Ó ne, vége a nyárnak! Elismerem, nem mindig rossz a meleg, főleg mértékkel, de amikor az ember azon kapja magát, hogy reggelente komolyan fontolgatja, vajon lehetne-e strandpapucsban, rövidnadrágban, törülközővel a nyakában bemenni dolgozni, akkor már nagyon ideje van a hűvösebb szeleknek.
Elindult az iskola és vele a logisztika, odaérni a zeneiskolába, a házi is legyen meg, de valami testmozgás sem lenne rossz, esetleg egy kis pihenés, ne adj’ isten szórakozás. A nyári szünet utáni első hetekben mindenki próbál visszarázódni. A gyerekeknek újra hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy a nap nem 10 órakor kezdődik, nekünk, felnőtteknek pedig ahhoz, hogy reggelente már nem lehet csak úgy egyszerűen elindulni a munkába, hanem menetrend szerint uzsonnát kell csomagolni, szaladni, szervezni. De azért valljuk be, a szülők titokban fellélegeznek, hogy legalább egy kicsit strukturáltabbá válnak a hétköznapok.
Az ősz közben észrevétlenül becsempészte magát a mindennapokba. A közeli, kis erdőben már gyűlnek a sárgásbarna levelek, gesztenyék és makkok, melyekből már készülnek az őszi dekorációk. Mi is találtunk egy őszi bakancslistát a Jó Pajtásban, és nagy lelkesedéssel pipálgatjuk a tételeket. Levélgyűjtés és -préselés — pipa. Következik a sütőtökös sütemény, majd az őszi fotózás. Utóbbi persze nálam nem kihívás, hiszen én minden, lakásba tévedt kis pókot is lefotózok.
Az őszben talán az a legjobb, hogy újra észrevesszük az apró dolgokat. Már nem a hőség elől menekülünk. A gyerekek számára mindez egy kincsvadászat, nekünk, felnőtteknek pedig lehetőség arra, hogy mi is újra átéljük a gyerekkor örömét, hiszen van abban valami felszabadító, amikor az ember gesztenyét és makkot keresgél a fűben.
Az ősz mindig emlékeztet arra, hogy a természet tudja, hogyan kell elegánsan lassítani. Nincs benne semmi kapkodás, csak csendes átalakulás. És ahogy a lombok aranyba, vörösbe öltöznek, mintha csak azt üzennék: nem baj, hogy valami véget ér, hiszen közben valami új is kezdődik.
