* Van olyan, hogy túl korán kezdünk felkészülni a pályaválasztásra?

– A pályaválasztás és a pályaorientáció között szeretek egy kis különbséget tenni, mivel a pályaválasztás magának a pályának a megválasztása. Ilyenkor egy iskolát, szakmát, munkát választunk. A pályaorientáció pedig az a folyamat, amit kisgyermekkorban már el lehet kezdeni. Ha jól csinálják a szülők, és van egy támogató közösség, a pályaorientációhoz szorosan kötődik az élethosszig való tanulás elve. A pályaorientáció kisgyermekkorban úgy tud elkezdődni, ha a szülő megfigyeli, hogy a gyermek mivel szeret játszani, mi érdekli, miben jó, miben ügyesebb, miben nem. Ha a szülő erre fel tud figyelni, és támogatni tudja a gyerekét, akkor elindul egy folyamat. Kicsi gyermekkorban, úgy gondolom, a lehetőségeket jobb nyitva hagyni. Vannak családok, ahol már előre megkapja a gyermek az előrevetítést, hogy te orvos leszel, vagy egyetemre mész. Ezek azok a mondatok, amelyek be tudnak ivódni egy kisgyermek tudatába, és amilyen környezetben nő fel, amit tapasztal, hall, számára az lesz a normális. Ha a szülő rendelkezik kellő önismerettel és nyitottsággal a saját gyermeke felé, és meg tudja látni, mik azok a tulajdonságok, amik a gyerekről szólnak, és nem arról, hogy ő mit szeretne, akkor elkezdődhet a pályaorientáció folyamata.

* Hogyan támogathatjuk szülőként a pályaorientáció folyamatát, főleg akkor, ha a gyermekünk úgy gondolja, nem tehetséges semmiben?

– Nem kötelező, hogy mindenki tehetséges legyen valamiben, nagyon sok olyan egyéb képesség van, amit nem az iskolában nyújtott teljesítmény mutat meg. Én sosem azt nézném pályaválasztás, orientáció során, hogy milyen tantárgyból 5-ös a gyerek, mert azt gondolom, a jegyek azt mutatják meg, mennyit tanult éppen arra a tesztre. Számos más olyan terület van, amely egy munkavállalásnál fontos, például milyenek a társas interakciói, empatikus-e másokkal, milyenek a kommunikációs, illetve szervezői képességei. Ez már gyermekkorban nagyon jól megmutatkozik. A gyerekeket szerintem fontos megtanítani helyesen gondolkodni, mert maga a gondolkodás is egy olyan kompetencia, amelyet meg kell tanítani, ugyanúgy, mint dönteni. A gyerek nem úgy születik, hogy ezeket már tudja, a döntési kompetenciát is meg kell tanulni, a szülő pedig úgy segíthet, ha megtanítja neki megfigyelni önmagát. Tegyük fel azokat a kérdéseket: Mi az, amit szeretek? Mi az, ami engem feltölt? Mi az, amit könnyű megtanulnom az iskolában? Így megtanulja a gyerek megismerni önmagát, de ehhez a szülőnek támogatónak kell lennie, ne akarja nagyon határozottan irányítani, manipulálni. Itt nem arra gondolok, hogy rá kell hagyni a gyerekre, és nem kell keretet szabni, viszont nehéz elvárni tőle, hogy döntéseket tudjon hozni, ha a szülő minden döntést meg akar hozni helyette, és nem engedi gondolkozni, nem vonja be a beszélgetésbe, nem motiválja arra, hogy megnézze, ki is ő valójában. Próbáljuk meg megismerni a gyermekünket, és támogatni a saját kis életútján. Emellett meg kell tanítani a gyereket alternatívákat keresni. Kipróbáltál valamit, ami nem működik? Nézzük a következőt. De mérlegelni is tudnia kell, adott esetben újraértékelni, ha a döntése nem sikerül. Hogyan tanulja meg ezeket a gyermek? Elsősorban úgy, hogy a szülőtől látja. Szerintem soha nincs gond azzal, ha valaki meghoz egy döntést, mert mindig ott van a lehetőség, hogy változtassunk. Mindig meg kell nézni, hogy a gyermek éppen melyik fejlődési szakaszában van. Pici gyermekkorban a legfontosabb, hogy tapasztalatokat szerezzen. Serdülőkorban a középiskolásoknak egy nagy döntést kell meghozni, amikor még az agy nincs olyan szinten kifejlődve, mint egy felnőtté. Ez egy élettani folyamat, ami húsz-huszonöt éves kor körül áll be. Ebben az időszakban a középiskola választására nagy hangsúlyt fektetnek, ilyenkor a serdülőknél inkább az érzelmek dominálnak, és a társas kapcsolatok. Sokszor nekünk, felnőtteknek is nehéz döntéseket hozni, és mi is sok szempontot megvizsgálunk, mire meghozunk egy döntést. A serdülők is ugyanezt érzik, csak az ő kezükben még nincsenek meg azok az eszközök, mint egy felnőttnek, aki már sok mindent megtapasztalt. Nagyon sok serdülőnél ilyenkor megjelenhet a visszavonulás, a bizonytalanság és a passzivitás. Sokszor mondjuk azt, hogy a gyerek nem tudja, mit akar, de azt, hogy mit nem, nagyon is. Erre már lehet építeni, már kiskorban is arra kell bátorítani a gyermekeket, hogy minél több dolgot kipróbáljanak, tapasztaljanak, mivel a gyermek, serdülő – vagy akár a fiatal felnőtt is – nehezen tud elképzelni dolgokat, amiket még nem tapasztalt meg. Mondhatjuk mi neki, hogy egy irodai munkánál 8 órát kell gép előtt ülni, de gondolhatja azt is, hogy ez egy álommeló, mert amúgy is szeret számítógépezni. Nem tudhatja, milyen az a munkakör, amíg nem tapasztal meg belőle valamit. Nem arra gondolok, hogy be kell ülnie dolgozni, de vannak börzék, nyílt napok, táborok, ahol meg lehet tapasztalni az adott szakmát.

* Az általános javaslat a szülők részéről az szokott lenni, hogy inkább válasszon a fiatal valamilyen szakmát, mert ha nem jön össze az egyetem, el tud indulni az életben. Adott esetben a fiatal erősen szembemehet a szülő akaratával. Ilyenkor mit tanácsolsz?

– Ez egy teljesen érthető elvárás a szülő részéről. A bizonytalanság a serdülőkorban természetes, és a szülő feladata, hogy különválassza a saját elvárásait attól, hogy valójában milyen ember az ő gyermeke. Úgy gondolom, hogy nem egy szakmára kell a gyermeket felkészíteni, hanem meg kell tanítani választani, döntést hozni. Ha a gyermek mindenáron olyan szakmát szeretne, amit a szülő ellenez, én hagynám, hogy kipróbálja. Itt a szülőnek nagyon erős támasznak kell lennie, mivel közbe kell lépnie, ha azt látja, hogy ebből nem fog jó dolog kisülni. Amikor abban segítünk a gyermeknek, hogy szakmát válasszon, én mindig az arany középútra törekszem. Figyelembe kell venni három fontos tényezőt: mi érdekel, miben vagyok jó, és hol van erre szükség. Fontos kérdés, hogy amiben jó, amihez ért, az olyan szakma-e, amiből meg tud majd élni, és az elkövetkező tíz–húsz évben lesz-e kereslet rá. Ami a gyermeket húszévesen érdekli, nem biztos, hogy ötvenévesen is fogja. Előbb vagy utóbb viszont meg kell hozni a döntést, hogy milyen iskolát és munkát választok, de az életen át tartó tanulás pont azt támogatja, hogy útközben lehet váltani. Ha valaki meghozott egy döntést tizenöt évesen, nem kell attól tartani, hogy ott vége van, és csak abban a szakmában fog tudni mozogni egész életében.

* Lesznek olyan szakmák, amik az elkövetkező időszakban a technológia fejlődése miatt kikopnak a köztudatból. Erre hogyan lehet felkészülni?

– Ahogy fejlődik a tudomány, technológia, várható, hogy lesznek olyan szakmák, amelyekre nem lesz szükség. Itt jön képbe az önismeret fejlesztése és az életen át tartó tanulás. Nem az a lényeg, hogy a gyerek egyszer jól válasszon, hanem hogy megtanítsuk arra, hogy mindig lehet változtatni.

* Tegyük fel, otthon odalép a szülőhöz a gyerek, és azt mondja, hogy már az összes osztálytársa tudja, merre megy tovább, de ő még egyáltalán nem. Mit mondhat a szülő?

– A legtöbb iskolában vannak szakemberek, akik tudnak ilyenkor a gyerekeknek segíteni, ha elakadnak, hozzájuk lehet bizalommal fordulni, de a szülő feladata ismételten az, hogy figyeljen a gyerekre, foglalkozzon vele, és üljenek le még egyszer megbeszélni. Szűkítsék le azt, mi az, ami nem, és mi az, ami igen. Amikor a határidő közeledtével egy krízisállapotba kerül a gyerek, és azt látja, hogy a szülő is feldúlt, ideges, az még egy terhet rak rá. Ha a szülő itt stabil tud maradni, és leülnek megnézni a lehetőségeket, valamint figyelembe veszik az említett szempontokat, akkor le lehet szűkíteni egy középiskolára, felsőoktatási intézményre, és még a gyerek ott tanul, lehetősége van elmélyülni az önismeretben. Ilyenkor kaptunk egy kis időt a változtatásra. Nem az a cél, hogy a gyerek egyszer jól válasszon, hanem az, hogy megtanítsuk döntést hozni, alternatívákat kitalálni, és mutassunk neki egy olyan példát, ahol egy választás nem jelenti azt, hogy egész életünkben egy dolgot fogunk csinálni. Ismerje fel, ha nem működik valami, és merjen választani, ne a bizonytalanságban ragadjon meg. Mindehhez pedig szüksége van egy támogató közegre.