Anyanyelvi hontalanság

    Mint több évtizede újvidéki lakos nem érzem magamat lokálpatriótának, így, ha nem volna szülőfalum, akár hontalan lokálpatrióta is lehetnék, ami egy kissé bonyolult ügy, mert egy hontalan lokálpatrióta olyan fából vaskarikának is tűnhet. Az említett város nekem akkor sem volt anyafészkem, amikor ifjú nyelvtestvéreim olyannyira bele voltak szerelmesedve s ez a szerelem, úgy láttam, úgy látom, kissé - vagy nagyon is - elvakította őket. Miközben - észrevétlenül? - hontalanná váltak benne. A történelmi folyamatok következtében. A város szemlátomást duzzadt, növekedett, nemzeti összetétele felismerhetetlenné, illetve nagyon is felismerhetővé, azaz egyneművé, egyszínűvé vált, s még azok is elszivárogtak belőle, akik gyökerek nélkül ugyan, de tősgyökeres újvidékieknek tartották magukat. Ki Pestre, ki Berlinbe, ki melegebb égtájakra. Lokálpatriótaságukat megtartva váltak hontalanná. Ma már ott tartunk, hogy a délvidéki magyarság egyik erős oszlopának tartott Fórum-ház romokban hever. Jómagam nem vagyok ugyan a város szerelmese, de az említett házba naponta bejárok, s a nagy szerkesztőségi szobában mindig elfog a ,,tömegiszony'': ketten-hárman üldögélnek benne, holott volt idő, amikor annyian nyüzsögtünk falai közt, hogy alig fértünk el egymástól. Most azért fáradok be naponta, hogy halljam is azt a szót, amelyet az itt nyomtatott újság a címében visel. Mert eme élő szót a város utcáin már nemigen lehet hallani.
    Nem vagyok tehát újvidéki lokálpatrióta, mégis minduntalan szíven üt, ha nyelvtestvérem szájából a városnak azt a nevét hallom, amit minden erre tévedt idegen, turista jogosan használ. Mert ő a városnak csak ezt a nevét ismeri. De a temerini kofaasszony, Kiss Tamásné tudván tudja, hogy a városnak van egy olyan neve is, ami hivatalosan is használatos és használható, s Kiss Tamásné anyanyelvéhez közelebb áll. ĺ mégis csak folyton noviszádozik. Akárcsak az én idetelepült földijeim is folyton máliigyosoznak. (Volt a városnak egy harmadik, sőt negyedik neve is, mindkettő feledésbe ment, miként a magyar Kiss Tamásné szájából is kikopott.)
    Hogy az a szegedi rózsatőtermelő, aki szoros üzleti kapcsolatot épített ki a Szabadka környéki termelőkkel, minden ottani településnek tudja és használja a magyar nevét, az valószínűleg annak köszönhető, hogy a királyhalmi, kispiaci, stb. üzlettársai is még királyhalmiaknak, kispiacinak stb. tartják magukat, de ahogy délebbre halad a gondolata, az útja, már Noviszádra stb.-re fordul a nyelve, talán nem is tudja, hogy van annak a városnak az ő anyanyelvén is neve. Jól van, mondhatná az ember, ő csak egy egyszerű rózsatermelő, de hogyan vélekedjünk arról a kiművelt fős pesti, közismert és közkedvelt tévéműsor-vezetőről, aki ország-világ előtt eldicsekszik a beszélgetőtársának, hogy ő is járt már Noviszádon, bizony szó szerint így, hogy Noviszádon? Pedig ha járt itt, hallhatta talán, hogy a városnak szép magyar neve is van, legalábbis egyelőre. S ezzel nem szeretném azt mondani, hogy a Noviszád név nem szép. De mindent a maga helyén. Amíg lehet.
    Mert talán mégse volna helyénvaló a valós dolgokat összekeverni, mint az a honfitársunk, gyakorló, valószínűleg kezdő politikus, aki meglátogatva szűkebb pátriánkat, ahol jómagam mégse vagyok egészen, az elmondottak ellenére, hontalan patrióta, a Bački Vinogradit, a már említett királyhalmát tévesztette, keverte össze, a Bački Jarek, a Járek nevével, pedig bizonyára nagy patrióta lehet, ha nem is lokál.
    Búcsúzván a témától, a fent idézett tanult tévéműsor-vezetőtől, aki lenoviszádozott bennünket, annyit azért elvárnék, hogy egy soron következő adásában leclujozza Kolozsvárt, lebratiszlavázza Pozsonyt, lemunkacsevózza Munkácsot, s ezáltal azonos szintre hozza ezeket a régiókat, ahol bizonyára előfordulnak még ilyen meg olyan patrióták, közöttünk elvétve hontalanok is.
    Hontalanok, akik között talán mégis azok a legárvábbak, akik anyanyelvükben veszítik el hazájukat.

NÉMETH István