A maradék

    A magyar kultúra napja közeledik, egyik legbensőségesebb, legmélyebb gyökerű ünnepünk, s én Csoóri Sándort meg Kányádi Sándort olvasok, s a szerémségi Maradékra készülök Hét Nap-élőújságra. A legbeszédesebb nevű falunkba ott a Tarcal hegység, mai nevén Fruška gora lankái alá.
    Mostanra már új értelmet nyert, még beszédesebbé vált a falunév: bizony, maradékká lettünk mindannyian. Mi itt a Délvidéken az egykor hatalmas egész, Trianon után pedig a még mindig több mint félmilliós nemzetrész maradékává. Jó, ha vagyunk még negyedmilliónyian. Ennyiünk számára kell újságokat kiadnunk, folyóiratokat, könyveket megjelentetnünk, rádió- és tévéműsorokat készítenünk, színházat, filmet csinálnunk, művelődési rendezvényeket szerveznünk; kultúrát őriznünk, ápolnunk és teremtenünk.
    Vajon a kultúránk is maradék-kultúrává töpörödött? - fogalmazódik meg bennünk a gyötrő kérdés, mint ahogy mi maradékká őrlődtünk az elmúlt évtizedek kegyetlen malomkövei alatt.
    Aztán éppen ott Maradékon, az Isten háta mögött, lapunk élőújságján születik meg a válasz, jobban mondva megtörténik a csoda. Ismét megtörténik, ki tudja, hányadszor már. Bekövetkezik a kegyelmi állapot, melynek az ember csak ritkán lesz részese életében. S éppen ott, ahol némelyek a legkevésbé várnák.
    A művelődési házat, ifjúsági otthont - nevezzük akárhogyan - zsúfolásig megtöltik a szerémségi magyarok: jönnek, egyre csak jönnek a maradékiak, a satrincaiak, a dobradóiak... S itt vannak velünk a barátaink: Belgrádból a magyar nagykövet, írótársak, újságíró-kollégák Újvidékről, Szabadkáról, harcostársak Bácsfeketehegyről, Szerémségből... Mintha mindenki érezné, hogy itt most valami rendkívüli dolog történik. Olyasvalami, ami megváltoztathatja a dolgok meglehetősen kedvezőtlen állását, ami felülírhatja az eleve elrendelést...
    Már nemcsak a szerémségi magyaroknak és szerkesztőségünknek olyan fontos ez a maradéki élőújság: fontos mindannyiunknak. S erősen bízunk benne, hogy fontos lesz azok számára is, akik a róla szóló beszámolókat majd elolvassák az újságban, meghallgatják a rádióban, megnézik a televízióban...
    Mindnyájan részesei leszünk a kegyelmi állapotnak, s a csillogó meg bepárásodott szemek láttán megállapíthatjuk: a baljós jelek ellenére nincs még minden veszve. Még itt a legelhagyatottabb végeken sem. Van még miért, van még kikért munkálkodnunk...
    S hogy mi idézte elő Maradékon ezt a kegyelmi állapotot? Mi más, mint kultúránk: elpusztíthatatlan, betilthatatlan, legyűrhetetlen magyar kultúránk. Amely a legmostohább időkben is szárnyalni, álmodni, alkotni, reménykedni tanított bennünket. Megmaradni a legkülönfélébb módon.
    Költőink, zeneszerzőink, előadóművészeink, az írott és mondott és énekelt szó mesterei fogtak össze ezen az esten a szerémségi magyarság megtartása érdekében. Amikor a színpadról kiváló előadóművészek tolmácsolásában megszólalt Petőfi Sándor, József Attila, Kányádi Sándor vagy Ács Károly, a nagyszerű Juhász zenekar előadásában felcsendültek Lányi Ernő nótái meg legszebb népdalaink, amikor messze földön híres kis mesemondóink szájából elhangzottak a nagyszülőktől tanult furfangos mesék, az anyanyelvükben már jócskán meggyengült emberek minden szót értettek, lelkük érzékeny vevőkészülékével minden dallamot fogtak. S csak magukban vagy maguk elé suttogva együtt szavaltak, énekeltek az előadókkal. Mert a versek is, a dalok is, a mesék is őnekik és őróluk szóltak. ĺértük. S ültükben is együtt táncoltak a saját soraikból kikerülő ügyes néptáncosokkal, mégpedig úgy, ahogyan azt Kányádi Sándor Fekete-piros versében oly szívszorítóan mondja:
    
     Mintha tutajon, billegőn,
     járnák süllyedő háztetőn,
     alámerülő szigeten,
     úszó koporsófedelen.
    
    Mert a lábukban, a lelkükben ott az ősi mozdulat. Még ott van.
    Mindezek után talán megkapjuk a választ arra az írásunk elején feltett gyötrő kérdésre, hogy maradék-kultúra, töredék-kultúra-e ez a mi kultúránk, silányabb-e más, szerencsésebb csillagzat alatt született közösségek kultúrájánál? Már hogy lenne az. A szerémségi szórványmagyarsággal közösen összeállított művelődési műsor színvonal és lélek tekintetében megállná a helyét bármely budapesti vagy vidéki előadóteremben.
    Bizonyos szempontból pedig még tanulsággal is szolgálna.

DUDÁS Károly