A szeretetről és a gyűlöletről

    Csattanós választ adott a magyar nép az Európai Parlament balliberális erőinek lejáratási kampányára, a kötelezettségszegési eljárásnak keresztelt cirkuszra. Pontosabban a magyar nemzet, hiszen a szombat délutáni-esti fáklyás Békemenet több száz ezres tömegében határon túli magyarok is szép számban ott voltak, ráadásul Erdély több településén is szerveztek Magyarországot és kormányát támogató tüntetést. Akárcsak Varsóban és Lengyelország nagyobb városaiban: a testvéri lengyel nép is kiállt Magyarország, Orbán Viktor kormánya mellett.
    Bárhogy kutatunk is az emlékezetünkben, nem nagyon találunk rá példát, hogy a múltban bárhol is tető alá hoztak volna ilyen tömeges megmozdulást egy hivatalban levő kormány mellett, amely ráadásul egy elődje által meglehetősen lezüllesztett ország szénájának rendbe tétele érdekében bizonyos megszorításokra kényszerül, és ez óhatatlanul népszerűség-csökkenéshez vezet. A Békemenet Magyarországért tömegessége egyértelműen bebizonyította, hogy a kétharmados többséggel megválasztott Fidesz-KDNP pártszövetségnek, a nemzeti kormánynak továbbra is erőteljes támogatottsága van Magyarországon.
    Ezt látva visszavonulást fújhatnának a bajkeverők, az örökké gáncsoskodók, Magyarországon elvesztett hatalmukat mindenáron visszaszerezni akarók. Nem fújnak visszavonulást, nem ilyen fából faragták őket. Sem az anyaországiakat, sem európai elvtársaikat, akiket otthonról bőségesen ellátnak ,,információk”-kal, amelyek a diktatúra fenyegetéséről, a mindent elborító nacionalizmusról, a félelem és a diszkrimináció eluralkodásáról szólnak.
    Rendkívül tanulságos - és egyben megdöbbentő - volt az Európai Parlamentnek az a vitája, amelyet Magyarországgal kapcsolatban rendeztek, s amelyet az anyaországi televíziókban kísérhettünk figyelemmel. A szocialista, a liberális, a zöld és egyéb színezetű frakciók képviselőinek gyűlölködő-vádaskodó megszólalásai leginkább talán az egykori rossz emlékű hitvitákra emlékeztettek, amelyekben a tények és az érvek nem jelentenek semmit. Mérhetetlen tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot a témával kapcsolatban, sem a Magyar Alkotmányt, sem az egyéb dokumentumokat, amelyekről határozott és ellentmondást nem tűrő véleményt mondtak, még csak nem is látták - szinte kizárólag magyarországi elvtársaik súgásai nyomán fogalmazták meg vádjaikat. Egyikük Konrád György személyében konkrétan meg is nevezte hírforrását, a másik meg magyarországi liberális barátairól beszélt, akik egyenesen félnek és viszolyognak Orbán Viktortól és kormányától. (Hogyne viszolyognának: a népakarat által eltávolította őket a húsosfazéktól, Kossuth-díj-osztó és egyéb kiváltságaiktól.)
    A vita során a kisantant szöge is szépen kibújt a zsákból: az utódállamok szocialista és liberális képviselői az ördögtől való autonómiától, a kettős állampolgárságtól, a nemzetegyesítés halálos veszélyeitől féltik az európai demokráciát.
    Ezeket a hölgyeket és urakat hallgatva az embernek óhatatlanul ismét csak Márai Sándor elévülhetetlen gondolatai jutnak az eszébe, amelyek bizony időszerűbbek most, mint amikor hatvanöt esztendővel ezelőtt megfogalmazta őket: ,,Nem elég szeretni azt, amit ők szeretnek; megkövetelik, hogy azt is gyűlöljem, amit ők gyűlölnek. Itt válnak el útjaink.''
    Bizony, itt válnak el. Azok útjai, akiknek álságos céljaik megvalósítása sokkal fontosabb, mint az ország, a nép boldogulása, és azoké, akiknek hazájuk, nemzetük felemelkedése mindenek előtt és felett áll.
    Az elsőket ott láttuk az Európai Parlament dühtől és gyűlölködéstől ragacsos némely padsoraiban, ott látjuk őket - igaz, mostanság némileg meggyengülve, hátrább tolva - anyaországunkban, s nap mint nap itt látjuk és halljuk őket a saját környezetünkben is. A másik úton haladókat meg ott láttuk a Magyarországért indított Békemenetben. Ne feledjük el: több száz ezren voltak. Több száz ezren voltunk.
    S ha kell, leszünk még sokkal többen is.

DUDÁS Károly