folyamat. A politikai államtitkár azt is elmondta, hogy a mostani vegyes bizottságban magyar részről a külügyminisztérium, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az oktatási tárca, az egészségügyi és szociális tárca, a belügyi s az igazságügyi tárca, a szerb országos önkormányzat, valamint a nemzeti, etnikai és kisebbségi hivatal, illetve a HTMH képviselteti magát, szerb oldalról pedig kilenc minisztérium, továbbá Vajdaság Autonóm Tartomány részéről a Közigazgatási és Kisebbségügyi Titkárság, valamint a Magyar Nemzeti Tanács.

din

Kettős állampolgárság

    A köztársasági képviselőház december 14-én elfogadta az állampolgárságról szóló törvényt, amely meggyorsítja az állampolgárság elnyerésének eljárását, lehetővé teszi a kettős állampolgárságot, és kibővíti azoknak a körét, akik könnyített módon juthatnak hozzá. A minap ellenszavazat nélkül elfogadott állampolgársági törvényre a hatalmi többség 128 képviselője voksolt igennel, az ülésen jelen levő többi honatya pedig tartózkodott.
    Történt mindez a Szerb Köztársaságban karácsony havának tizennegyedik napján. Szépen, csendben, minden különösebb csinnadratta nélkül, ahogyan kell, ahogyan illik. És ez így van jól, így van rendben. Normáliséknál legalábbis. Mindenhol a világon.
    És hogy ki lehet kettős állampolgár? Mindenki, aki igazolni tudja felmenőinek valamikori szerb állampolgárságát, és elismeri hazájának Szerbiát. Mindegy, hogy Párizsban vagy Torontóban született-e, mindegy, hogy Párizsban vagy Torontóban él-e az illető. Ilyen egyszerű az egész. És még szavazati joga is lesz.
    A lecke tehát fel van adva...

(tt.)

Elnök úr, mi továbbra is borongunk

    Megalkuvás zsoltárát énekelve,
    Végtelen rabmenetben csak megyünk,
    Nincs semmi fegyverünk,
    Fegyvertelen a lelkünk lázadása.
    (Reményik Sándor)
    
    Itt a déli végeken is, a Mikulást váró estén vártuk a hírt. Hátha a jó öreg beteszi a cipőnkbe az útlevelet. A fölmenők után járó kettős állampolgárságot. Mert az ősök magyar állampolgárok voltak, s e sorok írója is három és fél évig.
    A nagy várakozás, a népszavazás előtt hallhattuk Önt, Elnök úr - no meg ,,fegyvertársai''-t - a NEM-re való fölszólításra, s kijelentette, hogy ne a múlton borongjunk, hanem...
    Bizony megrettenve borongott édesanyám, amikor 1919-ben éppen a Magyar Ima, a Himnusz első négy sorát tanulták, bejött egy szerb katona, megragadta a spongyát, és a táblára rótt négy sort lemázolta.
    - Nem lesz többé magyar iskola! - jelentette ki.
    Szóval az Ön kijelentése, hogy spongyát a múltra, ne azon borongjunk, szíven ütött. Hiszen állandóan azt hallottuk, tanultuk is, hogy akinek nincs múltja, annak nem szolgál igazán a jövő. Mondotta tán azt is, hogy előre kell nézni, a jövőbe. Bizony előre kell nézni, főként azoknak, akik sikeresen megvetették fejük alját, akik milliomosok. Ön ugyebár eurómilliomos? Olvasom, hogy átnyúlt üzletelésével a határokon is. S így a helyes! Bár nem tudni, mennyire támogatta az annyiszor emlegetett kisebbségi vállalkozókat. Meglehet, ez üzleti titok, hiszen különben miniszterelnök. No de az átnyúlásnak nem tudom, hogy mostanság mennyire kell örülni. Hogy az újvidéki Dél nevezetű iparnegyedben ott van az Ön Beta-Roll cégjelzésű vállalata, s ugyanilyen Erdélyben.
    Bevallom, örülök, ha egy nemzettestvérem sikeres vállalkozó, versenyre kelhet a nyugati kapitalistákkal, meg aztán a nálunk is a béka feneke alól fölkapaszkodottakkal. S úgy írják Önről, hogy szerény munkáscsaládból származik, két házasságából négy gyermeke van. Hát ez nem egy jó átlag, ami a nemzetgyarapodást illeti, s nem tudhatni, van-e, lesz-e utód a harmadikból... Vagy már van is?
    Elnézést, mi közünk, mi közöm a magánéletéhez? Ámbátor egy ország első emberének a magánélete ugyebár... Írták azt is, hogy öt éven át KISZ-titkár volt, majd idejében átváltott, részt vett a privatizációban. S most olvasom, felesége nagyapja - nem bűn az, dehogy, mert az utódoknak nem kell megsínyleniük az elődök hibáit -, Apró Antal harminc éven át volt felelős tisztségben a kádári időkben is.
    Spongyát rá! Ne borongjunk a múlton, azaz most mi itt délen is, borongunk. Mert a Hír után sokan sírtak. És sokan emlegették, hogyha élnének bizonyos nagymagyarok, akkor ők sem kaphattak volna útlevelet, állampolgárságot. II. Rákóczi Ferenc, a két Bolyai, Ady Endre, de ne soroljam. Illetve a szűk pátriámból említsem csak meg Szarvas Gábort, az adai kovácsmester fiát, a nagy magyar nyelvészt. Mellszobra ott állt 1919-ig a község főterén, majd eltüntették. Most újra áll a szobra, ott tisztelegnek előtte minden év októberében, az adai Szarvas Gábor-napokon. A makacsul anyanyelvüket istápolók, őrzők.
    Apropó! A Borzas, vagyis Rákosi sem kaphatna útlevelet. Nem dicsekszik vele senki, de hát... Adán született. Ja, és a sokak által visszasírt Kádár elvtárs. Ő meg Fiume városában született! Igaz, elnyerheti a ,,domovnicá''-t, azaz a horvát állampolgárságot.
    Mondhatom, odaszúrták nekünk, még 1941-ben is, hogy szerbmagyarok, sőt!, csetnikek. Mi pedig nagy szívvel fogadtuk a ,,virágra lépő'' honvédeket, azon túl a Budapestről érkező házalókat. Igen, Elnök úr, a házalókat, akik mázos kannákkal jöttek zsírért, szatyrokkal sonkáért, kolbászért, szalonnáért. A tejjel-mézzel folyó Bácskaságba. S jöttek, persze, az ,,ejtőernyősök'' is, mint a hetyke vitéz Szarukán Kálmán - apja után kapta meg a vitézséget -, aki jegyző lett szülőhelyemen. Ám szerencsére olyanok is jöttek, mint Ertsey Péter költő - őt meghurcolták a Rákosi-időkben - húga, magyartanárnő, aki maga is verselt. Tőle hallottam először bővebben Petőfi Sándorról.
    Szóval voltunk mi láncos kutyák, aztán amerik is, mert látszólagosan jól ment nálunk. A kommunista rendszer köztudomásúan nem avatkozott be, de be sem segített, hogy megmaradjunk magyarnak. Ugyebár a proletár nemzetköziség, amit belesulykoltak az anyaországbeliekbe, akik már azt sem tudták, hogy létezünk. Meglehet, ezzel untatom Önt, de nemegyszer megkérdezték tőlem is, honnan tudok ilyen jól magyarul? Egy író házaspár, úgy negyven évvel ezelőtt, megszállt Újvidéken, hogy innen ,,Dubrovnyik''-ba menjen nyaralni. Rendszerhű, kiszolgáló tollforgatók voltak. S meglepődtek, hogy milyen szépen, sőt, plasztikuson - mondták - beszélem édes anyanyelvem. Hol tanultam meg?
    - Otthon, az iskolában - válaszoltam.
    - Hát nem szerbül?
    - Szerbül is, óvodában, iskolában...
    Igen, mi abban az időben Amerika voltunk az anyaországból idelátogatóknak. És persze - mivel ,,világútlevelünk'' volt - átruccantunk Szegedre halászlét, halpörköltet, a Marx téri piacon kilóra mért hurkát enni. S nemcsak azokból válogathattunk, hanem még a gyereknek is vettünk holmikat, amiket a magyar kommunista állam - fölvett nagy kölcsönöket, mert tán sose kell majd visszafizetni a kapitalistáknak, ha legyőzetnek - dotált. Ám mi vittük odaátra a csokoládét, a kakaót, a tiszta szeszt, a Triesztben vett orkánkabátot, tergálszoknyát, mohairsálat. Az odaáti rokon, ismerősök, újonnan szerzett barátok később viszonozták a látogatást. Jöttek a karácsonyi és a húsvéti ünnepek előtt - bevásárolni. Már akinek tellett ilyen útra, bevásárlásra. És, sajnos, tömegével mentünk át a határon, de nem ott maradni, amikor nálunk kitört a háború. Mentünk üzemanyagért, cigarettáért, és sok minden másért. Ott költöttük el megtakarított, féltve őrzött márkáinkat.
    El-elkalandoztam, Elnök nyelvtárs. Tán vegye úgy, mert bizonyára úgy is veszi, mintha egy öreg firkász meg sem írta volna ezeket. De valamit mégis el kell mondanom. Még valamit, ami a borongást illeti. Mert volt egy álmom. (Igaz, a zentai Aranka néni megjegyezte egyszer, hogy csak bolond ember meséli el az álmát. Hát tetszek gógyósnak.)
    Álmomban sosem látott öregapám - fénykép sincs róla - jelent meg előttem. 1914-ben ő is a szabadkai 86-os gyalogezredbe vonult be, otthon hagyva fiatal feleségét, négy gyermekét és két zsák búzát. Sohasem tért vissza, két évre rá ott veszett az orosz fronton. A nagy Bruszilov tábornok irányította ellentámadásnál egy gránát vágta le a fejét. Nos, róla álmodtam, arról a nagyapáról, aki soha nem foghatta meg kezem, soha nem mesélhetett nekem. S ha hiszi, ha nem, álmomban megmozdulni láttam az orosz síkság termőföldjét. Alatta a tömegsír. Megfordultak - Mikulás napján - sírjukban az elesett honvédek, a volt magyar állampolgárok. Persze, a rossz hír hallatán lettek haló poraikban nyugtalanok.
    No de félre az álmokkal, ne borongjunk. Spongyát rá...
    Utóirat: És kellemes karácsonyi ünnepeket határon innen és túl.

KÁNTOR Oszkár

ÉLŐÚJSÁG VOLT TORNYOSON

A Fortuna szerepét magára öltő tornyosi kislány húzta ki a hetven ezer dináros fődíjat is(Szabó Attila fotója)

    December 15-én a helybeli Ady Endre Művelődési Egyesület szervezésében élőújságot tartottunk Tornyoson, amelyen akár háromszor is nyerhettek a nézők. Legalábbis azok, akik beküldték nyereményjátékunk szelvényeit.
    A Hét Nap jelen levő újságíróit és munkatársait - Kókai Szilveszter igazgatót, Burkus Valériát, Perisity Irmát, Tóth Líviát, Franciskovity Olgát, Kovács Nándort, Tóth Tibort, dr. Baráti Józsefet és Szabó Attilát - Petrás Teodóra, a művelődési egyesület elnöke köszöntötte. Kókai Szilveszter üdvözlő szavai után Tóth Lívia, aki ezúttal a műsorvezető szerepét látta el, a színpadra szólította Matykó Árpádot, a tornyosi helyi közösség tanácsának elnökét. A rövid beszélgetésből kiderült, hogy a falu most éli meg a villamosítás második korszakát, az új trafóktól remélik ugyanis az áramellátás javulását. Megtudtuk azt is, hogy szélvédő sávként nyolcszáz fát ültettek el a település köré, s hogy a polgárok készülnek a karácsony megünneplésére, ami inkább lelkiekben nyilvánul meg, mint külsőségekben.
    A műsorban felléptek az Ady Endre Művelődési Egyesület szakcsoportjai. A tamburazenekar és az asszonykórus, Tóth Ugyonka Frigyes vezetésével, vajdasági népdalcsokrot adott elő, amelyet a napokban elhunyt Varga Péter állított össze. A citerazenekar és az asszonykórus Krizsán Krisztián vezetésével szintén vajdasági népdalokkal lépett színre. Bemutatkozott a tamburazenekar is, valamint a néptáncosok, akik Lackó Illés koreográfiájában dél-alföldi táncokat roptak, a művészeti vezetőjük Krizsán Endre és Tóth Ugyonka Erika. Hallottunk még karácsonyi dalokat, Raffai Alexandra, Gere Rita és Boros Magdolna (a Dudás Kálmán vers- és prózamondó találkozó különdíjasa) verset mondott, Rózsa Márta pedig, aki a Kálmány Lajos mesemondó versenyen különdíjat érdemelt ki, népmesével lépett a közönség elé. Burkus Valéria és Perisity Irma egy-egy írását olvasta fel, dr. Baráti József pedig bűvészmutatvánnyal szórakoztatta a megjelenteket.
    A programba beiktattuk a 7x7 elnevezésű nyereményjátékunk novemberi fordulójának húzását, majd egy újabb sorsolás következett, amelyen mindazok a szelvények vettek részt, amelyet a lezajlott hét fordulóban nem nyertek. Végül a Hét Nap és a helyi iparosok tombolatárgyai találtak gazdára.
    
    A 7x7 nyereményjáték novemberi fordulójának nyertesei:
    3 hónapos előfizetés a Hét Napra: Juhász Veronika (Törökfalu), Szőke Szabina (Szabadka), Buza Verona (Feketetó)
    Hét Nap-os póló: Szalai Tóth Erzsébet (Bácsszőlős), Szabó Verona (Szabadka), Gulyás Irén (Csantavér)
    10 000 dinár készpénz: Triznya Julianna (Zentagunaras)
    
    A fődíj sorsolásának nyertesei:
    Mosogató (Titan Promet, Zenta) - Lehócky Ibolya (Ada)
    Vasaló (ENEF, Zenta) - Nagy Hajnal (Szabadka)
    Mosdó (3 drb., Titan Promet, Zenta) - Plahi Erika (Szabadka), Raffai Piroska (Bácsszőlős), Huszák Szilvia (Tóthfalu)
    Híváskijelzős hordozható telefon (2 drb., TV Shop) - Grubanov Martinek Emília (Szabadka), Bilicki László (Felsőhegy)
    Vital Center konyhai robotgép (TV Shop) - Szabó György (Szabadka)
    American Plate (TV Shop) - Tóth Piroska (Csóka)
    Tomas porszívó (TV Shop) - Bíró Andrea (Horgos)
    Sarokkád (Titan Promet, Zenta) - Heinrich József (Bácsszőlős)
    Színes televízió (Phonex, Zenta) - Muci Szabolcs (Csantavér)
    40 000 dináros vásárlási utalvány (PDN Corporation, Orom) - Kurfis Erzsébet (Kispiac)
    70 000 dinár készpénz - Csipak József (Csóka)

(Tha)

Apró

    Az apróhirdetések között az eladó hangszerek rovatában váratlanul felbukkant a harmonikaajtó.
    Kerget a vágy, hogy vegyek!
    Még nem vagyok olyan öreg, hogy ne tudnék megtanulni játszani rajta.
    Igaz, a szakirodalom ijesztően gyér, a konzervatóriumban pedig, tudtommal, nem működik megfelelő tanszék.
    Saját képzelőerőmre támaszkodom hát, és az ajtófélfára.
    Szerzett tapasztalataimat később összefoglalhatnám HARMONIKA(AJTÓ)ISKOLÁBAN kezdők és abbahagyók számára.
    Lehet, hogy felhőkben járok...
    Ki tudja, van-e hozzá egyáltalán tehetségem? Hátha a furulya az igazi hangszerem.
    Tán négy-öt ajtót is elszaggatok, mire odáig fejlődöm, hogy az Életjelen előadhatom Handel Largóját.
    De már szinte látom magam, amint Párizsban szmokingban, fehér csokornyakkendővel a Cortot Terem dobogójára bejövök az ajtón az ajtóval, és mélyen meghajolok.
    Dübörgő taps. A karzatról mesemód szép masamódok és didinettek dobálják felém csókjukat.
    Miután átszellemült arccal beletúrok csapzott fürtimbe, halálos csendben nekiesek az ajtónak.
    Másnap, a Le Monde zenerovatában ez lenne olvasható: ,,A Művész, Laclav Nyikucsuk (ez a becsületes álnevem) valósággal együtt lélegzik az ajtóval... Már-már az az érzésünk támad, hogy benne reinkarnálódik a csodálatos Ajtósi Dürer, aki ím az ecsetet váltotta fel a harmonikával...”
    Majd francia kritikus lévén maliciózusan ezt jegyezné meg: ,,Ne váltsunk jegyet az első sorba, mert huzat van.”
    Persze, ahhoz, hogy (ajtó)szárnyra kapjon a világhír, nagy-nagy kitartás kell, és sok-sok szerencse.
    Az is lehet, hogy ugrik a virtuóz státus. Azt fogom tenni, amit megannyi zseniális művész, aki feladta a küzdelmet, és beült valamelyik jobb-rosszabb zenekarba első, második, ötödik, huszadik hegedűsnek.
    Mindenesetre, ha Sir George Solti üzenne - rohannék a Filmharmóniájába.
    Ajtóstul!