Ena a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, grafikusművész szakon végzett. Rajzain általában szimbólumok felsorakoztatása, azok interakciója és közös szimbólumrendszerré alakulása látható. Kiindulópontja inkább az érzések szférája, mintsem a fizikai valóság — ezt hivatott tükrözni a konkrét terek hiánya. Munkáinak közös nevezője, hogy a sebezhetőséggel, intimitással kapcsolatos gondolatait igyekszik képi formában artikulálni. Ehhez a természet világát, érzékeny és apró formákat hív segítségül, mivel megfigyelésük megkívánja a közelséget, melyet képviselnek.

„Ez mind titok, de

Ha közelebb hajolsz, mégis eléred.

Zárva termett, de

Már érett-alma, eleven bogár, kisbárány.

Egyik fele sem tréfa, de

A másik fele befér a zsebedbe.”

A fenti idézet fogadja a látogatót, és picinyke kerámiafigurák alatt lépünk a kiállítás terébe, melynek számomra legizgalmasabb része az a képsorozat, amelyből kiadvány is készült, kézzel kötött művészkönyv formájában. Ena elmondta, csak két példány van belőle, az egyiket kiállításokra viszi, a másik a sajátja.

A sorozatot gyűjtőmunka előzte meg. 2023 és 2024 között az online térben közzétett felhívására barátok, ismerősök és ismeretlenek személyes emlékeikkel ajándékozták meg, Ena ugyanis arra kérte őket, hogy meséljenek el olyan történeteket, amelyekben kapcsolódásukat valami fizikai jelképezi — kutatva a megfoghatatlan és múlékony érzelmi világunk megfogható, maradandó lenyomatait. Ezekből a történetekből állt össze az említett kiadvány, egy-egy emlék mellé Ena készített illusztrációt, a szövegből kiindulva. Ennek a sorozatnak a „Bárcsak olyan hosszú lenne a hajam, hogy sose érjünk a fonat végéhez” címet adta, mely az egyik történetre utal.

Néhány történet:

„A szúnyogcsípésre az emberek többsége krémeket használ. A nem béta polgárok a körmükkel vájnak X-et a csípésre, ezzel semlegesítve a viszketést.”

„Miután beköltöztünk, találtam két hajszálat a mosdókagylóban szív alakba rendezve. Egy héttel később derült ki, hogy mindketten azt hittük, a másik csinálta neki, ezért egyikünk sem akarta leszedni.”

Beleolvasunk egy kicsit mások életének egy kis szeletébe, s mi magunk is elgondolkodunk azon, hogy milyen fontos tud lenni egy ennyire apró dolog, élmény. Ena kiállítása számomra erre mutatott rá, hogy a sok kicsi is lehet nagy és végtelenül hangsúlyos. S végtére is, hogy egy jó kis közhellyel éljek, mi is csak egy apró porszem vagyunk az univerzumban, tehát minden csupán viszonyítás kérdése.