ROVATOK
|
| Riport |
|
|
|
A nagycsaládos életforma népszerűsítői |
|
|
|
 | | A péterrévei Molnár Čavić család is készülhet az ikrek találkozójára | A Hét Nap lesz az ikrek nemzetközi találkozójának az egyik médiatámogatója 2009 júniusától novemberéig a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (VANCSESZ) nehéz időszakot élt át, hiszen hónapokon át szinte semmilyen jövedelme sem volt. Aztán a tartományi titkárságokon átadott pályázataira megkapta az eszközöket, és az év végén hat programot kellett szinte egyszerre lebonyolítania. - A kisebb pályázatokkal sikerült elérnünk, hogy a családgondozási programunkat, melyre 450 ezer dináros támogatást kaptunk a tartományi népjóléti és népesedési titkárságtól, csak március végén, a projektum befejezésével számoljuk el - mondta Krizsán V. Vilmos, a VANCSESZ elnöke, majd azt is hozzátette, hogy teljesen pályázatfüggővé váltak, hiszen a szövetséget, mely 16 egyesületből és 15 csoportból áll, csak ebből a forrásból működtethetik. - Nagy gondot jelent számunkra, hogy semmilyen szintű költségvetésben sem vagyunk jelen. Erről már tárgyaltunk Egeresi Sándorral, a Tartományi Képviselőház elnökével. A múlt évben 12 pályázatot dolgoztunk ki, a hét sikeresből pedig mintegy 720 ezer dinár bevételünk volt. Péterrévén elkezdtük a nagycsaládos házunk felújítását, egyelőre a belső villanyvezetékeket és a csatornát cseréltük ki az épületen. Ezekből a pénzekből több, a tagságunk számára fontos rendezvényt is megtartottunk. Az egyik volt a vezetőképzés, amelyen ezúttal tizenhárman vettek részt, valamint rajtuk kívül kilencen a tanfolyam pályázatíró szakaszát látogatták. Örömmel tapasztalom, hogy az egyesületeink egyre bátrabban pályáznak, nemcsak az önkormányzatokhoz, hanem a tartományi titkárságokhoz és alapítványokhoz is folyamodnak támogatásáért. A Magyar Kulturális Alapítvány pénzbeli segítségével házigazdái lehettünk egy Kárpát-medencei jellegű rendezvénynek, a Civil Akadémiának. Mi szerveztük meg, hogy Adán találkozzanak az erdélyi, felvidéki, horvátországi, magyarországi és vajdasági közművelődési civil szervezetek képviselői. Megünnepeltük a vajdasági nagycsaládos mozgalom 15. évfordulóját, valamint együttműködési megállapodást írtunk alá a Banja Luka-i négy- és többgyermekes családok egyesületével és azzal a törökkanizsai szervezettel, amely a multiplex szklerózisban szenvedő betegekkel foglalkozik. Krizsán V. Vilmos hangsúlyozta, hogy az idei tervekben elsőbbséget élvez a családgondozási programjuk, melyet az első szakasz befejezése után folytatni szeretnének. A munkába eddig nyolc egyesület kapcsolódott be, de várják az újabbak csatlakozását is. Ebben a ciklusban 280 családot látogatnak meg, de kerekasztal-beszélgetéseket, vitafórumokat is szerveznek, valamint népszerűsítik a nagycsaládos életformát. A péterrévei nagycsaládos ház adaptálásában a falak szigetelése, a vízvezeték és a szennyvízcsatorna felújítása, meg az udvarról nyíló ajtó és ablakok cseréje van soron. Közben újabb pályázatot nyújtanak be a belső tér kialakítására. A helyiségeket úgy kívánják berendezni, hogy délelőtt az idős emberek használnák azokat, délután és hétvégén pedig a nagycsaládosok. Ezt az elképzelést támogatja a péterrévei helyi közösség, Óbecse község és a gerontológiai központ is. Készülnek a negyedik nyári ifjúsági táborukra is, amely reményeik szerint ezúttal nemzetközi lesz, hiszen a hazaiak mellett a magyarországi, az erdélyi, a szlovákiai és a Banja Luka-i fiatalokra is számítanak. A beszélgetés során szó esett még arról is, milyen külföldi eseményeken, például a magyarországi nagycsaládosok kongresszusán, szeretnének részt venni, az IPA-programról és a szegedi nagycsaládosokról, akik Ásotthalmon egy régi laktanyát birtokolnak, majd rátértünk arra a rendezvényre, amelynek egyik médiatámogatója a Hét Nap lesz. - Már megkezdtük az előkészületeit az ikrek nemzetközi találkozója megszervezésének. Az eseménybe természetesen bekapcsoljuk a magyarországi, az erdélyi, a felvidéki partneregyesületeinket, a horvátországi civil szervezeteket és a Banja Luka-i nagycsaládosokat, akik a társszervezői feladatkört is vállalták. Az összejövetel fővédnökének a tartományi képviselőház elnökét kértük fel. A július 11-ére tervezett nagyszabású találkozón, amelyről a sajtóban folyamatosan tájékoztatnánk, több száz ikerpár részvételére számítunk. Természetesen még több pályázatot is meg kell írnunk... Ezzel vissza is tértünk a beszélgetésünk egyik kulcsmondatához, a pályázatfüggőséghez. Megtudtam még, hogy a VANCSESZ már az idén is négy pályázatot dolgozott ki a különböző aktivitásokra, működési költségekre, három projektumban pedig partnerként van jelen. A pécsiekkel a házasság világnapjára, Orosházával az ottani ifjúsági magyarságtáborra, a budakalásziakkal viszont a Kárpát-medencei közművelődési civil szervezetek vezetőinek a találkozójára készülnek.
TÓTH Lívia
|
Fel  |
| Riport |
|
|
|
A vevők szolgálatában |
|
|
|
 | | A vezérlőegység | A csantavéri Gebi takarmánykeverő magánvállalat évről évre kimagasló eredményeket ér el, s e töretlen fejlődés elismeréseként decemberben a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamarától emlékérmet és oklevelet vehetett át. Az 1983-ban alakult vállalat a megvalósított forgalom, a foglalkoztatott személyek és az előállított mennyiség alapján az elmúlt három évben bejutott a nagyvállalatok csoportjába, országos szinten pedig a szerbiai vállalatok rangsorában a 257. helyet foglalja el. Az eladott mennyiséget és a forgalmat tekintve a tavalyi évben a Gebi bizonyult a legnagyobb takarmánykeverő cégnek Szerbiában, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a díj megérdemelt kezekbe került. Huszonhét évvel ezelőtt ékszíj- és futószalaggyártással és -forgalmazásával kezdte működését, majd egy svéd cégnek a termékeit (fogkrém, mosópor stb.) forgalmazta az országban. A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején a Gebi szállította a legtöbb hallisztet az országba, s így került kapcsolatba a takarmánykeverő cégekkel. A tulajdonosok - Ozsvár Gellért és fiai: Zoltán és Tihamér - új lehetőséget láttak a takarmánykeverésben, s hamarosan megindult a gyártás és a forgalmazás. A takarmányon kívül a vállalat kutya- és macskatápot is előállít, a közelmúltban pedig Hódság mellett malmot vásároltak, ahol elindult az emberi étkezésre alkalmas 400-as és 500-as típúsú lisztnek a gyártása. A cég több termékcsaláddal van jelen a piacon. - Az Energofeed a nagyobb árfekvésű, minőségi termékcsaládunk, az Uni pedig az alacsonyabb beltartalmú, olcsóbb takarmány - mondta Kőműves Dénes, a Gebi takarmánykeverő magánvállalat kereskedelmi igazgatója. - Az Energofeedet főleg azok a termelők, baromfitenyésztők használják, akik nagy figyelmet szentelnek annak, hogy a csirkék minél gyorsabban elérjék a megfelelő testtömeget, hiszen ők ebből élnek. Nem mindegy, hogy egy farmról egy év alatt öt vagy hat túra baromfi kerül-e a piacra - mondta az igazgató. A Szerbiában működő 386 bejegyzett takarmánykeverő cégből tizenöt fedi a piac 80 százalékát, közülük a Gebi tizennégy százalékos piaci részesedéssel az első helyen áll. A vállalat 120 alkalmazottat foglalkoztat, harmincan kereskedelmi utazóként, tanácsadóként az értékesítésben tevékenykednek, harminchét nagykereskedővel vannak jelen a piacon, az országban pedig több mint 2000 kereskedelmi egységgel képviseltetik magukat. A vállalat az idénytől függően 350-600 tonna takarmányt állít elő naponta, de szükség szerint akár 700 tonnát is. Az előállított mennyiség tizennyolc százaléka külföldön - főleg az egykori jugoszláv tagköztársaságokban - talál gazdára. A Gebire jellemző, hogy a profit 99 százalékát befektetésre költi, s évente több beruházást is megvalósít. - Tavalyelőtt az uniós előírásoknak megfelelő új, 1500 négyzetméteres csarnokot építettünk, amely egy másik keverővonalat foglal magában, valamint egy 30 000 tonna kapacitású silóparkot is létesítettünk. A takarmánygyártás úgy fest, hogy beírjuk a számítógépbe, hogy például: csirke, egyes táp, majd a mennyiséget, és már érkeznek is a kész raklapok. Az alapanyagok automatikusan, egyenként mérődnek össze. A terméktől függ, mennyi ideig kell keveredni az alapanyagoknak ahhoz, hogy homogén keveréket kapjunk - tudom meg. A sokat emlegetett világgazdasági válság a cégre két okból is kedvezően hatott. - A nehéz gazdasági helyzet miatt az emberek rákényszerülnek, hogy újra állatokat tartsanak, amelyeket etetni kell. Ha a gazdának van is alapanyaga, de premixet, valamilyen előkeveréket vásárolnia kell. Korábban a középosztály megengedhette magának, hogy a bevásárlóközpontokban szerezze be a mélyhűtött húst. Nagy részük ezt már nem tudja megtenni, így otthon kénytelenek nevelni. Ez tükröződik eladásunkon is, hiszen takarmányaink iránt megnőtt boltjainkban a kereslet. A baromfitenyésztés az egyetlen ág Szerbiában, amely professzionálisan és nyereségesen működik. Több nagy farm is létesült, ahol a termelők megfelelő körülmények között dolgoznak, s el is tudják adni a végterméket. Nekünk az felel meg, ha a gazda nyereséggel dolgozik, mert akkor vásárolja a mi takarmányunkat. Amikor az eladási ár csökken, akkor spórolni kezd, hogy minél olcsóbb takarmányhoz jusson. Tudjuk, hogy olcsó húsnak híg a leve, így a gazda az olcsóbb, gyengébb minőségű takarmány vásárlásával könnyen ráfizethet - mondta Kőműves Dénes. A tervekről szólva megtudtuk, hogy a kapacitás folyamatos növelése, a termelés bővítése, további modernizációja, automatizációja az egyik cél, valamint az, hogy a Gebi ne csak Szerbia területén, hanem regionálisan is egy ismert vállalattá legyen. - Kapacitásunkat tovább szeretnénk növelni, hiszen ha az unióba igyekszünk, akkor az európai uniós előírásoknak nem megfelelő takarmánykeverők megszűnnek. Számításaink szerint az állatlétszám nem csökken olyan tempóban, mint amilyen tempóban kirostálódnak a kis takarmánykeverők. A piacok liberalizálódásával várhatólag megnyílik előttünk a horvát, a magyar, a román piac is, melyen nagyon jól tudnánk működni, de ennek a határ gátat szab - fejti ki véleményét az igazgató. A vállalat februárban három hónapos nyereményjátékot indított útjára. Minden zsákon egy szelvény található, amivel pontokat lehet gyűjteni. Az összegyűjtött pontok alapján minden hónap végén fődíjként több tonna takarmányt sorsolnak ki a játékosok között. A megfelelő szabványokkal (ISO 9002, HACCP) is rendelkező magánvállalat továbbra is - ahogy a szlogenben szerepel: a legjobb módon - a vásárlók szolgálatában áll. Erről mindazok meggyőződhetnek, akik a Gebi termékeit vásárolják.
TÓTH Tibor
|
Fel  |
|

E-mail |
|
|