A telt házas eseményen elsőként Homonaji-Szalai Andrea, az egyesület ügyvezetője üdvözölte a közönséget, majd a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Kabók Erika mondta el a magyar költészet napjával kapcsolatos gondolatait. Kiemelte, nem véletlen, hogy ezt az ünnepet a rendkívül fiatalon és tragikus körülmények között elhunyt nagy költőnk, József Attila születésnapjával kötötték össze, hiszen a magyar líra legnagyobb alkotásait köszönhetjük neki.

– Ezen a napon az anyaországban és a határon túl egyaránt ünneplőbe öltözik a szó. Irodalmi estek, versmaratonok, közös felolvasások jelzik, hogy a költészet élő valóság. Van, ahol verskommandók járják az utcákat, és a járókelőknek szavalnak, máshol verssorok lengenek az épületek falán. Nálunk is gyökeret vert a „versteregetés” szép hagyománya: bárki kiválaszthat egy verset, és felakaszthatja egy zsinórra a könyvtár előtt, vagy elmondhatja egy idegennek az utcán. A vers így kilép a könyvek lapjai közül, és visszatér az emberek közé. Gyakran mondják: a vers a műfajok királynője. Valóban: a költészet több mint művészet. A vers az a nyelv, amelyen az ember kimondja örömét és fájdalmát, reményét és kételyeit. A versekben ott él történelmünk, érzéseink és gondolataink legigazabb lenyomata – hallottuk Kabók Erikától.

Kabók Erika

A verses-zenés est fellépői Brezovszki Edit, Brezovszki Márk, Dudás Nikolett, Gábor Zoltán, Hajvert Ákos és P. Kőműves Noémi voltak, akik elgondolkodtató műveket ajándékoztak a közönségnek.

P. Kőműves Noémi

A műsor előtt Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondót kérdeztem arról, hogy számára milyen jelentőséggel bír a magyar nyelv és költészet.

– Én nagyon ragaszkodom az anyanyelvemhez, és nem gondolnám, hogy ez külön nevelés vagy ráhatás kérdése, hanem egyszerűen így vagyok összerakva. Az anyanyelv szó kapcsán rögtön az édesanya jut eszembe. Nem tudnám magam úgy elképzelni, hogy elengedjem ezt a nyelvet. Már gyerekkoromban is nagyon fontos volt számomra, és mindig is kapaszkodónak, rögnek éreztem az anyanyelvemet. Számomra a magyar költészet egyenlő a hazával, az otthonnal. Esetemben terápiás jelleggel bír az, hogy verseket olvasok és mondok, közvetítek. Az a legnagyobb dolog, ha ezek a versek célba érnek, hiszen valóban úgy van, ahogyan Kosztolányi leírja, hogy a szavalás a vers föltámasztása a papírsírból, és ezáltal el tud jutni az emberekhez. Húsz éve aktívan teszi ki az életem a versmondás, és ennyi idő alatt sokat keresgéltem és találtam, és erre buzdítanék másokat is. Az is nagyon különleges érzés, amikor gyerekekkel foglalkozom, átadok nekik szövegeket, és figyelem, hogy azok hogyan növekednek bennük. Az iskolában inkább memoriterként használják a verseket, és nem foglalkoznak azzal, hogy ezek a szövegek valamire hasznosíthatóak is. Sokkal kevesebbet foglalkozunk azzal, hogy mit adhat a szöveg nekünk, vagy általunk adhat-e esetleg valamit másoknak. Ezt a szemléletet kellene egy picit átalakítani – hangsúlyozta Hajvert Ákos.

Hajvert Ákos

A rendkívül színvonalas műsor után Homonaji-Szalai Andrea is elmondta lapunknak, hogy milyen érzéseket táplál a magyar költészet iránt:

– Az egyik kedvenc filmemben, a Holt költők társaságában hangzott el az a gondolat, hogy verseket nem azért olvasunk vagy írunk, mert az divatos, hanem azért, mert az emberi fajhoz tartozunk, és tele vagyunk szenvedéllyel. Vannak olyan tudományok, amelyek segítik a lét fenntartását, de a költészet is olyasmi, amiért érdemes élni. Én ezt egy tűpontos megfogalmazásnak tartom. Számomra a költészetre – nyilvánvalóan különösen a magyar költészetre – egyfajta forrásként tekintek, melyben mindig megmerítkezhetek, és ez azért van így, mert hiszek az irodalom terápiás jellegében, a mentális egészségre tett hatásában, illetve a közösségteremtő és -megtartó erejében is. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ha elhangzik egy Kosztolányi- vagy Ady-sor bárhol a nagyvilágban, a magyarok felkapják a fejüket, és ha nem is pontosan ugyanezt gondolják, de hasonlóan dobban majd a szívük, amikor ezeket a sorokat hallják. Számomra ezért fontos az, hogy a magyar irodalom különféle formákban eljusson a közönséghez, a közösséghez – legyen szó klasszikus vagy modern, kortárs irodalomról. Ezért is szerveztük meg ezt a rendezvényt, ahol egy csodálatos válogatást hallhattunk, és nem is bíztuk a véletlenre, hiszen a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületét kértük fel a műsorban való részvételre. Ezt a műsort a magyar kultúra napjára szántuk, de tökéletesen megállja a helyét a magyar költészet napja alkalmából is – tudtuk meg az immár 20 éves egyesület ügyvezetőjétől, akivel ezt a jeles jubileumot is érintettük. – A 20. évforduló, ahogyan ez az évfordulók jellegéből fakad, mindig egy számadásra, összegzésre készteti az embert. Az utóbbi időben sokszor gondolkodtam az elmúlt 20 éven, melynek kisebb-nagyobb mértékben én is a részese lehettem. A legbüszkébb a közösségünkre vagyok, hiszen nagyon sokféle körülmény között, nagyon sok megpróbáltatás ellenére működött ez a közösség 20 éve szakadatlanul. Volt, hogy kisebb, máskor nagyobb tagsággal, hol sikeresebben, hol kevésbé, időnként nagyon aktívan, aztán passzívabban, de működött, mert nyilvánvalóan mindenkinek megvan a szerepe és a helye ebben a közösségben. Vannak motorjai, akik szerveznek, akiknek a mosolya üdvözli a belépőket. Vannak visszatérők is. Olyan családok is vannak, ahonnan több generáció tagjai is csatlakoznak hozzánk, mert például a nagymama nálunk sütött, és segítette a csapatot, majd hozza magával a gyermekét is. Mint minden közösségben, nálunk is vannak jobb és rosszabb időszakok, nem mindig akadálytalan a munka, de talán azért is maradnak fenn a művelődési közösségek, mert sokszor kell vállvetve harcolni, hogy értéket teremtsünk, mentsünk, alkossunk. Ezt csak közösségben lehet művelni. Vajdaságban nagyon sokan lehetnek büszkék a közösségükre, sok egyesülettel kacsinthatunk össze, mellyel együttműködünk, melyre felnézünk, és talán olyan is van, amelynek mi tudunk segítséget nyújtani. A közösségünk folyamatosan alakul, változik, bővül, és mindenkinek megvan a helye benne – emelte ki Homonaji-Szalai Andrea, aki az egyesülettel a jövőben is azon fog fáradozni, hogy a Palicsi Magyar Művelődési Központ egy összekötő híd legyen a kultúra és az emberek között.

Brezovszki Edit, Brezovszki Márk és Dudás Nikolett