Maradandó

    A tizenkettedik Vajdasági Magyar Kalendárium elé
    A kezdet kezdetén, amikor rám bízták évi kiadványunk szerkesztését, egy antikváriumban búvárkodva ráakadtam egy százéves kalendáriumra. (Ennek gyönyörű, óillatú metszeteit láthatják olvasóink a Vajdasági Magyar Kalendárium hónapsorolójában, úgymond fejlécként.) Az örömujjongás leplezetlenül feltört belőlem, ezt hál' istennek az ott dolgozó ,,könyvmoly'' rögtön megértette, és segítőkészen már ment is a raktárba, hogy utánanézzen, enyhítheti-e még néhány ilyen, számomra felbecsülhetetlen értékű kinccsel szomjamat-étvágyamat. Felejthetetlen és maradandó élmény volt számomra ez a délelőtt. Miért is? Talán a gyűjtők érezhetnek ilyen szenvedélyt és izgalmat, amikor egy-egy újabb ,,adalék''-kal (hű, ez itt most egyáltalán nem helytálló és igaz megfogalmazás, de csak a szóismétlés elkerülése végett vetemedem ilyen körülírásra) bővíthetik ki pénzérme-, bélyeg- vagy képeslapgyűjteményüket, képtárukat... Vagy a régészek, amikor egy újabb ásatás során rábukkannak az első leletekre... Lapozgatva a százéves Családi Relikviát, nemcsak letűnt korok, szokások, hagyományok, világi és politikai nézetek vonultak fel a szemem előtt, mint kiszolgált obsitosok, hanem mintha ismeretlen emberek szellemei is üzentek volna az ,,egykor hogy volt''-as időkről: disznótorokról, ellésekről, születésekről, frigyekről, elhunytakról, bor- és pálinkafőzésekről, napszámokról, havi bevételekről és kiadásokról, csúzokról és ennek gyógyítására szolgáló kenőcsökről, megfázás elleni teakeverékekről, tejszaporító levesekről várandós anyáknak, csillagállásokról, hiedelmekről... Mind olyan dolgokról, amelyekről a mai ember már nem is vezet számot, vagy ha igen, akkor a mobiltelefonjában, internetes ,,noteszé”-ben.
    Szóval most, hogy összeállt a tizenkettedik kalendáriumunk is (és szerkesztés közben kiderült: ennyi év után, sajnos, még mindig akadnak közvetlen baráti körünkben olyan személyek, akik nem is tudnak ennek a hasznos kézikönyvnek a létezéséről), azon töprengek, vajon mitől válik maradandóvá és értékessé egy, már-már breviáriumnak számító könyv. Egy olyan könyv, amely elsősorban mindig hasznos információkkal, útmutatásokkal igyekezett ellátni az olvasókat. Egy olyan könyv, amely élő lenyomata életünknek. Hiszen a benne szereplő írások, ezúttal is, rólunk, délvidéki magyarokról szólnak, munkánkról, eredményeinkről, sikereinkről, álmainkról, terveinkről -- és örökbecsű kincseinkről, mint amilyenek például a már nagyanyáink-nagyapáink által látogatott, ma is népszerű kirándulóhelyeink... Vagy az a (Dinnyés József előadóművész, dalszerző által kiválogatott) megzenésített versösszeállítás, amely nemzeti költőfejedelmeink veretes gondolatait idézik... Vagy kiskertjeink őshonos, népszerű, itt-ott már védetté nyilvánított virágai... Vagy... De hadd ne áruljak el minden titkot. Azt mondják, az írás, a könyv a maga életét éli, nem a szerző(k) vágyainak útját járja be. Én mégis azt kérem Mikulástól, hogy a tizenkettedik Vajdasági Magyar Kalendáriumból minél többet juttasson el az Önök kezébe! Nem a mi munkánk felmagasztosítása végett, hanem önmagunk és értékeink megbecsülése érdekében.

KREKITY Olga