A százezredik

    Arról a bizonyos nagy fáról s arról a bizonyos fejszéről szeretnék megosztani néhány gondolatot olvasóimmal mostani vezércikkemben. No meg az írástudók felelősségéről: helytállásáról és árulásáról ebben a nagy fa és fejsze ügyben.
    Mert nagy fába vágta a fejszéjét a délvidéki magyarság, amikor eléggé egyöntetűen úgy döntött (most már világosan látszik, hogy úgy döntött): saját kezébe veszi sorsa irányítását. A magyar választói névjegyzékre való feliratkozásról van persze ez alkalommal is szó, ami lehetővé teszi parlamentjének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak a közvetlen úton való megválasztását. Másról, többről is szó van ezzel a feliratkozással, ezzel a vállalással, ezzel a színvallással kapcsolatban. Annak a szent dolognak a kifejezéséről, hogy a közösség nagy többsége a kilencven esztendeje tartó elszakítottság, megpróbáltatás után is, számtalan félrevezetési-félrenevelési, elnemzetietlenítési, jugoszlávosító-szerbesítő kísérlet ellenére is az egyetemes magyar nemzethez tartozónak tekinti magát.
    Nagy fába vágta a fejszéjét a Vajdasági Magyar Szövetség is, amikor minden tétovázás és latolgatás nélkül ennek a nagyszabású (nyugodt lélekkel állíthatom: történelmi) vállalkozásnak az élére állt. Nem a hitetlen tamásokra, a riogatókra, a kákán is csomót keresőkre hallgatott, hanem a magyarként való megmaradás parancsszavára. És erre hallgattak történelmi egyházaink nagy tekintélyű méltóságai, intézményeink és civil szervezeteink irányítói, kiemelkedő értelmiségijeink, s tájékoztatási eszközeink legjava is.
    A VMSZ aktivistáinak több száz fős csapata fáradságot nem ismerve járja a tartomány falvait és városait, bezörgetnek, bekopogtatnak minden magyar emberhez, a párt vezetői pedig lakossági fórumokon, élőújságokon, művelődési és egyéb rendezvényeken igyekeznek felhívni a figyelmet ennek a folyamatnak a fontosságára.
    Egy hónap múlott el mindössze a feliratkozás beindítása óta, s egy rendkívüli eseményen, a Lifka Sándor nevét viselő szabadkai Art Mozi és Kosztolányi Dezső Színház új épületének ünnepélyes átadásán, Sólyom László magyar és Boris Tadić szerb köztársasági elnök meg Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének jelenlétében Evetovityné Lifka Edit asszony, Lifka Sándor neveltlányának személyében a választói névjegyzékre feliratkozott a százezredik vajdasági magyar.
    Mire lapunk megjelenik, s a győzedelmes zentai csata színhelyén Orbán Viktor egykori és leendő magyar miniszterelnök megtartja buzdító-bátorító beszédét, minden bizonnyal meglesz a törvényben előírt több mint száztizenhétezer aláírás is. Hát ennyit a hitetlen tamásokról, a riogatókról, a kákán is csomót keresőkről, a gáncsoskodókról, a közösségüket ily csekély mértékben ismerőkről... És ennyit a délvidéki magyarság eltökéltségéről, megmaradási szándékáról.
    A Szabadkán lezajlott esemény, a százezredik délvidéki magyar feliratkozása a névjegyzékre mindenképpen történelmi pillanat volt nemzeti közösségünk életében. Ennek ellenére voltak magyar nyelven megjelenő, magyar nyelven is sugárzó tájékoztatási eszközök, amelyek ezt nem vették észre. Pontosabban: amelyek számára nem is volt az. Látványosnak titulálták a történelmi pillanatot, vagy éppen nemes egyszerűséggel elsiklottak felette. Mint ahogy azt sem tartották fontosnak kiemelt helyen közölni, amit Sólyom László köztársasági elnök üzent a délvidéki magyarságnak és a nemzet egészének...
    Persze, semmi sincsen véletlenül, mindennek oka van. Mégpedig nyomós oka. A ,,jugoszláv orientáltság'' sok évtizedes sulykolása megtette a magáét. Az emberi fejekben és lelkekben egyaránt. Azoknak az írástudóknak és ,,írástudók”-nak a fejében és lelkében is, akik újságíróknak, szerkesztőknek álltak. Akik arra szerződtek, hogy a megmaradásért küzdő közösségüket, amelyből vétettek, tisztességesen, hitelesen tájékoztassák. Annak alapvető érdekeit mindig szem előtt tartva. Nem csupán magyar nyelven megjelenő tájékoztatási eszközökben, hanem magyar szellemiségűekben is. A gyengébbek kedvéért (az ő ízlésük szerint kicsit régiesen): magyar lelkületűekben.
    De hát akinek ,,jugoszláv orientáltságú'' lelkülete van, vagy semmilyen sincs, az hogyan is tájékoztathatna magyar lelkülettel?!
    No de hagyjuk: a szekér megy tovább. Fontosabb dolgunk van nekünk annál, mint hogy parány senkiháziak kicsinyes gazságaival foglalkozzunk. Az aláírások szépen gyűlnek. Tegyen meg mindenki mindent a saját őrhelyén (lám, már megint milyen régies!), amit csak megtehet.

DUDÁS Károly